miután beadványuk szerint az újságírónő az elvileg közszolgálati rádió szakmai etikai szabályait megszegve erősen favorizálta a baloldali meghívottakat, míg a jobboldaliakat mellőzte, s témaválasztásában hasonlóan egyoldalú volt. „Sajtós és rádión kívüli tevékenysége során bizonyos (párt) körök és ideológiák elkötelezett támogatója, a romániai és magyarországi magyar média botrányos szereplője” – írták, továbbá felrótták neki, hogy miközben a rádió fizetett munkatársa, azt egy másik lapban írt cikkében gyalázza, továbbá kollégáival durva és trágár módon beszél. A rádió vezetősége a vádak többségét elutasította, mindazonáltal általánosságban véve is akadnak, akik egészen fenyegető hangnemben jelzik, hogy nem kedvelik.
Ennél jóval szélesebb körben fejtett ki hatást cikkeivel, interjúival és sajátos hangvételű Facebook-posztjaival.
„Leállatozott” csíkiak, taps Erdély elvételéhez
Erdélyi magyarként olyan, viszonylag konszenzusosan még a baloldal egy része által is támogatott nemzetpolitikai egyesítést célzó intézmények ellen szólalt fel rendszeresen, mint a kettős állampolgárság („nem lehet azt válaszolni, hogy nincs még meg, és már nem is kell. Kösz, nem kérem. Kérlek, ne szólj az érdekemben senkinek. Nem, nem akarok előrejutni a listán. Sőt nem akarok listát se. Ne tégy nekem szívességet (…) a könnyített magyar állampolgárságot törzsekben szerzik.”). Vagy a Nemzeti Összetartozás Napja („nacionalista és irredenta történelemszemlélet hagyománya”, Trianon mint „veszteség” időzőjelben, mert „az csak ez egyfajta történelemszemléletben, a magyar nacionalista szemléletben érvényes”).
Éles hangvételű bírálatainak rendszeresen tárgya a székelység, elsősorban a nemzeti érzelmű székelyek. A székely zászló („politikai kézimunkatermék”, illetve „giccs”), az autonómiapárti demonstrációval egybekötött Székely Szabadság Napja („A Horthy-korszak masírozott végig”), sőt a magyarlakta vidékeknek több uniós forrást megcélzó nemzeti régiókról szóló kezdeményezés, Wass Albert és Nyirő József („Wass, Nyirő és társai egy aljas, gyilkos rendszer kiszolgálói voltak”), továbbá szintén nagy visszhangot vert, amikor