Sikerült beazonosítani Julianus barát magyarjait – izgalmas fejlemények a magyar őstörténetben

2022. július 16. 15:01
A honfoglaló magyarság és annak keleti elődei is rendkívül kevert csoportot alkottak – tudjuk meg a legújabb izgalmas kutatásokból. Interjúnk egy új magyar őstörténeti tanulmány szerzőivel!

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetében végzett magyar őstörténeti vonatkozású kutatások legújabb eredményei jelentek meg az Oxford University Press Human Molecular Genetics című tudományos folyóiratában,

az eredményeket pedig újabb mérföldkőnek értékeli a szakma.

A korai magyarok népességtörténetével foglalkozó projekt magyar–orosz–ukrán tudományos együttműködés keretein belül valósult meg, összesen 18 intézet és egyetem régész, antropológus és genetikus munkatársai vettek benne részt. A mérföldkőről Szeifert Bea genetikust, az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézet tudományos munkatársát, és Türk Attila régészt, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszékének vezetőjét kérdeztük.

***

A Magyarságkutató Intézet nemrég komoly eredményekről számolt be a szkíták, hunok, avarok és honfoglalók genetikai átfedéseiről, ahol, ha jól tudom, archaikus mintákat is összevetettek modern mintasorokkal. Önök ezzel a megközelítéssel szemben archaikus mintákat archaikus mintákkal mértek össze. Mi a különbség a kettő között? Mindkettőnek van létjogosultsága?

Szeifert Bea: Az archeogenetikában igyekszünk minden fellelhető, releváns genetikai adatot felhasználni, származzon az ma élő vagy hajdanán élt emberektől, csoportoktól. Mindkettőnek van értelme, de a kérdésfeltevés és a kapott válaszok értelmezése során nem szabad szem elől tévesztenünk az adatsorunk sajátosságait.

Archaikus korú mintákat kizárólag modernekkel összehasonlítani, különösen ebből következtetéseket levonni problémás,

hiszen a vizsgálni kívánt, mondjuk például egy 1500 éve élt csoport és a mai emberek közötti jelentős időbeli különbség miatt a kapott eredmények torzíthatnak a valóságon. Adott példában a két csoport közötti 1500 év történéseit is figyelembe kell venni. Szem előtt kell azt is tartanunk az értékeléskor, hogy

a biológiai ős és a történeti ős nem azonos fogalmak.

Akárcsak mi, a Magyarságkutató Intézet munkatársai is használtak elemzéseikben archaikus korú mintákat, csupán egyes csoportok modellezésénél nem vontak be ilyeneket.

Hogyan és mennyire sikerült „megfogni” Julianus barát „keleti” magyarjait? Mi bizonyítja a létüket?

Szeifert Bea: A Kárpát-medencei régészeti leletanyaggal rendkívüli hasonlóságot mutató temetők mellett sikerült emberi csontmintákat gyűjtenünk olyan lelőhelyekről, melyeket a történeti, régészeti adatok alapján feltételezhetően a Julianus barát által megtalált népesség használhatott (csijaliki régészeti kultúra). Utóbbira vizsgálati alapot a tatárföldi és baskíriai régészek, tehát a helyi szakemberek feltételezése szolgáltatott, akik már az 1980-as években felvetették ezen temetők fontosságát a magyarság szempontjából.

A csijaliki műveltég lelőhelyeiről az ott végbement középkori iszlamizáció eredményeként szegényes mellékletű sírok kerülnek elő, melyek alapján régészetileg nem lehet eldönteni, kik is használhatták ezeket a temetőket. Reménykedtünk, hogy az archeogenetika segít erre választ kapni. A tárgyi leletek és korábbi vizsgálati eredményeink alapján a magyarokhoz egyértelműen köthető temetők (Bolsije Tyigani, Ujelgi) illetve a csijaliki kultúra temetőinek népességét genetikai módszerekkel elemezve olyan egyértelmű anyai ágú

szoros kapcsolatokat találtunk, mely megerősítette azt a teóriát, hogy ezek a temetők legalább részben a keleten maradt magyarok nyughelyei.

Bolsije Tyigani temető lakosságának némely tagjának és a csijaliki kultúra egyes képviselőinek anyai vonalai teljesen megegyeznek, ez egy szoros, egyenes ági kapcsolatot jelölhet. Ilyen jellegű hasonlóságokat a Kárpát-medencében eltemetett honfoglalókkal összevetve is kimutattunk. Az archeogenetikai eredmények alapján az elválás ideje is becsülhető.

Az Orosz-Magyar Uráli Régészeti Expedíciók (2013-2019) nyomán több mint 40 év szünet után indultak újra a magyar őstörténeti terepi kutatások Kelet-Európában

A vizsgált temetők. A korai magyarok migrációjának feltételezett útvonala (nyilak) és a hozzájuk köthető régiók (nagybetűvel szedve). (Forrás: Szeifert et al. 2022)

 

Bizonyítást nyert ezen kutatás alapján, hogy a régészeti kultúrák nem csupán mesterséges fogalmak, hanem egykori rokonok hagyatékai? Elmondhatjuk, hogy a régészeti kultúrák összevetése egymással már nem hagyható figyelmen kívül a többi őstörténeti tudományág, például a történeti kutatások esetében sem?

Szeifert Bea: Igen, azt hiszem elmondhatjuk ezeket. Az egymástól földrajzilag távolabb lévő, de azonos kultúrába sorolt temetők népessége között számos genetikai kapcsolatot mutattunk ki a vizsgált régióban. Példa erre az Urál hegység két oldalán elhelyezkedő, általunk korábban vizsgált Ujelgi és a most elemzett Karanajevo lelőhely. Mindkettőt a késő kusnarenkovói kultúrába sorolták a régész szakértők, korban is megegyeznek, a Kr. u. 9-11. században temetkeztek ide. Rendkívül sok és szoros genetikai kapcsolat van a két temető népessége között mind anyai, mind apai ágakon.

Annyira jelentős ez a hasonlóság, hogy az elemzésekben egy csoportként kezelhetőek.

Valószínűleg a két temetőt használó népesség korábban együtt élt, egy forrásuk volt, de valamilyen okból a csoport egy része az Urál nyugati oldalára költözött át.

A régészeti kultúrákat biológiai rokonságban álló csoportok alkották?

Szeifert Bea: A rövid válaszom a fenti kérdésre: az általunk vizsgált régészeti kultúrák esetében

legalább részben igen,

de igazából ez egy nagyon összetett kérdés. A legtöbb esetben ma még nincs lehetőség teljes temetőket és teljes kultúrákat vizsgálni. Ennek több oka is van: nem tárják fel a régészek a teljes temetőt, nem minden sírból kerül elő vizsgálható maradvány, az előkerült csontmaradványok jó része nem alkalmas a genetikai vizsgálatokra. És akkor a rendkívül költséges archeogenetikai vizsgálatok anyagi feltételeiről még nem is beszéltünk.

Tehát legtöbb esetben egy temetőből csak néhány olyan maradvány kerül a laborba, amelyekből használható adatot lehet nyerni. Ha egyazon kultúra különböző temetőit vizsgáljuk, hatványozottan beleütközünk ezekbe a problémákba. Több hiányos adatsort próbálunk összevetni egymással szigorúan meghatározott szempontok alapján.

Egy temetőn belül gyakoribb, hogy rokonokat találunk, de ahogy az előző válaszban bemutatott példa mutatja, ha szerencsénk van, akkor adott kultúra más-más temetői, sőt, ahogy vizsgálatainkból is kiderült még különböző, de időben egymást követő kultúrák egymástól földrajzilag nagyon távol eső temetői között is kimutathatóak a valaha volt rokonság nyomai.

Szeifert Bea

A novinki régészeti horizont (Kazár Kaganátus) jellemző leletei a vizsgált silovkai (Ru) kurgántemetőből a szamarai Volga-könyökben (fotó: D. A. Sztasenkov, forrás: Szeifert et al. 2022)

 

A nyelvrokonságunk eredetének vannak biológiai maradványai is? Mond erről valamit a tanulmány?

Szeifert Bea: Nem volt célunk a nyelvrokonság biológiai szempontú elemzése. Vizsgálataink során ugyan mi is találtunk olyan anyai és apai vonalakat a Volga-Urál régió temetőiben, melyek az uráli nyelvcsalád, illetve a későbbi, szűkebb ugor nyelvi egységet alkotó nyelveket beszélők képviselőiben gyakrabban fordulnak elő, ugyanakkor az általunk vizsgált egyének ezen vonalai szoros kapcsolatot mutattak az uráli nyelvet beszélő mai hantik, mansik és magyarok mellett a szintén a Volga-Urál térségben élő, török nyelvet beszélő mai tatárokkal és baskírokkal is. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a Volga-Urál térség genetikai összetétele nagy hatással volt a magyarokra és azok elődeire, amit a történeti és nyelvészeti adatok szintén alátámasztanak.

Török Tibor nemrég azt nyilatkozta a Mandinernek: „Az Árpáddal érkező honfoglaló magyarok egy jelentős része valóban a nyelvészek által rekonstruált protougor közösség leszármazottja volt.” Ezt önök is meg tudják erősíteni?

Türk Attila: Török Tiborék nemrégiben megjelent angol nyelvű tudományos dolgozata – az általuk közölt több, mint 200 teljes genomi adat révén –

komoly előrelépés a korai magyar történelem kutatásában, adatsoruk a jövőben támpontként használható.

Mi egyelőre nem mentünk a Kr. u. 4-5. századnál korábbi időszakra, csak addig, amíg a régészek a honfoglalás kori hagyaték keleti gyökereit tekintve a legtávolabbra tudnak nyúlni. Tehát nem azért vizsgáltuk a nyugat-szibériai, tyumenyi kollégák által biztosított archaikus mintasort (Kr. u. 4–16. század) az obi ugor népek kialakulására vonatkozóan, mert a magyar nyelvet az ugor nyelvi egységből származtatják a nyelvészek.

Számunkra az ok az volt, hogy a magyar nyelv kiválását követően (Kr. e. 12–5. század) ezek a csoportok még sokáig (kb. Kr. u. 8. század) egymással szomszédos területen éltek, amelynek régészeti lenyomatai is vannak. Itt

a legfontosabb azonban azt észrevenni, hogy két eltérő laborban is hasonló eredmények születtek!

Talán így érthető az a nemzetközi szakmai körökben is elfogadott vélekedés, mely szerint, ha létezik komoly perspektívával rendelkező etnogeneziskutatás, akkor a magyar egészen biztosan az elsők között van e téren, mivel a különböző laborok és tudományágak eredményei meglepő összhangot mutatnak.

Meg tudják erősíteni a honfoglaló magyarok Magyarságkutató Intézet által kimutatott belső-ázsiai kapcsolatait? Milyen formában lehet ezeket a kapcsolatokat történetileg értelmezni?

Szeifert Bea: Az eddig ismert honfoglalás kori adatok és az általunk vizsgált, Volga-Uráli csoportok alapján mindenképpen kijelenthető, hogy a honfoglaló magyarság (és annak keleti elődei is) rendkívül kevert csoport volt. A honfoglalókban korábban leírt „keleti elemek”, azaz a Kárpát-medence területétől keletebbről származtatható genetikai komponensek nagy részét mi a Volga-Uráli régészeti csoportokban is azonosítottuk. Feltételezhetően ezen a régión keresztül, közvetve kerültek a Kárpát-medencébe a magyarok elődeinek vándorlása során, még akkor is, ha

valamikor időben messzebbre nézve még ennél is keletebbről, akár egészen Kelet-Ázsiából származtak.

Minél távolabbi ősöket szeretnénk azonosítani, annál nehezebb a dolgunk, hiszen a sztyepp régió – ami az éghajlati változások miatt különböző korokban más és más régiókra terjedt ki, ráadásul altípusai is ismertek (füves, erdős, félsivatagos stb.), melyek között hatalmas életföldrajzi eltérések voltak – egy genetikai olvasztótégely is volt. Az egyes népcsoportok és katonai alapon szerveződött csoportok egyaránt vándoroltak, mely során keveredtek is egymással. A lehető legközelebb úgy juthatunk a valósághoz, ha lépésről-lépésre időben egyre távolabb haladva próbáljuk meg azonosítani a keveredési eseményeket. Szerencsére ma már egyre több adat áll rendelkezésre, melyek újabb és újabb szempontok szerinti analízisével szépen lassan összeállhat ez a kirakós játék.

Az egyik vizsgált temető jellegzetes leletei (fotó: Alekszandr G. Kolonszkih, forrás: Szeifert et al. 2022)

A busztanajevói (kusnarenkovói kultúra) temető egyik kurgánsírja az Urál nyugati oldalán (Fotó: Szöllősi Mátyás)

 

Hogy néz ki a kutatások jövője? Mi a helyzet Etelközzel és az egykori szomszédokkal?

Türk Attila: Folyamatos a mintagyűjtés és feldolgozás. Igyekszünk a Volga-Urál régió és a Kárpát-medence közötti térséget is feldolgozni. Ennek fontos eleme az egykori Etelköz temetőinek vizsgálata, melyek 2007 után egyre nagyobb számban kerültek elő és 2011 óta önálló régészeti lelethorizontként tartja számon a nemzetközi régészeti kutatás (szubbotci típusú lelőhelyek). Az ukrán és a moldáv kollégák segítségével máig már százas nagyságrendben gyűjtöttünk csontmintákat.

A korai magyar történelem szerencsére nem pusztán magyar belügy,

hanem egy nemzetközileg is fontos tudományos kérdés, mely több ország történetét is érinti. A jövőben már nem pusztán a magyar jellegű leletanyagot tartalmazó keleti temetőket fogjuk vizsgálni, kíváncsiak vagyunk egykori szomszédaikra: besenyőkre, szlávokra, alánokra és kazárokra is.

Rendkívül érdekes kérdés, hogy genetikai szempontból milyen kapcsolatban voltak, vagy nem voltak a magyarok a közvetlen szomszédaikkal. A szlávok tekintetében például egy ukrán-magyar együttműködés keretében jelentős archaikus mintasorunk van abból az időszakból, amikor a sztyepp északi peremén élő szláv nyelvű népekhez kötött régészeti kultúrákban a halotthamvasztást felváltotta a korhasztásos rítus a Kr. u. 10-11. században, vagyis genetikailag is vizsgálható a hagyatékuk. Mindezen vizsgálatokat a lehető legmélyebb analízissel, a teljes genetikai információ elemzésével fogjuk megvalósítani.

A kicsit távolabbi jövőben

az emberi genetikán túl stabil izotópos vizsgálatokat is tervezünk,

melyek a migrációról, étkezési szokásokról adnak újabb információkat, de terveink között szerepel a jellemző betegségek, sőt a honfoglalók lovainak archaeogenetikai vizsgálatai is. Szeretnénk az „őstörténeti kirakós játék” minél több elemét a helyére tenni.

Nyitókép: Mintavétel (Fotó: Szöllősi Mátyás)

Összesen 60 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Az Isten szabad akaratot adott az embernek, amiben az is benne van, hogy vándoroljon vagy letelepedjen. Hatévesek ezt felfogják.

Hát igen, ez egy elég zavaros mondat.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés