Vucic egy belgrádi nagygyűlésen jelentette be a lemondását

A szerb elnök ennek ellenére a politikában marad.


A szerb elnök ennek ellenére a politikában marad.


„Ez egy rövid időszak, és remélem, hogy az orosz fél elfogadja ezt a megállapodást” – mondta Aleksandar Vucic szerb elnök.


Az engedélyek nagy részét már megszerezték és a kivitelezői szerződés aláírása hamarosan várható, ami azt is jelenti: a munkák a nyár elmúltával el is kezdődhetnek.


A szerb kormány Aleksandar Vucic államfő vezetésével továbbra is tárgyalásokat folytat a Mollal.


Aleksandar Vucic nem túl optimista azzal kapcsolatban, hogy május 22-ig sikerül megállapodást elérni az orosz részesedés értékesítéséről.


A szerb elnök szerint az emberek számára nemcsak az életszínvonal fontos, hanem az is, hogyan bánnak velük a hatalom képviselői.


Az egyeztetésen több fontos téma is napirendre került.


Aleksandar Vucic szerb elnök máris tetemre hívta a Tisza Párt elnökét a szavai miatt.


A szomszédos ország a jövőben is jó kapcsolatot kíván folytatni a kormánnyal.


A gyanú szerint a támadást nemcsak Aleksandar Vučić és családja, hanem a belügyminisztérium tagjai ellen is tervezték.


A férfiak számára 75 napos kötelező sorkatonai szolgálatot vezetnének be, míg a nők önként jelentkezhetnének kiképzésre.


Mindenki jól járt az üzlettel.


A szerb elnök szerint alaptalanok azok a híresztelések, miszerint a magyar olajvállalat leállítaná a szerb NIS finomítóját.
