Lemészárolt násznép, akasztás telefondrótra – ilyen volt a Felvidék 1918 utáni elszakítása

2021. december 17. 15:01
Az ismeretlen Palóc Magyar Köztársaság, szlovák kiállás a sztrájkoló magyar és német szociáldemokraták mellett, számos helyi konfliktus és rengeteg véráldozat – a Felvidék cseh-szlovák megszállása és az átmenet korántsem volt olyan békés, továbbá egyáltalán nem „a félfeudális Magyarország alóli felszabadulás” volt a „csehszlovák demokrácia által”, ahogy utóbbiak történelmi mítoszai tartják. Simon Attila 1918-19-es impériumváltásról szóló kötetéről beszélgettünk!

1918. november 13-án Zsolnáról még könnyedén kiszorították a magyar hadsereg bomlófélben lévő alakulatai a szerveződő csehszlovák erőket, és

valószínűleg álmában sem gondolta volna senki, hogy a megszállók másfél hónapra rá már Pozsonyban koccintanak

és Miskolc elfoglalásáról álmodoznak majd. Ez és sok más érdekesség is olvasható Simon Attila Az átmenet bizonytalansága – az 1918/1919-s impériumváltás Pozsonytól Kassáig című, rengeteg új forrást felvonultató kötetében.

Mint Simon Attila lapunknak elmondja, a kezdeti csehszlovák gyengeség éppen abból fakadt, hogy amikor október végén kikiáltották, csak egy virtuális állam volt: se területe, se igazi hadserege nem volt, és ezen csak az olaszországi légió húszezer kipróbált katonájának hazaszállítása változtatott decemberben. Ezen alakulatoknál „nem mutatkoztak a bomlásnak azok a jelei mint a Monarchia hadseregében” – mondja a kutató, hozzátéve: a magyar részről pedig hiányzott a szervezett ellenállás. Részint, mert a Károlyi-kormánynak nem sikerült újraszervezni a hadsereget, és a stratégiája is az antant felé mutatott jóindulaton alapult – utólag már tudjuk, hogy, mint a könyv írja, „a magyar diplomácia légüres térben mozgott”.

Miközben sok felvidéki polgárban megvolt az elszántság, hogy megvédje szülőföldjét, de például a Kassai Magyar Nemzeti Tanácsot a Károlyi-féle kormányzat óva intette ettől – a „mi lett volna ha” pedig, mint tudjuk, történelmietlen kérdés. Még annak fényében is, hogy a legbátrabb városnak nevezett Balassagyarmat példája ismert; ahogy az is, hogy később a frissen toborzott magyar Vörös Hadsereg is könnyedén csapást tudott a cseh-szlovák hadakra mérni, ami azt mutatja, hogy a harcértékük még ekkor sem volt túl magas.

Mindenesetre a Bartha-Hodža féle demarkációs vonalat, amely a szlovák-magyar nyelvhatárnál húzódott volna, meghagyva Pozsonyt, Galántát, Lévát, Rimaszombatot és Kassát,

1918. decemberében felülírta a Vix-jegyzék, amely már a maihoz hasonló határvonalakat állapított meg.

A kötet azonban nem a nagytörténelemre összpontosít, fogalmaz a kutató, hanem a közvélemény számára kevésbé ismert mindennapok történeteire – ez egyébként a Trianon 100 Kutatócsoport által vitt irány is.

(fotó: Mátrai Dávid / Mandiner)

 

A magyar és a szlovák közvélemény előtt is ismeretlen számos helyi jelentőségű konfliktus, ami be sem került a mainstream történetírásba – mondja Simon Attila. A legmeglepőbb történet számára, amiről korábban nem lehetett tudni: a helyiek végső kétségbeesésükben 1919 január elején

felvetették Léván egy Palóc Magyar Köztársaság megalapítását, amely magában foglalta volna a teljes magyar Felvidéket

– a számos kérészállammal ellentétben itt a kikiáltásáig sem jutottak el.

S hogy milyen konfliktusokról van szó? A tragikus pozsonyi sortűz – amikor az elszakítás ellen tüntető magyar-német tömegbe lőttek a csehszlovák legionáriusok – viszonylag ismertebb története mellett hátborzongatóan sok véres eseményről olvashatunk.

Bár Simon hangsúlyozza, kutatása a Felvidék magyar részére, Dél-Szlovákiára szorítkozik, ahol a cseh-szlovák erők értelemszerűen több atrocitásban vettek részt, mint a barátságos fogadtatásra érkező felszabadító magyar vöröskatonák,

akik viszont a könyv tárgyát nem képező északi, szlovákok lakta területekre bevonulva viselkedtek hasonlóképpen.

Mindenesetre csak néhány példa: a vörösök érkezésekor – akiket értelemszerűen nem a bolsevik kormány iránti szeretet, hanem az anyaországhoz való visszatérés reménye miatt üdvözöltek – a kivonuló csehszlovákok Fülekpüspökinél négy embert végeztek ki; a valószínűleg teljesen ártatlan Egyedi János 74 éves földművest a szőlőhegyről, a kapa mellől hurcolták a vasútállomás mögé, ahol egy zománcgyári munkással és egy mozdonyvezetővel egyetemben telefondrótból font hurokra felakasztottak.

Egy másik esetben a ma szlovákiai határfalu, Buzita mellett

tizenkét falubelit mészároltak le a cseh-szlovák katonák,

egyes források szerint egy éppen aznap tartott esküvő résztvevőit.

A kötet emellett tárgyilagos hangnemben végigveszi a további konfliktusos helyzeteket, az elszegényedett tömegek által véghezvitt zavargásokat és pogromokat, a cseh-szlovák hatalom által internált magyar és német ezrek, levert tüntetések, ledöntött szobrok sorsát, a hivatali hatalomátvételt, a feltámadó sajtócenzúrát, a rövid életű Szlovák Tanácsköztársaság hónapját, s természetesen a sztrájkokat.

Sztrájkokat, amelyekben szlovákok éppúgy részt vettek, mint a magyarok és németek, ugyanis – mint Simon fogalmaz – a hamis cseh és szlovák narratíva szerint jött a demokratikus Csehszlovákia, és felszabadította a félfeudális magyarországi viszonyok alatt élőket.

A helyiek azonban nemzetiségtől függetlenül éppen az ellenkezőjét látták, hiszen az őszirózsás forradalom vívmányai, általános és titkos (bár soha nem gyakorolt) választójog, a nyolcórás munkaidő, a földosztás, szabad sajtó és

egy új világ ígérete ellenében a megszálló hatalom egészen konkrétan egy katonai diktatúrát üzemeltetett,

kőkemény cenzúrával, beszántott Erzsébet Tudományegyetemmel, a megígért segélyek és nyugdíjak ki nem fizetésével és vérrel, és nem is hasonlított a húszas évek közepére demokratizálódó Csehszlovákiára. Ezért amikor a kassaiak és rozsnyóiak például szembefordulnak a cseh-szlovák hatalommal, nemzeti és szociáldemokrata alapon – a szociáldemokrácia maradt az egyetlen szervezett magyar erő a megszállt területeken –, a felvidéki városok sztrájkjaiban éppúgy részt vesznek szlovákok is, azaz az ellentétek korántsem csak nemzeti alapokon jönnek létre az új hatalom és ellenzői között.

„Az átlagember számára az új határok vagy demarkációs vonalak azt jelentik, hogy megnehezedik az élete: nem tud átmenni a szomszéd városba a rokonaihoz, a munkahelyére vagy a földjére” – fogalmaz a kutató –

„s e téren a szlovákok egy része sem habozott kinyilvánítani, hogy Magyarországhoz húz”.

A szociáldemokraták hozzáállásában Horthy hatalomra kerülése után állt be változás: immár Csehszlovákián belül küzdöttek valamiféle magyar autonómiáért, a polgári táborral ellentétben nem sugalmazva revíziós célokat.

Különös a komáromi összecsapásokat követő vérengzések emlékezete – a város visszavételét megkísérlő felfegyverzett magyar munkásokra a cseh-szlovák katonák tragikus vereséget mértek, majd egyesével vadászták és gyilkolták le a túlélőket; sőt, akik bújtatni próbálták a menekülőket, azokat is kivégezték.

Közöttük agyonlőtték a 12 éves Mayer Lajost, holttestét pedig a Dunába dobták,

mert családja a pincébe engedett a vérengzés elől menekülő munkásokat.

Az esemény kapcsán az ötvenes években konszenzus volt a kommunista történetírásban magyar és csehszlovák oldalon annak kapcsán, hogy itt bizony a munkásmozgalom hősies kísérlete zajlott az imperialista csehszlovák hatalom ellen, ahogy az áttörő vörösök bábáskodásával megszületett Szlovák Tanácsköztársaságot is éltették – a hatvanas években fordult a kocka szlovák nemzeti oldalára, és lett előbbiből magyar orvtámadás, utóbbiból magyar bábállam.

Ugyanakkor a kutató hangsúlyozza: a szlovák köztudatban mindezekről a konfliktusokról alig esik szó, ugyanakkor a szlovákok ritkábban tekintenek vissza úgy a múltba, ahogyan a magyarok, szerinte némileg túl gyakran is, szoktak, pragmatikusabbak – igaz, történelmük lapjai sincsenek úgy teleírva, mint a mieink.

Címlapfotó: csehszlovák légiósok a pozsonyi Ferenc József hídon. forrás: Wikipedia

Simon Attila a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója, a Selye János Egyetem tanszékvezető docense, az MTA külső tagja. 

Összesen 74 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Holokausztért kárpótlás lett Izrael állam, Trianonért kárpótlás lehet a bevándorlás.

Sztálin bábjai, a Komintern ügynökei: Károlyi Mihály, Károlyi Mihályné és a „magyar maffia”
Mező Gábor, Pesti Srácok, 2019. január 20.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés