Márki-Zayék végig arról beszéltek, hogy nem a parlamenti választás kampányára, hanem a politikai kultúraváltásra gyűlt össze ez a jelentős összeg a magyar állampolgársággal rendelkező mikroadományozóktól, Rákay Philip november végén egy videós posztban cáfolta mindezt. A médiaszakember bizonyítékai szerint Korányiék egyértelműen az országgyűlési voksolásra hivatkozva kérték a dollárokat – csatatérállamként állították be Magyarországot és sorsdöntőnek minősítették az áprilisi választásokat –, s mindössze tizenegy adományozás történt, a donoroktól pedig nem kértek az állampolgárságukra vonatkozó igazolást. Az AfD vezetője ezt követően is azt állította, többezres nagyságrendű támogató állt a szervezet mögé. „A nagy leleplezésként tálalt screenshot a több százból egyetlen kampány egy kiragadott pillanatban való állapotát mutatja csak, semmit nem mond az összképről” – nyilatkozta.
Ilyen előzmények után oldották fel a Nemzeti Információs Központ titkosított tájékoztatását. A dokumentum pár órája vált elérhetővé az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának honlapján.
A jelentésből kiderül: a Korányi-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál.
A végösszeg eszerint 3 milliárd 174 millió forint.
Ennek 58 százalékát Márki-Zay Péter Mindenki Magyarország Mozgalma kapta meg.