Lesújtó hírt kaptak Pakson: műteni kell a válogatott csatárt – kiderült, meddig nem játszhat

Kiújult a térdsérülése, az operáció elkerülhetetlen.


Kiújult a térdsérülése, az operáció elkerülhetetlen.



Sergio Ramos együttese, a Monterrey a második mérkőzésén is döntetlent játszott.


Hahn János, Ádám Martin, Varga Barnabás, Böde Dániel – kivel folytatódik a sor?


Szappanos Péter januárban a családjával és 17 csomaggal állva a reptéren nem gondolta, hogy májusban ismét kupagyőztes lesz. Böde Dánieltől megtudtuk, hogyan ünnepelnek, Ádám Martin a Fradi-tábornak való mutogatásáról beszélt, Dibusz Dénes pedig fájdalmasan vallott – a Paks–FTC kupadöntő legjobb utózöngéi.


Illusztris társaságba került a válogatott támadó.


Ádám Martin sajnálja, hogy nem sikerült megegyeznie az Austria Wiennel, pedig még Bognár György is az osztrák csapatot javasolta neki.


Pakson tavasszal újraépítheti és a válogatottba is beverekedheti magát a korábbi gólkirály.


A nemzeti együttesben 28-szor szerepelt és három gólt szerzett Ádám.


Ádám Martint választották az „Év kultikus hősének” a FourFourTwo-nál. A 30 éves magyar focistát elsősorban külseje és testalkata miatt fedezte fel a világ még nyáron, azóta tarol a közösségi médiában.


A válogatottból kimaradt csatár szerződést bontott Görögországban, de akad néhány kérőjel.


Ez nem tartott sokáig, alig pár hónap után bejelentették, hogy Ádám Martin elhagyja a görög Aszteraszt, és szabadon igazolható.


Azt egyelőre nem tudni, mikor kaphatja meg az aranyérmet a Dél-Európában játszó csatár.


Az Asztrerasz Tripolisz Ádám Martin duplájával 2–1-re nyert a labdarúgó Görög Kupa nyolcaddöntőjének első felvonásán.


Ádám Martin kevés lehetőséget kap új együttesében, így elképzelhető, hogy Marco Rossi reaktiválhatja a paksi közönségkedvencet.


A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli csatárának helyére igazolt a csapata, az Aszterasz Tripolisz egy olasz támadót.


Eddig nagyon rosszul teljesített, hiszen tétmeccsen eddig még nem ért el sem gólt, sem gólpasszt.


A 60 éves edző fiatalos hévvel tombolt a kimaradt helyzetek és a győzelem elmaradása miatt.


Vicces jelenet szakította félbe Bolla Bendegúz és Ádám Martin sajtótájékoztatóját.


Nincs lehetőség a kísérletezésre.
