Ahogy rombolt a szadeszes Csillag István Medgyessy és Gyurcsány alatt, úgy rombolna most is

2025. augusztus 18. 21:24

Megszólalt egy újabb dumabohóc, bár az kétségtelen, hogy a műfajban Magyar Péter viszi a prímet.

2025. augusztus 18. 21:24
null
Horváth K. József

Ezúttal nem Magyar Péter miatt jutottak eszembe a bohócok. Hanem azért, mert Csillag István, a Medgyessy-kormány SZDSZ-es gazdasági és közlekedési minisztere delirált a Népszavában arról, hogy lehet megváltoztatni, átalakítani a magyar államot. Gondolatban már felforgatta gyökerestől, épp csak ásót nem vett a kezébe. Vagyis 

odáig nem jutott el hosszú írásában, hogy elmesélje az olvasónak, hogyan nyerik meg a választást. Anélkül pedig az egész szöveg nesze semmi fogd meg jól.

Úgy is mondhatjuk: megszólalt egy újabb dumabohóc. Sajnos a kelleténél több van belőlük manapság, bár az kétségtelen, hogy a műfajban Magyar Péter viszi a prímet. A mélyben azonban közös SZDSZ-es lelkületük húzódik. Csillag tagja volt a pártnak, Magyar pedig Demszky fényképét lógatta ki a falára. Emlékszünk arra, amikor Majakovszkij Lenin elvtárssal beszélgetett: „Ketten vagyunk most, Lenin meg én, / Lenin mint fénykép szobám falán./ Száját harsány szó feszíti szét, / bajusza mereven fölfele néz. / Homloka ráncában az emberiség, / hatalmas homlok, hatalmas ész.” S ezzel a hatalmas ésszel ágyazott meg a II. világháborúnak, a százmillió hatottnak.

Azt mondja Csillag: „Ahhoz, hogy elkezdjük magunkról lefejteni a »magyar polip« csápjait, nem kell a kétharmados országgyűlési többséget igénylő sarkalatos törvények megváltoztatása. Elég, ha elkezdjük a nyilvánosság elé tárni a közönség számára korábban nem hozzáférhető, titkosított, de a választások után megalakuló kormány kezét gúzsba kötő titkos megállapodásokat, szerződésekből fakadó kötelezettségvállalásokat, vagy az irtózatos pénzügyi terhet jelentő döntések elégtelen előkészítéséről tanúskodó anyagokat. A nagy szuperminisztériumokat áttekinthető, szakosított, kislétszámú szakminisztériumokká, állami ügynökségekké érdemes szétszerelni.”

Ugye mondtam, hogy Csillag bohócosra veszi a figurát. Ugyanis elfelejti, amit Szilvási Lajos tanított, hogy 

„Csak abból lehet bohócot csinálni, aki megfelelő alany az ilyen varázslathoz.” De a magyarok nem tartoznak ebbe a kategóriába, a dumabohócokat egyenesen kiröhögik. 

Azt mondja: „gyorsleltár készüljön az új kormány megalakítását követő időszakban, akkor már is jobban látjuk a »magyar polip« mindent befonó karjait. A gyorsleltárt – ahogyan átveszi az egyes minisztériumokat – az új kormány kiegészítheti, fokozatosan finomíthatja.” 

De könyörgöm, még meg se nyerték a választást – hozzáteszem, nem is fogják. Mondtam, hogy a magyarok nem bohócok. Csillag azért mondja a magáét: „Orbán küzd a világmindenséggel (a globalizációval meg a woke, a LMBTQ »hidrájával«), ahelyett, hogy a valós gazdasági gondokra koncentrálna.”

Jönnek elő az SZDSZ-es régi vágyak. Ne küzdjön Orbán a „globalizáció ellen” (sic!, azellen ugye pont nem küzd),

jó lesz nekünk az Európai Egyesült Államok, ahogy azt a brüsszeli, sorosista uniós vezetés megálmodta, meg Dobrev Klára lógó nyelvvel, évek óta lihegi, hogy felszámolja a nemzeti önállóságot.

Beiktatása óta Trump sorra írja alá a rendeleteket, amelynek célja a woke-kultúra megszüntetése, de Orbán ne küzdjön ellene, noha eddig következetesen küzdött, mondja a ragyogó elméjű Csillag. Az antifás Ilaria Salisok pedig büntetlenül verhessenek össze vascsővel további ártatlan magyarokat Budapesten, hogy felelősségre vonás helyett beültethessék őket az Európai Parlamentbe, hogy a magyarok ellen szavazhassanak. Az LMBTQ pártolásáról már ne is beszéljünk.

Ahogy romboltak a szadeszesek Medgyessy és Gyurcsány alatt, úgy rombolnának most is. Emlékszük Medgyessy elhíresült mondására, hogy „az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Le is váltották, meg is puccsolták őket, mint a sicc. Ezek az emberek minél kisebb, minél ellenőrizhetetlenebb államot akartak, a konfliktusokat pedig a saját bíráikkal teleültetett bíróságon akarták elrendezni – nyilván saját érdeküknek megfelelően.

Csillag mondja is: a szervezett felvilág felszámolásához vezető első sorába illeszkedik valamennyi központosított szervezet felülvizsgálata. Tüske a köröm alatt a Klebelsberg Központ, mert nemzeti tanterv alapján tanítanak az iskolákban, Csillag szerint fontos a hírek központosított szűrésére hivatott Magyar Távirati Iroda monopolhelyzetén való változtatás, vagy az összevont MÁV-Volán decentralizálása és a helyi közlekedési feladatoknak az önkormányzatok kezelésébe való átadása. Karácsony Budapestje a jó példa rá, mekkora káosz lenne belőle az országban. 

Mindegy is. Hadd beszéljen a dumabohóc. Közömbös, mit. A dumabohócot a magyarok úgyis kiröhögik. 

Nyitókép: YouTube/Képernyőkép

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nebulo15
2025. augusztus 19. 13:12
Rohadék inkább a moszkvai bevásárlóközpontra a haveroknak elsibolt 30 milliárdról beszélj, arról senki sem kérdezi. Az átlagember a kölcsönhöz akkor jutott, ha bemutatta a számlákat a banknak, stb. EZ A TETŰ TOLVAJ SIMÁN ODAADOTT 30 MILLIÁRDOT EGY SOSEM LÁTOTT LUXEMBURGBAN SZÉKELŐ OFF SHORE BANDÁNAK. Ez Magyarország !!
Válasz erre
0
0
H3NY3_B-Oroszlan
2025. augusztus 19. 11:13
Csak a bohócokat ne! Ágika kunhalmai félnek tőlük.
Válasz erre
1
0
ihavrilla
2025. augusztus 19. 08:46
Mit is mondott anno Gyurcsány? Ha visszavonul, akkor ír majd jó könyveket a baloldalról. Feri, gyere vissza! Mert csak a sótlan nagyon hülyék maradtak mára az ellenzéknél, rajtad legalább lehetett nevetni. Nem hogy nem írtak semmit, de még olvasni is elfelejtettek és így nem fejlődtek semmit.
Válasz erre
3
0
august
2025. augusztus 19. 05:59
:)) Ez az alakulat bármire képes, oda is képes alagutat építeni az autópályára, ahol még hegyek sincsenek. Nem is beszélve arról, hogy már régen Csillag az agg korába fog lépni, miután visszafizette az állam az autópályaépítés költségeit. Az összes kártékony féreg előmászik a kő alól ahogy nézi az ember az ellenzéki fölhozatalt.
Válasz erre
6
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!