Egyébként pedig – fogalmazott – „nincs olyan törvényi előírás, amely alapján ellenőrizniük kellene a támogatók állampolgárságát. Ez csak egy extra gesztus volt a részükről, hogy megelőzzék a támadásokat, ami „»hiú ábrándnak bizonyult«”.
Az ügyben aktivizálta magát Deák Dániel is, aki utánajárt a Korányi által említett magyartavasz.hu nevű weboldalnak. A Megafon munkatársa a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a weboldalt ugyan törölték, de az internet archív mentéseiből kiderül, hogy a honlapon sehol nincs adományozási lehetőség. A politikai elemző Korányi azon állítását is ellenőrizte, hogy AfD „direktben ért el támogatókat emailben és a közösségi médián keresztül”. Viszont a szervezet Facebook-oldaláról egyértelműen kitűnik, hogy mindössze hét bejegyzésük született indulásuk óta, és egyik sem adománygyűjtő jellegű.
Egy kis abszurd
Az egyre szövevényesebb sztori azonban időnként szürreális fordulatokat is vesz. Bohár Dániel ugyanis megpróbálta megtudni a Momentum egyik parlamenti képviselőjétől, hogy miként vélekedik arról az ellentmondásról, miszerint Márki-Zay szerint több tízezren adták össze a pénzt, viszont valójában csak tizenegy adományozó volt. „Mi a kérdés?” – reagált Lőcsei Lajos. „Mi az ellentmondás? Ki az a tizenegy ember?” – értetlenkedett, amikor a riporter megismételte a kérdését, de nehéz eldönteni, hogy a politikus magából csinált bohócot vagy az újságírót próbálta provokálni. Bohár azt írta a Facebook-oldalán, „Ahogy a teljes baloldal, úgy a Momentum is teljesen lükének nézi a magyarokat. Lőcsei Lajos úgy csinál, mintha nem is tudna az amerikai pénzekről”.
Nyitókép: Bajnai Gordon miniszterelnök Korányi Dávid kül- és biztonságpolitikai szakállamtitkárral a Capitolium előtt 2009-ben (MTI/Beliczay László)