Korányi Dávid reagált: Nem adtunk támogatást politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak
Az eddig ismertnél is több dollár érkezett a baloldalhoz, és nem csak mikroadományozóktól – számoltunk be szerdán a titkosítás alól feloldott nemzetbiztonsági tájékoztatóról, melyből kiderült: a Korányi Dávid-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál, összesen t 3 milliárd 174 millió forintot tett ki.
A jelentés továbbá megkérdőjelezi, hogy valóban a diaszpórában élő magyarság adományait utalta volna tovább az AfD, ahogy azt Korányiék állítják. Az AfD bejegyzési dokumentációját ugyanis csak 2022 március 9-én nyújtotta be Korányi Dávid és Christopher Maroshegyi az illetékes New York-i hivatalnál:
A bejegyzési dokumentáció során Korányiék jelezték, hogy nagyösszegű ( 25 ezer dollár feletti) utalások is érkezni fognak a számlájukra, ami – az időközben ismertté vált alacsony adományozószám miatt – megkérdőjelezi, hogy az AfD mikroadományozókra építette volna pénzügyi forrásait – írják.
Hozzáteszik: megállapítható az is, hogy az AfD mögött az amerikia Demokrata Párthoz közvetlenül kapcsolható személyek állnak. A nyilvántartásba vételnél eljáró ügyvédi iroda is deklaráltan ezek közé tartozik, olvasható a dokumentumban.
Az eddig ismertnél is több dollár érkezett a baloldalhoz, és nem csak mikroadományozóktól - derül ki a titkosítás alól feloldott jelentésből
Január közepén új lendületet kapott a 2022 őszén kirobbant baloldali kampányfinanszírozási botrány ügye. Múlt hét pénteken Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető kezdeményezte a vonatkozó nemzetbiztonsági jelentés titkosításának feloldását.
Mindezekre reagált a Népszavához eljuttatott közleményében az Action for Democracy.
„Nem adtunk támogatást politikai pártoknak vagy jelölti kampányoknak, szemben az Orbán-kormánnyal és holdudvarával” – írják.
Szerintük az Action for Democracy „a magyar és amerikai törvények maximális betartásával, önállóan végzi munkáját, támogatási döntései teljesen függetlenek mindennemű kormányzati és egyéb külső befolyástól, alapítóinak és tanácsadó testületi tagjainak a jelentés által baljósként beállított kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét és amerikai kormányzati és demokrata párti kötődései a politikai fantazmagória birodalmához tartoznak”.
Korányiék szerint a magyar államaparátus felhasználása a kormány részéről arra irányul, hogy megfélemlítse a magyar civileket államhatárokon belül és kívül.
Nyitókép: Facebook
Összesen 80 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Jó, nem gondoltam, hogy egyből elismerik. De az hogy lehet, hogy az alapítvány bejegyzése előtt már utaltak néhány 100 milliót mzp-nek?
Remélem, sikerül kinyomozni minden szálat.
Biztosan nem volt véletlen. A hálózat működik.
A helyzet durvább. Az ellenzékiek bedobták Páva Zoltánt, mert szerintük ő lenyúlta a pénzt (egyedül) és a pártok nem kaptak belőle. Ő az ez a lényeg.hu tulaja, aki közel kettő milliárdot kapott.
Eddig MZP és Páva viszi el a balhét.
Állítólag Páva Zoltán lenyúlta:-)))
Érdekes, mert a hét elején derült ki a plusz egy milliárd és már meg is van a bűnös.
Az ez a lényeg nagyban a dk-hoz köthető.
Összesen közel kettő milliárd landolt náluk, de Gyurcsány nem tud róla:-)))))
Ma már Páva a hunyó, olyannyira, hogy magáneletileg is lejáratják.
Gyurcsány simán kicsinálta Pávát.
Nem ő.
Ezt nem ismertem.
Viszont volt az a mozgalma az előválasztás előtt, azt azért alapithatták, hogy oda menjen az USA pénz.
Bejelentkezés