Van, aki nem enged a nyomásnak: az „igazi feminista” Helen Mirren szerint James Bondnak férfinak kell maradnia

2025. augusztus 18. 21:48

Fogják be a fülüket a woke-ok.

2025. augusztus 18. 21:48
null

Helen Mirren, az Oscar-díjas brit színésznő, aki saját bevallása szerint „igazi feminista”, a Saga Magazine-nek adott interjúban egyértelműen kijelentette: 

James Bond szerepét férfinak kell játszania.

 Nem lehet nő. Egyszerűen nem működik. James Bondnak James Bondnak kell lennie, különben valami egészen mássá válik”

fogalmazott a 80 éves színésznő. Úgy tűnik, a politikai korrektség hullámai között is akadnak még olyan hollywoodi legendák, akik képesek kimondani a nyilvánvalót.

Az új, immár 26. Bond-film forgatókönyvét Steven Knight, a Peaky Blinders alkotója írja, az Amazon MGM Studios pedig „friss” irányt ígér a sorozatnak – persze úgy, hogy közben tiszteletben tartják az ikonikus karakter „örökségét”. A „friss” szó manapság gyakran burkolt utalás a kényszeresen erőltetett identitáspolitikai kísérletekre, de talán a producerek most kivételesen megállnak ott, hogy James Bond mégiscsak egy martinit kortyoló, brit férfi marad.

Ezt is ajánljuk a témában

Mirren jelenleg Pierce Brosnan oldalán szerepel a The Thursday Murder Club című filmben, ahol egy visszavonult kémet alakít. Brosnan, aki 1995 és 2002 között négy Bond-film főszereplője volt, ugyancsak kiállt amellett, hogy a 007-es ügynököt továbbra is férfinak kell játszania. Mint mondta, izgatottan várja, hogy új lendületet kapjon a karakter. Úgy fest, az egykori Bond-színészek körében nem túl népszerű az az elképzelés, hogy az ikonikus figurát női változatra cseréljék 

– bármennyire is divatos mostanában minden klasszikust „átírni” a haladó szellem jegyében.

Nem Mirrenék az egyetlenek, akik óvatosan, de határozottan elutasítják a női Bond ötletét. Már Halle Berry is – aki a Halj meg máskor című filmben játszott Bond-lányt – kijelentette a cannes-i fesztiválon: 2025-ben jól hangzik, hogy „legyen nő”

de szerinte ez sem a karakterhez, sem a történethez nem illik igazán.

Úgy látszik, a józan észnek még Hollywoodban is akad néhány makacs képviselője – noha a castinglistákon máris brit színészek, például Aaron Taylor-Johnson vagy James Norton nevét rebesgetik a következő 007-es szerepére.

Nyitókép: HENRY NICHOLLS / AFP

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2025. augusztus 19. 14:36
Ha kiheréled a pasit, megoldódik s feminizmus ---LGBTQ ----woke problémahalmaz.
Válasz erre
0
0
survivor
2025. augusztus 19. 14:32
Jézus egy leszbi néger nő volt.... :-)
Válasz erre
0
0
ben2
2025. augusztus 19. 10:27
@berzerk 2025. augusztus 19. 06:54 Daniel Craig-es James Bond egy reboot volt. Az egész szériának az volt a lényege, hogy Bond jellemfejlődése hogyan jut el az eredeti Sean Conery féle macsó gyilkosból a kifinomult ízlésű úri fiú Roger Moore féle Bond-ig. Kellett tehát egy olyan színész, aki képes volt erre a transzformációra. A feministákat meg ma már úgy kezelik nyugaton, mint a zsidókat: valaha a bolsevikok kedvenc áldozat-ikonjaik voltak, mára meg száműzték őket a náci karanténba. A zsidókat azért, mert Izrael összerúgta a port a globalista demokrata deepstate-el, a feministákat meg azért, mert nem hajlandóak elfogadni, hogy a nagy nehezen kivívott női jogok a magukat nőnek képzelő elmebeteg férfiakat is megilleti.
Válasz erre
2
1
hunyadyt
2025. augusztus 19. 10:22
Na jó férfi, de akkor legalább legyen ratyi. :)
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!