A szegények megszégyenítéséről – a csirkefarhát

„Nem fogtok éhen halni. Ez a hatósági ár üzenete. Azok, akik a legkevesebből élnek, a minimumból, a maradékból, a cafatokból – azok pontosan értették ezt. Ők fogják eldönteni a választást. Nem érdekli őket, hogy a hatósági árszabályozás mögött mi van. Hogy fenntartható-e. Hogy hosszútávon mit okoz. Hogy hogyan hat a piacra, a gazdaságra. Őket egy érdekli: egyszer jóllakni. Nem hülyék, nem rövidlátók. Éhesek. (Különös ez. A magyar társadalom 20 százalékát fenyegeti a szegénység valamilyen formája. Súlyos anyagi deprivációban a magyar társadalom 7.5 százaléka él, a magyarországi romák között ez az arány 30, 9 százalék. Azt, hogy mit jelent az »éhség« mégsem érti a társadalom szerencsésebb fele. A József Attila kultusz földjén egyetlen egyszer hallottam hitelesen elmondani: Harmadnapja nem eszek/se sokat, se keveset.)

Két út van. Vagy  megfelelni annak a szereposztásnak, amelyet Orbán szociális demagógiára és társadalmi gyűlölködésre alapozott propagandája kijelöl. Akkor lehet szórakozni/szörnyülködni azokon, akiknek a hatósági csirkefarhát remény, ajándék, de legalábbis esély. Vagy lesöpörni az egész machinációt az asztalról és más menekülő útvonalat kínálni. Kimondani azt, hogy van az ellenzéknek szegény-politikája. Ha van. Ha lenne radikális, elkötelezett szegénységpolitika akkor a hatósági árbejelentésre az ellenzék válasza az éhezők felé fordulás lett volna. Empatikus, értő, tájékozott módon szólalna meg. 

Igen, tudjuk, hogy éheztek. Igen, tudjuk, hogy minden morzsa számít. Igen, tudjuk, hogy nincs már mód az időhúzásra. Sürgős, folyamatos élelmiszersegélyre, azonnali beavatkozásra van szükség. Meg fogjátok kapni. Minden szegénységi küszöb alatt élő számára biztosítjuk az alapélelmiszerekhez való hozzáférést. Nem 2022 februárja és májusa között, hanem hosszú távon. Van szociális mentőcsomagunk. Van szegényétkeztetési programunk. Szűrjük a különösen veszélyeztetett csoportokba tartozókat. Kiépítjük a szociális gondozói hálózatot. Fokozottan követjük a gyermekszegénységet és intervenciós hálózatot hozunk létre. Hatósági intézkedésekkel csökkentjük az élelmiszerpazarlást, de növeljük a méltányos elosztást és újraelosztást. Követjük a szegénységi küszöb alatt élők egészségügyi mutatóit, nem csak a megfelelő mennyiségű élelmiszert biztosítjuk a számukra, hanem azt is, hogy megfelelő minőségű élelmiszerhez férjenek hozzá, mert az egészséges élethez való jog alapjog. (És akkor most a piaci, mezőgazdasági, áruforgalmi tényezőkről, a szociálpolitikán túli lehetőségekről nem is beszéltünk.)

Ilyen mondatoknak kellene elhangoznia most szemben Orbánnal, ha lenne társadalmi tudatosság, és felelősségvállalás. De nincs. Gyűlölni Orbánt és röhögni a csirkefarháton egyrészt, másrészt belefeledkezni a még mindig fenntartható polgári jólétbe (vagy annak látszatába), az evést, főzést, az ételről való beszédet státuszszimbólumként, pótcselekvésként, a valóságból való kiszakadás esélyeként kezelni, összetéveszteni az irodalmat és a kultúrát a kulináris fecsegéssel és a gasztronómiai kivagyisággal – vegytiszta kognitív disszonancia. Valóságvesztés, ressentiment és tehetetlenség. Ez vagyunk, ennyire futja, nekünk, rezsimváltásra készülő polgári középosztálynak.”

Fotó: Facebook/Parászka Boróka