Most áshatta meg Németország sírját Merz: így még egyik NATO-tag sem intett be Putyinnak

A német kancellár alaposan ráijesztett Oroszországra.

„A kijevi rezsim provokatív lépéseket tett” – jegyezte meg az orosz védelmi minisztérium.
Ukrajna Oroszország ellen intézett, az utóbbi egy hét során egyre gyakoribbá váló légitámadásainak célja, hogy akadályokat gördítsen a két ország közötti békemegbeszélések elé – olvasható az orosz védelmi minisztérium kedden kiadott közleményében. A tárca a közleményben hangsúlyozta, hogy „a két ország közötti, a konfliktus békés rendezését célzó megbeszélések az orosz fél kezdeményezésére újrakezdődtek Isztambulban, azonban
ugyanekkor a kijevi rezsim, bizonyos európai országok támogatásával súlyos, provokatív lépéseket tett azzal a céllal, hogy akadályokat gördítsen a megbeszélések elé.
A minisztérium emellett aláhúzta, hogy a május 20. óta fokozott rendszerességgel érkező drón-és rakétatámadásoknak civil áldozataik is vannak.
Az orosz védelmi tárca közlése szerint hétfő éjjel az orosz légvédelem 99 ukrán drónt semmisített meg.
Az ukrán erők támadásait Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára is elítélte kedden, kiemelve, hogy a műveletek „nem segítik elő a békés rendezést, és nyilvánvaló ellentétben állnak a békére való törekvésekkel”.
Ezt is ajánljuk a témában
A német kancellár alaposan ráijesztett Oroszországra.
(MTI)
A nyitókép illusztráció. Fotó: Alexander NEMENOV / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
„Nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát velünk fizettessék meg!” – szögezte le a miniszterelnök.
Ennek a tervnek biztos, hogy sokan nem fognak örülni.
Heves harcok folynak, ami az oroszoknak kedvezhet.