A contra-aquincumi vártán

2021. szeptember 9. 7:23

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Gaius légiós tűnődései Contra-Aquincum bástyáján Róma 1021. esztendőjében, amit a keresztények a 269.-nek mondanak.

Gaius légiós tűnődései Contra-Aquincum bástyáján Róma 1021. esztendőjében, amit a keresztények a 269.-nek mondanak

 

Előttem a Barbaricum, mögöttem az Imperium; előttem a Barbaricum, mögöttem az Imperium, nem felejtem, nem felejthetem; én, Gaius az őrszeme vagyok, Contra-Aquincum a bástyája; mögöttem a Danuvius, birodalmunkat, hagyományainkat, hitünket és népünket századok óta védő folyam,

ami csak áramlik megállíthatatlanul, mint a felhők Pannonia egén, mint a barbárok a határaink mentén…

Előttem a Barbaricum, ameddig a szemem ellát e sötétedésben, vizenyős mezők terülnek el; télen néhány vad lovas jött onnan, a mocsáron túli, élhetetlen homokpusztákról, botokkal támadtak ránk, azt hitték, ettől megfut majd Róma serege, hahh, lendületből öltük le a lovaikat, víz alá nyomtuk őket; apró termetű, koszvadt, szarszagú nyomorultak voltak, nem ismerték a fürdést és a magasabb harcművészetet; ki tudja, melyik néphez tartoztak, nem értjük az ugatásukat, ahogy ők se a mi kifinomult nyelvünket; de megvédtük magunkat…

Mert mögöttem az Imperium, a Danuvius túlpartján egy jó sétára Aquincum dicső városa széles útjaival, pompás házaival, messzi vidékekről származó portékáival és nőivel, a minap is jó dolgom volt eggyel, aztán a fürdőben áztattam tagjaimat, drukkoltunk az arénában annak a trák óriásnak, akit már harmadik éve nem tudott legyőzni a többi rá küldött gladiátor…

De egy ideje nem hagy nyugodni valami – nem vagyunk-e mi is csak gladiátorok, Róma légiósai Britanniától Syriáig, ismeretlen hatalmasok játékkatonái, hol megfizetve, hol nem, hol a barbárokkal, hol sajátjainkkal küzdve, ide-oda küldözgetve, hogy eljátsszuk a hős katona szerepét?

Hát én is itáliai vagyok,

jó húsz éve már, hogy ifjúkoromban láttam Rómát, a ludi saeculares napjaiban, az ezeréves város ünnepén;

Philippus Arabs volt akkor a császár, egy syriai katona a Caesarok örökében, de meg kell hagyni, megadta a módját a mulatságnak, vagy ezer gladiátort meg mindenféle vadállatot vágtak le a Colosseumban; ott voltam, folyt a vér és az ingyenbor, és zabált a nép, és ünnepelték az arab császárt, amíg aztán egy évre rá el nem vágták a torkát az ellene forduló katonái…

És azóta is mindig ugyanaz, jön egy katona, ígér mindent, császár lesz belőle, de nem tudja a népet és katonáit kifizetni, elvágják a torkát; jön az újabb, ő is elbukik; már csak röhögünk itt, a végeken, hogy előbb ér ide az új császár halálának, mint hatalomra kerülésének híre…

És mögöttem az Imperium, a birodalom áll, de valami már megváltozott az emberekben, valahogy eltűnt a tartásuk, az egyik a mának él, dőzsöl, utazgat, kincseket halmoz fel, gúnyolja a régi isteneket, és nevet rajtunk, szegény katonákon, a másik meg a mára se gondol, csak a halálra; a feleségem sem jött velem ide Pannoniába, otthon maradt Mediolanumban, a Krisztus-hívő zsidók szektájába jár, és

olyan ostobaságokkal tömi fiam fejét, hogy fordítsa oda az ellenségnek a másik orcáját is,

meg ne foglalkozzon e világgal, mert halála után jön majd az igazi élet; hát nem csoda, hogy fiam nem lett katona, otthon heverészik anyja mellett, csak mosogat, söpröget, tereget, mint valami olcsó rabszolga…

Hát áll még a Birodalom, fontoskodik a senatus; mégis, egykor a barbárok előttünk voltak, Róma meg mögöttünk, de a barbárok már beköltöztek a Birodalomba, mögöttünk szervezkednek, idegen kultuszokat terjesztenek, mégis hivatalt kapnak, és parancsnokságot a seregben, de fogják ők védeni Rómát a saját vérüktől? A másik meg Krisztus-hívőnek áll, eldobja fegyverét, és azt mondja, téríteni megy a barbárok közé, a levágott fejét kapjuk vissza egy lándzsa hegyén…

Barbárok előttünk, barbárok mögöttünk, barbárok fölöttünk, de hiszek még abban, amit hittem,

ez az én vártám, ez a bástyám, itt állok, mást nem tehetek; és ha megérem a leszerelést, talán lesz egy kis szőlőm és méhesem a Pelso tó fölötti dombokon, nézek majd napnyugatra, a zöldeskék víztükörre, és hinni fogom, hogy Róma örök és a Birodalom... (Nyíl suhan a kinti sötétségből. Gaius légiós eldől. Más nem áll a helyére.)    

 

A cikk a Mandiner hetilap Utolsó Figyelmeztetés rovatában jelent meg először

Összesen 101 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sajnos nem olyan jó a helyzet, ahogy ergé látja. Erről egy vers:

Konsztantinosz Kavafisz

A barbárokra várva
"Mire várunk, tolongva mind a fórumon?"

Hogy végre ma a barbárok betörjenek.

"A szenátus mért ily tétlen s tanácstalan?
Miért nem ülnek törvényt a szenátorok"

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek.
Mily törvényt hoznának még a szenátorok?
Majd hoznak a barbárok, csak betörjenek.

"Mért kelt fel császárunk ma ily korán, s miért
ült ki a legfelső városkapu elé
trónjára, koronával, ünnepélyesen?"

Mert várja, hogy a barbárok betörjenek.
S a császár méltóképp készül fogadni fő
emberüket. Külön pergament íratott,
hogy átnyújtsa neki, dicső címekkel és
jelzőkkel is kicirkalmazta ékesen.

"Miért jő két konzulunk s a prétorok vörös
hímzett tógában, melyben ünnepen szokás?
Mért díszítik őket ametiszt-karkötők,
és szikrázó smaragd-gyűrűk az ujjukat?

Miért vették ma éppen arany és ezüst
művekkel gazdagon mintázott botjukat?"

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
és a barbárt az ilyesmi elbűvöli.

"Mért nem gyűltek össze a tisztes rétorok,
hogy szóljanak s elmondják, ami lelkünkön?"

Mert várják, hogy a barbárok betörjenek,
s a barbárokat untatják a szép szavak.

"De mért egyszerre ez a zűrzavar, ez a
felbolydulás? (Milyen sötét lett minden arc!)
Mért néptelenednek el utcák és terek,
s mért siet ki-ki otthonába komoran?"

Mert éj lett, és a barbárok nem jöttek el.
S futárok érkeztek a limesek felől,
jelentve, hogy barbárok többé nincsenek.

"S most - vajon barbárok nélkül mi lesz velünk?
Ők mégiscsak megoldás voltak valahogy..."

Somlyó György fordítása

Ez igaz, bár szerintem az illető arról írta a verset, ami annak a vége: annyira szétesett a társadalom, hogy abból nem tud maga kimászni, így még a katasztrófa is jobb megoldás, mint a tehetetlenség.
Az egyik legkeserűbb vers, amit valaha is olvastam. Tökéletesen illik az EU-ra, bár a vers jóval korábbi.

Szörnyűek ezek az erőltetett történelmi analógiák, semmit sem tud kezdeni a szerző a ténnyel, hogy akkor éppen mi voltunk a keresztényeket mészároló barbárok.

Mélyen egyetértek a mai áthallással.

Jót írsz. azonban az iszlámbra írtakban azért nem vagyok biztos. Az egyik alappillér az umma. Amit állandóan növelni kell.
Ez független attól, hogy kik jöttek eddig Európába, ha maga az iszlám jön, az mecsetet építeni jön, pontosabban mecsetté alakít minden templomot.

Kedves kommentelő, akire gondol, ő nagybátyám volt, nyugodjon békében.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés