
Ádám Martin sérülése a múlté, ismét számíthat rá a Paks vezetőedzője, Bognár György.
Ádám Martin még 2021/22-es évadban lett a Paks játékosaként az NB I gólkirálya, utána belekezdhetett a légiós életbe, és közben a magyar válogatottnak is tagja lett, melyben összesen 28 alkalommal lépett eddig pályára, és 3 gólt szerzett.
A klubvilágbajnokságon is szereplő dél-koreai Ulsan Hyundai FC-ben kezdte meg külföldi karrierjét, három bajnoki címet is nyert, majd tavaly nyáron a görög Asteras Aktorhoz igazolt, ahonnan aztán novemberben mindössze két lőtt góllal távozott. Decemberben lett ismét a Paks játékosa, de ez a második éra eddig nagyon messze elmaradt az elsőtől.
„November elején távoztam a görög csapatomtól, ezt követően egyénileg készültem, csaknem két hónapig nem vettem részt csapatedzéseken, így volt némi lemaradásom. A téli felkészülésre nagyjából három és fél hét állt rendelkezésünkre, ami nem bizonyult elegendőnek mindenre. A bajnokság elkezdődött, és éreztem, hogy fokozatosan egyre jobb formába kerülök, ám a hatodik forduló környékén sajnos megsérültem” – árulta el Ádám klubja hivatalos honlapjának.
A tavaszi szezonban Martin összesen kilenc alkalommal lépett pályára az NBI-ben, emellett három mérkőzésen szerepelt a MOL Magyar Kupában. Ez idő alatt két gólt szerzett és egy gólpasszt jegyzett Bognár György csapatában. Legutóbb a Ferencváros elleni kupadöntőben láthattuk őt a pályán, ahol 29 játékperce mellett higgadtan értékesített egy büntetőt a végjátékban.
„Már a tavalyi szezonban is voltak gondjaim a térdemmel, és most is jelentkeztek problémák, begyulladt, ami hátráltatott egy ideig. Szerencsére mostanra teljesen panaszmentes vagyok, és múlt hét szerdától már ismét a csapattal edzem. Hál' Istennek eddig elkerültek a komolyabb sérülések, ez volt az első olyan félszezonom, amikor hosszabb időt kellett kihagynom. Nem gond, eddig szinte mindig játékra kész voltam, talán mondhatni, ez már érett is.
Ezt is el kellett fogadnom, de most már nagyon várom, hogy visszatérhessek a pályára. A sérülésem már a múlté, készen állok”
– fogalmazott jókedvűen Ádám.
A klub erre nem tér ki, de könnyen lehet, hogy így akár már a Maribor elleni Konferencia-liga-selejtező visszavágón is pályára léphet a csatár, hiszen be van nevezve a keretbe. A Paks egygólos előnnyel utazik a szlovéniai visszavágóra, amit csütörtök este 8 órától.
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt