Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere közösségi oldalán korábban szintén provokációnak nyilvánította az esetet.
Az elnök szerint a tettesek a levélszavazat intézményét is le akarják járatni.
Kovács Mihály Levente hangsúlyozta: teljesen felháborítónak tartják, hogy az ellenzék miniszterelnök jelöltje megpróbálja lejáratni és befeketíteni az erdélyi magyarokat, akikről egyébként pár napja azt nyilatkozta, hogy szereti őket.
Kikérem magunknak, hogy minket bárki csalónak nevezzen minket!
– szögezte le. Helyi forrásaink is gyanúsnak tartják az esetet, kiemelve, hogy az ismert baloldali aktivista Parászka Boróka épp akkor sétált arra, amikor a rendőrök elkezdtek helyszínelni. Egy olyan területen, ahová senki nem jár sétálgatni.