Július végén a 28-szoros válogatott Ádám Martin jelezte, elmúlt a korábban érzett térdfájdalma, ezért újra teljes értékű edzésmunkát végezhet. Ennek megfelelően a második fordulóban, a Kisvárda elleni idegenbeli mérkőzésen csereként pályára is lépett, de a panaszok rögvest visszatértek. Az orvosi konzultációt követően pedig kiderült, elkerülhetetlen a műtét.
„Az elmúlt két hónapban mindent megtettünk, hogy jobban legyek – idézte a Magyar Kupa-győztes klub honlapja a 30 éves támadót. – Már nem is voltak panaszaim, de a Kisvárda elleni meccsen harmincöt perc játék után éreztem, valami továbbra sincs rendben.”
Az orvosi szakvélemény szerint a játékos bal térdkalácsa alatti részt kell operálni,
a teljes felépülés várhatóan három-öt hónapot vesz igénybe, vagyis az ősszel már nem léphet pályára.
(MTI)