A gyerekvállalás elpusztítja a bolygót – a Spectator szerint

2021. október 14. 8:42
A brit konzervatív lap publicistája kikelt a gyermekvállalás ellen. Szerinte „túl sok van belőlünk”, így „nincs szükség több emberre”, és egyébként is, „ha nem vállalsz gyereket a fejlett világban, évente 59 tonnányi emissziót takarítasz meg”.

Tom Woodman a brit Spectator hasábjain írt véleménycikket arról, hogy a gyerekvállalás a legsúlyosabb klímapusztító tevékenység.

A szerző kifejti, hogy ő és felesége négy éve, a harmincas éveikben rövid ideig arra gondoltak, hogy gyermeket vállalnának. Néhány éjszakán keresztül, elmondása szerint arról álmodott, hogy atombomba-robbanások világítják be az eget, a föld megnyílik és hullámok csapkodják az ajtaját.

Woodman úgy véli, az emberek gyors ütemben teszik lakhatatlanná a bolygót.

„Miért akarnánk még egy emberi lényt hozni a világra?”

– teszi fel a kérdést. Hozzáteszi: a klímaszorongása egyszerre melodramatikus és súlyos. De közvélemény-kutatások szerint nincs egyedül az álláspontjával, és a csökkenő születésszámok magukért beszélnek. A fenntartható népesség érdekében az egy nőre jutó 2,1 születésszám a megfelelő, ám a briteknél ez 1,74 volt 2017-ben, és most, négy évvel később pedig már csak 1,6 – a szerző szerint a bolygó jövője miatti aggodalmak is közrejátszhattak ebben.

Ez már valami, folytatja a szerző, hiszen a gyerekvállalás benne van az emberi pszichében, a gének továbbadása a biológiai oka, hogy megszületünk, és ezért akarjuk a szexet is – „már ha egyáltalán akarjuk” – teszi hozzá.

A gyerek nem vállalása olyan, mintha leszakítanánk magunkat a genetikai fáról – hogy szembe menjünk az emberi természettel. Woodman úgy látja, az ő és sokak számára

olyan extrém a fenyegetettség érzése, hogy ebbe belefér a gyerek nem vállalása is.

„Belül minden azt mondja, hogy legyen gyerekem, viszont minden külső hatás azt mondatja sokunkkal, hogy: ne!” Woodman szerint a szülőség vállalása a jövőbe vetett reményen alapszik, így erre természetesen kihat az, amikor a jövő reménytelennek tűnik.

A publicista tovább magyarázza álláspontját: minden új karbonlábnyom pusztító hatással van a világra: ha komolyan csökkenteni akarod a klímalábnyomodat, akkor nincs annál erősebb döntés, mint hogy nem vállalsz gyereket. Ha nincs autód, akkor évente 2,4 tonnának megfelelő széndioxid-ekvivalenst takarítasz meg. Ám

„ha nem vállalsz gyereket a fejlett világban, évente 59 tonnányi emissziót takarítasz meg”

 – fejtegeti a Spectator szerzője. 

„Tehát egy gyerek vállalása sokkal több kárt okoz a bolygónak, mint minden repkedésed és steakfogyasztásod tenné eltörli minden olyan klímabarát cselekedetünket, amit egyénenként egy életút alatt megteszünk” – fogalmazza tovább érveit.

„Egy gyerek vállalása a legsúlyosabb klímapusztító tevékenység” – szögezi le a brit publicista. A továbbiakban kifejti, hogy az ő életében a Föld népessége 5,2 milliárdról 7,8 milliárdra nőtt,

„túl sok van belőlünk”, így „nincs szükség több emberre”.

Woodman azt is levezeti, hogy ha lenne gyermeke, nem tudná őt megvédeni sem a hétköznapi, szülőket aggasztó veszélyektől, sem a „klímaösszeomlás” szerteágazó katasztrófájától, ami szerinte évről évre rosszabb lesz. „Ha lenne gyermekem, minden bizonyíték azt mondatja velem, hogy a klímaváltozás sanyargatni és korlátozni fogja őket, s éveket vesz majd el az életeikből. Nem tudom azt tenni, amit egy szülőnek tennie kellene: nem adhatok nekik jövőt, biztonságot és bizonyosságot, hogy minden rendben lesz; nem, ha minden épp összeomlik körülöttük. Legpozitívabb gondolataimban a legtöbb, amit remélhetnék, hogy a gyerekeim békében halnak meg, mielőtt a legrosszabb bekövetkezik – és ezt a magam számára is remélem.”

Összesen 118 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A probléma nyilvánvalóan nem a gyermekek megszületése, hanem az, ha elmarad a fölnevelésük. Ha egy családnak 8 gyereke van Bangladeshben és mindegyikük egyetemet végzett agysebész, az náluk éppolyan áldás, mint nálunk. Ha egy cigánycsaládnak 8 általánosból kibukott gyereke van, az nálunk éppúgy probléma, mint Bangladeshben.

Kérdés mármost, hogy a gyermekek föl nem nevelésének a valós problémáján mennyit segít, ha elvben felelős gyermeknevelésre képes, újságolvasó, művelt fiatalokat lebeszélnek a gyermekválallásról.

"A gyerekvállalás elpusztítja a bolygót – a Spectator szerint"
Pontosan ennek a fordítottja az igaz, természetesen.
Egyedül a gyerekvállalás MENTHETI MEG a bolygót...
Az ugyanis nem gyermekvállalás, ha Afrikától Ázsiáig százmilliók üzekednek, szórják a magokat szanaszéjjel, amikből esélytelen, szerencsétlenül nyomorúságos életek keletkeznek, akik felneveléséhez, emberré növekedésükhöz azután SEMMI KÖZÜK, etesse más, az adófizető világ... Ez NEM GYERMEKVÁLLALÁS, ez fialás, de az állat EMBERIBB módon gondoskodik a kicyinyeiről, mint ezek a "szüleik" által szintén korcsnak potyogtatott szerencsétlenek...
EZEK NEM GYERMEKEK, ezek az Isteni Teremtés megcsúfolásai a magot hintő emberállatok részéről.
Aki látott már sok magos, mezei növényt, az tudja, miről beszélek.
Ezek a növények semmire sem jók, csak arra, hogy kizsigereljék és végül megöljék a termőtalajt.
Ugyanez van az embernél, amikor a parlagembert preferálja a globális profitipar, akkor az ember nagy része valóban parlagemberré, több száz mag szétszórásával, pont, mint a parlagfű.
A globális profitipar képviselői, irányítói tele vannak elfajzott spekulánsokkal,
AKIK KÖZÖTT FELTŰNŐEN SOK A ZSIDÓ.

A világ civilizált lakossága csökken, a többiek gyarapodnak. Az utóbbiak létfenntartásának alapja a bőséges gyermekáldás. Majd ha ők is a Spectatort olvassák meg lesz mentve bolygónk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés