Európa végre megújulna, és ennek már megint a szemét Orbán az akadálya

Meg a gyerekei. Meg az unokái.


Meg a gyerekei. Meg az unokái.


„Tudomásul kell venni, hogy az ukránok aktív szereplői lesznek a magyar kampánynak, de megküzdünk ezzel is” – jelentette ki a miniszterelnök.


Nem lenne jobb ezen együtt dolgozni?”


Miközben Oroszország naponta tízezer lövedéket lő ki, Európa képtelen tartani a lépést, és most kiderült, hogy mindössze egy TNT-gyár működik az egész Unióban.


„A kijevi rezsim provokatív lépéseket tett” – jegyezte meg az orosz védelmi minisztérium.


Világszerte forradalom tört ki, mert a nemzetek nemcsak jobban, de túl is akarnak élni, ezért visszaveszik sorsukat a kezükbe.


A Tesla regisztrációk és globális eladások az első negyedévben drasztikus visszaesést mutattak.


Nekünk ez az egy hazánk van. Mindenáron megőrizzük a békéjét.


Négy embert változatlanul keresnek.


Szóval Porosenkót oroszbarátsággal és Ukrajna elleni összeesküvéssel vádolni kissé olyan, mintha légszennyezéssel vádolnánk a fákat.


Megvan a megoldás, hogy miért nem tudnak integrálódni a német társadalomba a szírek, a nyugati típusú WC az egyik legfőbb akadálya. Mint egy arab honlap megállapította, a török stílusú vécékhez szokott emberek nem tartják higiénikusnak a mások által is használt vécén való ülést.


