Bődületes kockázatot vállal Európa – Hernádi Zsolt a Mandinernek

2022. december 7. 6:00
Az uniós szankciós rendszer kapkodó, a tervezett hatást nem éri el, miközben rossz helyzetbe hozza az egész kontinenst – mondja lapunknak Hernádi Zsolt. A Mol elnök-vezérigazgatóját a benzinárról, a Vlagyimir Putyinnal való üzletelésről és a Vecsésen talált kőolajról kérdeztük.

„Az orosz agressziót nem nézhetjük tétlenül, de az eszközök mintha nem lennének végiggondolva” – mondja a Mandinernek adott címlapinterjúban Hernádi Zsolt.

A Mol elnök-vezérigazgatójával készült interjúnkat lejjebb görgetve olvashatja el.

Szankciókról, üzletelésről Putyinnal

Az EU-s szankciókról szólva a Mol elnök-vezérigazgatója a Mandinernek úgy fogalmazott: a politikai számítás felülírta a gazdasági racionalitást, a túlélési ösztönt. „A szankciós rendszer kapkodó, a tervezett hatást nem éri el, miközben rossz helyzetbe hozza az egész kontinenst.” Ugyanakkor leszögezte: 

„Oroszország nem számít megbízható partnernek az EU-ban”,

de arra is kitért, óriási kihívás az orosz források kiváltása.

„Nagyjából tele vannak a tárolók, de a folytatás bizonytalan”

A közelgő tél kapcsán a Mol elnök-vezérigazgatója aláhúzta: „a gázárrobbanás következményeit már most érezzük, nem is kicsit, az ellátásbiztonság tekintetében pedig bődületes kockázatokat vállal Európa.” Nagyjából tele vannak a tárolók, de a folytatás bizonytalan – mutatott rá Hernádi Zsolt, aki elmondta azt is, melyik ország jár jól mindenképpen a jelenlegi helyzettel.

Energiaárakról, atomenergiáról

Az energiaárak egy darabig bizonyosan nem fognak jelentősen csökkenni – fogalmazott kérdésünkre. „A zöldenergia, vagyis a megújuló energiaforrások valóban olcsónak számíthatnak, ha megvan a beruházás, ám a szükséges kiegészítő beruházások költsége igen magas” – tette hozzá, de rámutatott arra is, konkrétan mi fenyegeti az ellátás biztonságát.

Inflációról, ársapkáról, visszaélésekről

Az interjúban Hernádi Zsolt elmondta: „ma már együtt élünk az inflációval, az áremelkedések minden téren itt vannak velünk”, így szerinte az ársapkáknak nincs rendes inflációfékező hatásuk, ezért már nem indokolt a hatósági ár az üzemanyagoknál. Ráadásul amikor ilyen mértékű beavatkozásra kerül sor, óhatatlanul jönnek a diszfunkciók – mondja a MOL elnöke.

„Kezd tarthatatlan lenni, egyre több kútnál nincs üzemanyag,

mert az import kiesése miatt szinte csak a Mol látja el az országot. Számos korlátozást kellett bevezetni az elképesztő mennyiségű vissza­élés miatt, ám a kiskapukat így sem sikerül mind bezárni” – fogalmazott Hernádi a benzinársakpa eltörlésének bejelentése előtt készült, a Mandiner e hét csütörtöki lapszámában megjelenő interjúban .

„A napokban hallottam olyan kútról, ahol az illegális árusoknál egy razzia során a hamis digitális órák mellett több tucat forgalmit is lefoglaltak. Az sem világos, minek tankolnak meg 600 liter üzemanyaggal kombájnt novemberben, amikor aligha zajlik aratás” – idézte fel az energetikai vállalat vezetője, aki a fentieken túl

a Vecsésen talált kőolajról, a Mol nyereségéről, valamint új székházukról, a Mol Campusról is beszélt a Mandinernek.

***

Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatójával

Ellátási problémák, részleges olajársapka, formálódó újabb szankciók – merre tart Európa az energia területén?
Tömören: a világ ismét kezd kétpólusúvá válni, Amerika és Kína köré összpontosulva, és Európa ebben az új világrendben egyelőre keresi a helyét. Az orosz agressziót nem nézhetjük tétlenül, de az eszközök mintha nem lennének végiggondolva, a politikai számítás felülírta a gazdasági racionalitást, a túlélési ösztönt. Az uniós szankciós rendszer kapkodó, a tervezett hatást nem igazán éri el, miközben rossz helyzetbe hozza az egész kontinenst, gyengíti a versenyképességét. Ráadásul nem is látjuk a végét. Most próbálják tűzoltással kezelni az ebből fakadó problémákat, pedig csak vissza kellene térni az origóhoz. És ami a legaggasztóbb, eljutottunk oda, hogy megint nem szabad visszakérdezni, mi miért történik. Életem nagyjából első harminc évét ilyen körülmények között töltöttem, s most ismét az a helyzet, hogy aki nem csatlakozik a fősodorhoz, azt megbélyegzik, pedig nem mondunk mi rosszat, csak azt, hogy kétszer mérjünk és csak egyszer vágjunk.

De újra lehet építeni például a megszakított energiaellátási láncokat Oroszországgal?
A háborúval és az azt követő reakciókkal minden más lett.

Számomra a point of no return az Északi Áramlatnál bekövet­kezett robbantás volt.

Itt minden megváltozott. Vélhetőleg soha nem fogjuk megtudni, ki a felelős, ám ez mindenképp jelzi, hogy a két fél között megszűnt a közvetlen, stabil kapcsolat. Ennek eredményeként Oroszország nem számít megbízható partnernek az EU-ban, és Oroszország számára megszűnt az EU mint stabil felvevőpiac. Nem kérdés többé, hogy szükség van-e a diverzifikációra az Európai Unió energiaellátása terén.

Azért beszámolók szerint kerülő úton továbbra is érkezik Nyugatra orosz energiahordozó.
Igen, de az együttműködésnek, amit az utóbbi évtizedekben leginkább Németország épített tudatosan Oroszországgal, jelen állás szerint vége. 2002-ben úttörő módon a Mol elsőként alapított vegyes­vállalatot a Jukosszal, ami később rendkívül jövedelmező befektetésnek bizonyult, 2005-re pedig már megjöttek a „nagyok”, alig fértünk oda az asztalhoz. Azt követően kezdődtek a nagy infrastruktúra-fejlesztések, illetve a nyugati befektetések a teljes feldolgozóiparban. Nevezhetjük ezt technológiai robbanásnak Oroszországban, amivel mindkét fél, így Európa is jól járt.

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

Csakhogy idén februárban Oroszország megtámadott egy szuverén országot. Ezek után hogyan lehet üzletelni Vlagyimir Putyinnal?
A most felszabaduló orosz energiahordozók előbb-utóbb új vevőt találnak maguknak. Ne nézzük hülyének egymást: az emberek pénzt akarnak keresni, és keresnek is! Az első komoly gázprojektek termőre fordulása idején, a hetvenes évek elején jött létre ez a win-win szituáció Európa és Oroszország között. Ennek szimbolikus eleme volt a baumgarteni elosztó Ausztriában, ahová már 1968 nyarától érkezett gáz a Szovjetunióból. Apró adalék: az egyik James Bond-filmben a 007-es ügynök ezen a csővezetéken keresztül menekült el. Európát folyamatosan át akarták állítani az olajnál és a szénnél sokkal tisztább és olcsóbb anyagnak számító gázra, ami végül sikerült. Nem magyarázni akarom az oroszok bizonyítványát, de fontos tisztában lenni azzal is, hogyan jutottunk el a mostani helyzetig.

Hogyan?
Moszkvának tranzitország-kockázatai akadtak Ukrajnával, emiatt került sor a 2006-os és a 2009-es elszámolási vitából fakadó gázkrízisre. A Nemzetközi Energiaügynökségnek kellett pontot tennie a konfliktus végére. Oroszország és uniós partnerei alternatív megoldásokban gondolkodtak, mint az orosz lng a Shell-lel, Északi és Déli Áramlat stb. Mert az ellátásbiztonság minden más kérdésnél fontosabb volt. Így Németország az Északi Áramlatok révén tudta megoldani a folyamatos ellátást, ami az iparának elengedhetetlen volt. Aztán a 2-es számú vezetéket az Egyesült Államok szankcionálta, s mire Angela Merkel kancellárnak sikerült ezt megoldania, jött az új berlini kormány, és magától felfüggesztette a működési engedélyt. Ezt elégelte meg Oroszország. Egy biztos:

vége a kölcsönös függőségnek és a kölcsönös bizalomnak.

Mindenesetre most Németország is gyorsan lng-terminálok kialakításába kezdett. Közeleg a tél. Mennyi idő alatt oldható meg az eddigi források kiváltása?
A gázárrobbanás következményeit már most érezzük, nem is kicsit, az ellátásbiztonság tekintetében pedig bődületes kockázatokat vállal Európa. Az oroszok még erre a télre hetvenmilliárd köbméternyi földgázt szállítottak, nagyjából tele vannak a tárolók, de a folytatás teljesen bizonytalan.

Fotó: Mandiner / Földházi Árpád

A Politico már arról cikkezik, hogy uniós döntéshozók Washingtonnál protestálnak, mondván, elegük van abból, hogy Amerika keres az egészen. Ebből lehet valami?
Az Egyesült Államok, a világ egyik legnagyobb lng-exportőre mindenképp jól jár a mostani helyzettel, ráadásul Európa kénytelen a távol-keleti gázzal versenyezni, egymásnak jól felhajtották az árakat. Az energiaintenzív szektorban dolgozó cégek pedig olyan helyre mennek, ahol van olcsó nyersanyag és energia – ez a hely most nem az unióban található. Az érintettek így hamarosan el fogják vinni a maradék termelést Amerikába és Ázsiába. Ez borítékolható. Ugyan milyen okból maradnának?

Azért, hogy ezzel is hozzájáruljanak Ukrajna megsegítéséhez.
A kieső orosz volumen hiánya, főleg a dízelolaj piacán, ahol ez 10 százalékot tett ki EU-s szinten, önmagában nyilvánvalóan áremelkedést fog okozni. Ne felejtsük azonban el az ősi mondást: a válság egyben lehetőség is. Németországban 250 milliárd eurót, az éves magyar GDP 1,4-szeresét tervezik támogatásként a gazdaságba önteni a következő két évben. Ennek jelentős része az energiaintenzív iparágakba megy, hogy túléljenek és korszerűsítsenek. Például a vegyiparban hagyományosan erős német vállalatok piacmegtartását, sőt piacszerzését támogatja a német állam. Velük kell nekünk, régiós vállalatoknak felvenni a versenyt. Számunkra a piacszerzés a mostani keretek között sokkal drágább, mint a versenytársaknak, ha ez így marad, hamar versenyhátrányba fogunk kerülni. Magyarország helyzete ráadásul specifikus, hiszen nincs tengerpartunk, nincsenek kikötőink, ám olyan energiahordozókra épül a gazdaságunk, amilyenekből nekünk alig van, a hazai fogyasztás csupán 10 százalékát tudjuk fedezni. Akinek – hiába drága és nehézkes – van egy csomó alternatívája, hovatovább erősebb és nagyobb a gazdasága, annak valamivel könnyebb megoldást találnia az átállásra.

Mert ott vannak a morális szempontok! Igaz, Olaf Scholz német kancellár katari vezetőkkel kezel, s hosszú távú gázszerződésről állapodik meg. Közben a foci-vb házigazdájánál megkövezés vár a melegekre. Felcserélhetők az érzékenységek?
Van helye a moralizálásnak, és van helye az üzleti érdeknek is. Arra kell figyelni, hogy a szerepek ne cserélődjenek fel teljesen.

Az Oroszország által indított háború nyilván­valóan megengedhetetlen, nem lehet rá erkölcsi felmentést adni.

Annak megállapítása viszont, hogy kinek van igaza, illetve mi miért történt, nem a mi feladatunk. Az pedig, hogy valaki üzletet köt a másik féllel, vagy már partnernek, esetleg barátnak is tekinti, korántsem ugyanaz. Az egyik felelősségi kérdés – felelős vagyok-e az itt élőkért –, a másik pedig morális.

Hogyan alakul mindezek nyomán a Mol stratégiája a következő időszakban?
Paradox módon a Molnak mindig is fontos fenntarthatósági törekvésekhez mindez még adhat is egy lökést – már ha Európa túléli ezeket az éveket. Érde­kes fordulat, hogy az atomenergia ismét elfogadottá vált, noha a zöldek elképesztő hadjáratot folytattak ellene, s egy ideig úgy tűnt, sikerrel. Mindazonáltal nem láttam még senkitől egyetlen számítást sem arra vonatkozóan, ténylegesen milyen hatással lesz az iparra a zöldítés. Az energiaárak egy darabig bizonyosan nem fognak jelentősen csökkenni. A zöldenergia, vagyis a megújuló energiaforrások valóban olcsónak számíthatnak, ha megvan a beruházás, ám az időszakos kiesésük esetén szükséges kiegészítő beruházások költsége igen magas. További tehertétel, hogy az átmenethez szükséges nyersanyagok 70 százaléka nem az észak-atlanti blokkhoz tartozó országokban található. Ami a Molt illeti: már a 2016-os stratégiánkban kimondtuk, a célunk a teljes karbon­semlegesség elérése 2050-re. Folyamatosan dolgozunk az ehhez szükséges beruházásokon és új tevékenységi körök kialakításán, így a nemrég elnyert hulladék­koncesszióval még inkább erősítjük a körforgásos gazdaságban betöltött szerepünket. Hosszú távon ez is marad a koncepciónk, csakhogy beelőzött egy tűzoltási tevékenység: az ellátásbiztonság ma mindent visz. Napi húsz fontos telefonhívásom közül tizenöt ezt a problémát érinti, a zöldátmenetről senki nem akar velem beszélni.

Mi fenyegeti konkrétan az ellátás biztonságát?
Elkezdett köhögni a Barátság kőolajvezeték, a kormány megtartotta a hirtelen árnövekedés tompítására szánt, ám máig velünk élő üzemanyagár-sapkát, közben a Dunai Finomítóban a tervezett karbantartási munkák második, őszi szakasza során műszaki problémák merültek fel, így a létesítmény csökkentett kapacitással tud csak működni. Mindezt tetézi, hogy

ha a Barátság vezeték kiesik, marad a délről érkező Adria vezeték, ám a horvátok régóta nem bővítik a szűkületet

, amivel lehetővé tennék, hogy ne csak Magyarország és Szlovákia, hanem Csehország is elegendő kőolajat tudjon felhozni a tengerről – ha minden kötél szakad. Nem sok minden történt ennek érdekében, egyet leszámítva: a tarifát az európai átlag sokszorosára növelte a horvát szállító.

Üzenet vagy nyomásgyakorlás?
Egyik sem, pusztán kihasználják a meglévő pozíciójukat. Miközben halljuk a mainstream felől, hogy lehetőleg ne vásároljunk Oroszországtól, uniós tagtársunk, szomszédunk ilyen akadályokat gördít a diverzifikáció útjába. És akkor még az EU-szankciók következtében várhatóan át kell állítanunk a finomítóinkat nem orosz típusú nyersolaj befogadására, ami – minden ellenkező híresztelés dacára – akár évekbe is telhet. Csak a tengeri úton érkező kőolaj megtisztításához szükséges sótalanító húszmillió dollárba kerül, és ahhoz, hogy a kifejezetten az orosz típusú kőolajkeverék fogadására épített finomítóink nem orosz típusú olajat tudjanak feldolgozni, további berendezéseket kell építenünk. Ez idő és pénz.

Nagyobb felbontásért kattintson jobb egérgombbal a képre, majd válassza a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

„A közös érdek is lehet alapja egy barátságnak, és egy barátság alkonya új barátságok kezdete is lehet” – olvasható a témában a Mandiner hasábjain megjelent, Casablanca című írásában. Akkor ez csak afféle utópia?
A Mol a térség iparának legsikeresebb konszolidátora. Mindig is a régiós együttműködés motorja voltunk. A háborúval és azzal, hogy a háború sok mindent újraír, újabb történelmi esélyt kaptak Közép-Európai államai arra, hogy egymás felé forduljanak. Hogy ne egymás kárára erősödjünk. Azt kell keresni, hogyan jöhet ki Közép-Európa erősebben ebből a viharból. Hogyan tudjuk a függőségeinket csökkenteni? A régió akkor lehet erős, ha megőrzi, növeli önállóságát. Korlátozni kell a függőségeinket. Kis országokként sem Németországgal, sem a kínai–orosz blokkal szemben nem tudjuk olyan erősen képviselni az érdekeinket, mint ahogy százmillió közép-európai polgár tudja. Ahelyett, hogy azt néznénk, egyedül hogyan tudunk többet nyerni a helyzeten, azt kell néznünk, együtt hogyan tudunk a legtöbbet nyerni. A méretünk mellett a földrajzi helyzetünk és energiaimport-függőségünk miatt is elengedhetetlenül fontos az együttműködés. Egymásra vagyunk utalva mind a kőolaj-, mind a földgázellátás területén. És ez nem előzmények nélküli.

Például?
Fontos döntés volt a horvátokkal közösen tervezett, 5,5 milliárd köbméteres kapacitású gázvezeték kiépítése, ami a Krk szigeti lng-terminálból érkező cseppfolyósított energiahordozó fogadására, illetve a fordított továbbításra lehetne alkalmas. Ez tehát az ő ötletük volt, de a mi terveinkbe is illeszkedett, így fizettük a költségeket. Egyelőre jórészt hiába. De mondhatom azt az előrelátást is, amivel Szlovákia felé megépítettük a gázösszekötést és a kőolajvezetéket, és olyan kapacitásra fejlesztettük, hogy ha leáll a Barátság vezeték, a pozsonyi és a százhalombattai finomító tud működni. Elengedhetetlen lenne az összefogás. Mindig örülök, amikor a visegrádi négyek részéről megfogalmazódik egy markáns közös politikai álláspont, mert ez jelenti az erőt és a reményt. A megoldhatatlan ügyeket – mint például most a szankciókkal kapcsolatos megosztottság – nem kéne kitenni az asztalra; nem ezt diktálja a józan ész.

Visszatérve az akut itthoni kérdésekre: már kormányzati nyilatkozatok szerint is veszélybe került a benzinársapka, amelyet a Mol szinte mindvégig ellenzett. Célba értek?
Ma már együtt élünk az inflációval, az áremelkedések minden téren itt vannak velünk. Az ársapkáknak nincs rendes inflációfékező hatásuk, már nem indokolt a hatósági ár az üzemanyagoknál. A gazdaságban is természeti törvények uralkodnak, ezért

amikor ilyen mértékű beavatkozásra kerül sor, óhatatlanul jönnek a diszfunkciók.

S amikor már a felülről jövő szabályozás negatív hatása jóval több és nagyobb, mint azé a haszoné, amit eredetileg el akartak érni vele, akkor érdemes újragondolni az intézkedést. Talán sántít a hasonlat, de ilyesmi az unió szankciós politikája is.

Erős.
Olyan toldozott-foldozott lett az egész, hogy kezd tarthatatlan lenni, egyre több kútnál nincs üzemanyag, mert az import kiesése miatt szinte csak a Mol látja el az országot. Számos korlátozást kellett bevezetni az elképesztő mennyiségű vissza­élés miatt, ám a kiskapukat így sem sikerül mind bezárni.Hasonló okok vezettek annak idején az olajszőkítéshez. A napokban hallottam olyan kútról, ahol az illegális árusoknál egy razzia során a hamis digitális órák mellett több tucat forgalmit is lefoglaltak. Az sem világos, minek tankolnak meg 600 liter üzemanyaggal kombájnt novemberben, amikor aligha zajlik aratás. Mindezt tetézi a finomító kapacitásának már említett kiesése, egy olyan nyár után, amikor az osztrák és a cseh finomítók sem működtek egy darabig. Ráadásul Százhalombattán az utóbbi évek legnagyobb karbantartását hajtjuk végre, amelyre évek óta készültünk. A küszöbhöz érkeztünk.

A Dunai Finomító részleges kapacitáskiesése miatt nem tudná pótolni a Mol az üzemanyagot a határon túli létesítményeiből?
Az előző években a magyarországi üzemanyagpiac nagyjából kétharmadát a Mol látta el, a maradék 30 százalékot más piaci szereplők, amelyek importálták az üzemanyagot. Ez az import most szinte teljesen eltűnt – kinek is érné meg benzint vagy dízelt behozni? Ezért szinte a teljes ellátás a Molra hárult, novemberben mi láttuk el a nagykereskedelmi piac 85 százalékát. Azért, hogy minden erőnkkel a hazai piacot tudjuk kiszolgálni, korlátoztuk az exportunkat, és valóban, a pozsonyi finomítónkból is átirányítunk benzin- és dízelkészleteket. De ez a megoldás csak átmeneti, hiszen

február 5-én életbe lép az orosz olajból finomított termékek exporttilalma, így Szlovákiából sem tudunk majd behozni.

Ehhez járulnak a Mol logisztikai kapacitásának korlátai. Nem a csaknem 100 százalékos piaci részarányra lettek tervezve.

Minap robbant a hír: Vecsésen kőolajra bukkantak. Mire elég az új kút?
Ez egy szép találat, minden elismerésem a kollégáké. 2016-ban kaptuk meg a koncessziót, 2019-ben végeztünk a területen szeizmikus mérést, idén júliusban fúrtunk, novemberben pedig már el is indult a termelés, igaz, még nem teljes kapacitással. Az onnan kitermelhető mennyiség nagyjából annyit tehet majd ki, amennyi a magyar Dallasnak hívott algyői mező természetes csökkenését kompenzálni tudja. Minden itthon kitermelt csepp kincs az egész országnak! De ezek a beruházások nagy költséget jelentenek a Molnak, amely most a magyar állam egyik legnagyobb adófizetője, többek között a megemelt bányajáradéknak és az extraprofitadónak „köszönhetően”. Ismétlem magamat: ha a Molnak az is a feladata, hogy tíz-tizenkét évente számítanak rá az állami büdzsé rendbe rakásánál, ezt a terhet lehajtott fejjel tudjuk vállalni. De az ideiglenes sarcokat ki is kell vezetni, különben elmarad a befektetésekre való ösztönzés.

Mindazonáltal az extra adókkal, valamint a benzinársapkával a Mol szép nyereséget tud realizálni, ráadásul épp most költöznek egy százhúsz méter magas, valóban impozáns és modern székházba. Hol itt a probléma?
Nagyjából ötven éve készült az előző székházunk. Nemcsak arról van szó, hogy időközben kinőttük – az utóbbi években csak Budapesten másik kilenc épületben is dolgoztak kollé­gáink. Arról van szó, hogy már nem felel meg sem a kor követelményeinek, sem annak, hogy mit is akarunk magunkról üzenni. A Mol Campus annak a generációnak épült, amely majd reményeink szerint megoldja a jelen és a következő ötven év problémáit. Az innováció és a cégcsoport transzformációjának megtestesítője. Úgy vélem, megérdemeljük, hogy regionális nagyvállalatként végre méltó, inspiráló környezetben végezzük a munkánkat, és ez az épület a következő negyven-ötven évben biztosan inspiráló lesz. Ráadásul zöld is, részben geotermikus és napenergiával működik, még az eső- és a mosdóvizet is felhasználjuk. A ház már elsősorban nem rólunk, hanem a jövőről szól. És ha már megépítettük, azt üzenjük vele: bízunk a jövőben! 

Hernádi Zsolt Tamás
Tarjánban született 1960-ban, Esztergomban nőtt fel. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Banki karrierről váltva 2001 óta a Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. elnök-vezérigazgatója. 2022-ben Magyarország kilencedik legbefolyásosabb személye volt.

Az ellátásbiztonság érdekében vége a benzinárstopnak

December 5-én életbe léptek a brüsszeli szankciók az orosz olajra. Az éjjel rendkívüli Kormányinfón jelentette be Gulyás Gergely miniszter és Hernádi Zsolt MOL elnök-vezérigazgató az üzemanyagokra vonatkozó hatósági ár eltörlését. A kormány az utolsó pillanatig fenntartotta az intézkedést, a jelenlegi helyzetben pedig szó szerint elment a falig, ám a helyzet a napokban egy nagyon súlyos, azonnal megoldandó kérdéssé „egyszerűsödött": ellátásbiztonság vagy alacsonyabb ár?

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád 

Összesen 277 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden kedvezményes intézkedés a körülmények függvénye. Aki gondolkodott, az sejthette, hogy a kedvezményes benzinár nem tartható fenn örökre. Úgy főleg nem, hogy rengeteg lehetőség maradt arra, hogy kijátsszák és ügyeskedők nyerészkedjenek rajta. Ráadásul valóban nem ösztönzött takarékosságra, bár akinek létkérdés az autó, az nem tud takarékoskodni.

Börtönbe vele, s Szanyit a kormányba, s kinevezni államosításért felelős miniszternek. Szanyinak ma igaza volt,k Orbán hagyta magát megzsarolni, igen, Orbán pórázra került.

Felháborító Orbán lapulása, de az is, amilyen fapofával, szenvtelenül, együttérzés nélkül jelentette be Gulyás.

Marha egyszerű: út nyilvántartás elkér, tankolási bizonylat elkér és, ha kijön mondjuk az utolsó 1000 kmre 0.5 literes fogyasztás, akkor átfogó NAV ellenőrzés.

Börtönbe Hernádit, vagy nyilvános autodafét!

A nagyképű dumád azért kevés, én szívesebben olvasnám a másik oldal, Varga Mihály okfejtését, magyarázatát is.

Nézd úgy, hogy a felemelt ár már nem ösztönöz azonnali vásárlásra.

Szóval azért, mert volt egy túlfogyasztó réteg, kimondhatjuk, hogy a szegényebbek nem profitáltak az olcsóbb rezsiből? Most a túlfogyasztók a megszabott mértéken felül teljes árat fizetnek, de valamiért nektek ez sem jó.

Nem alanyi jogon, teljesítménytől függetlenül adott segélyeket kell osztogatni, hanem kedvezményekkel kell segíteni azokat, akik letesznek valamit az asztalra.

Mondj egy példát, ahol az EU politikusok a polgáraikért aggódtak. Nem az abnormális, marginális rétegekért, hanem a nagy többségért. Hol volt abban az európai polgárokért való aggódás, amikor az Ukrajna érdekében hozott, számunkra káros intézkedéseket azzal indokolták, hogy a szabadságnak ára van? Hol van ebben a mi szabadságunkért való aggódás?

Azért azt a nyolcszoros árat alátámaszthatnád valamivel, ha tudod. Ami pedig a megszavazta-nem szavazta meg okoskodást illeti, abban, ami nekünk létérdek, sikerült felmentést kapni, és ez a lényeg. A többi kérdésben a többiek tegyenek azt, amit akarnak. Nem olyan bonyolult ez, csak ti akarjátok túlokoskodni.

Például, ha a többi ország nem akar orosz nyersolajat venni, hát ne vegyen, de nekünk nincs más infrastrukturális lehetőségünk, mint az oroszoktól venni, mert ezt örököltük a múltból. Ha úgy tetszik, egész Európa üzletelt velük energia ügyben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés