Korányi a Rákay-videóról: Ez csak egyetlen kiragadott pillanat

2022. november 28. 13:19

Az Action for Democracy vezetője szerint többezren támogatták őket, bár valóban volt olyan felület, ahol adományozás előtt nem kellett igazolni a magyar állampolgárságot.

2022. november 28. 13:19
null

Rákay Philip vasárnap, közösségi oldalán közreadott videójában mutatta be azt a képernyőmentést, amely a magyarországi baloldal külföldi finanszírozásának ügyében közreműködő, Korányi Dávidhoz kötődő Action for Democracy (AfD) nevű szervezetre vet újra negatív fényt. A kommunikációs szakember szerint az általa bemutatottak igazolják, hogy „a baloldal hónapok óta hazudik” arról, pontosan kiktől és mire érkezett mintegy hárommilliárd forintnyi támogatás hozzájuk a tavaszi választásokat megelőzően. 

Rákay a videóban felfedte, hogy az amerikai NGO honlapjának március 24-i mentése még teljesen más oldalra mutat, mint a mostani, viszont az adománygyűjtő felület megmaradt. Az adománygyűjtő honlap a baloldali szereplők állításainak a szöges ellentétét mutatja, jelezte. A jelek szerint Korányiék valóban a választásokkal, illetve a kampánnyal összefüggésben szervezhették meg az adománygyűjtő akciót, hiszen annak leírásában – az amerikai terminológiát átvéve – csatatérállamként írták le Magyarországot és sorsdöntőnek a 2022-es választásokat. 

A videóban Rákay Philip ezen kívül bemutatta azt is, hogy bár 3.014.643.717 forintnyi adományról tudunk, a honlapon lévő számláló szerint csak 11 darab adományozás történt. 

Mindez a kommunikációs szakember szerint azt jelenti, hogy adományonként 274 millió forint jött be az AfD felé, amely nem összeegyeztethető a Márki-Zay féle magyarázattal, miszerint tízezrektől érkeztek a „mikroadományok”. Ezen felül – mutatott most rá Rákay – hazugságnak bizonyult az a baloldali állítás is, miszerint kizárólag magyar útlevélszámmal (azaz magyar állampolgársággal) lehetett adományozni; az internetes felületen az adakozás opciónál sehol se kértek konkrét állampolgárságra vonatkozó igazolást. 

Korányi Dávid hétfőn a Telexnek nyilatkozott a videóval kapcsolatban. A cikkben idézték Bajnai Gordon volt miniszterelnöki tanácsadójának első reakcióját, aki azzal védekezett, „autoriter vezetők elleni fellépés és a demokrácia leépítése elleni küzdelem nem pártpolitikai kampány, sem az amerikai, sem a magyar szabályok szerint”. „Mi azt sosem állítottuk, hogy ne Orbán és más aspiráns, aktuális diktátorok ellen küzdenénk minden erőnkkel” – írta a videóval kapcsolatban Korányi. 

Az AfD vezetője szerint január óta „többezres nagyságrendű” támogató állt a szervezet mögé. „A nagy leleplezésként tálalt screenshot a több százból egyetlen kampány egy kiragadott pillanatban való állapotát mutatja csak, semmit nem mond az összképről” – állítja. 

A Telex kérdésére válaszolva Korányi Dávid arról beszélt, az Action for Democracy honlapja mellett az ActBlue és az Action Network felületén, valamint magyartavasz.hu nevű nyugat-európai diaszpórát célzó magyar nyelvű oldalon keresztül is sokan iratkoztak fel és küldtek adományt. 

Mint mondta, a szervezet direktben ért el támogatókat emailben és a közösségi médián keresztül, többen pedig a banki átutalást választották. Korányi szerint több százan küldtek támogatást az Action for Democracynak, így szerinte nem igaz, hogy csak 11 ember adta össze a 3 milliárd forintot, amit a szervezet Magyarországra juttatott. 

Azt azonban a Telex is elismeri, hogy azon a (még ma is elérhető) oldalon, amelyet Rákay a videóban bemutatott, valóban nem kellett megadni útlevélszámot. Ezzel kapcsolatban Korányi azt nyilatkozta a lapnak, hogy a magyar, útlevélszámot kérő donációs oldal a régi honlapon működött, és az már nem elérhető április óta. Azt ígérte, hogy a szervezet informatikusai előkeresik a tavaszi verziót. Az AfD első embere azt hangsúlyozta; „nincs olyan törvényi előírás, amely alapján ellenőrizniük kellene a támogatók állampolgárságát. Ez csak egy extra gesztus volt a részükről, hogy megelőzzék a támadásokat, ami „»hiú ábrándnak bizonyult«”. 

Brüsszel nem tűri az ellenvéleményt, önkényuralmi módszereket alkalmaz – itt a REAKCIÓ GFG-vel!
Háború, katari foci vb és amerikai kampányfinanszírozás a baloldalnak. Heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal G. Fodor Gáborral, Szilvay Gergellyel és Kacsoh Dániellel.

 

Háború, katari foci vb és amerikai kampányfinanszírozás a baloldalnak. Heti hírmagyarázat és világmegfejtés, ezúttal és .  

 

Nyitókép: Bajnai Gordon miniszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral a Capitolium előtt 2009-ben (MTI/Beliczay László)

Összesen 43 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tetx
2022. november 28. 22:38
Ennyire szar kamu szöveget tudott csak kiizzadni magából?
Magyarvagyoknemturista
2022. november 28. 21:09
Korányi elvtárs én is kaphatok egy ilye mikró adományt?
Lobodi
2022. november 28. 18:53
Szánalmas ez a magyarázkodás. :-)
Box Hill
2022. november 28. 16:56
Szóval a szövegkörnyezet még súlyosabb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!