Mi lehet a közép-európai együttműködés jövője?

A 26. kőszegi Nemzetközi Nyári Egyetem első kerekasztal-beszélgetését Bába Iván veterán diplomata, volt varsói nagykövet, a Külügyminisztérium volt parlamenti államtitkára moderálta, és Varga Judit igazságügyi miniszter nyitotta meg. A Nyári Egyetem idén a Közép-európai tangó a globális tánciskolában címet viseli, és

Varga Judit elöljáróban szabadkozva jelezte, hogy „a hangom még mindig őrzi azt a pillanatot, amikor két gólt is rúgtunk Németországnak, azóta nem regenerálódott, így én még mindig ezzel a csodálatos emlékkel élek”. Úgy fogalmazott, hogy az Igazságügyi Minisztérium most a 21. század legfontosabb problémájával küzd: azzal, hogy miként szűrje ki a rengeteg félreérthető információból az igazságot. A rendezvény témájára rátérve világossá tette, hogy a magyarok számára különösen is fontos a kulturális identitás, az online, multikulturális káoszban pedig

Kifejezte azt is, hogy a magyarok büszkék közép-európai identitásukra, és „meg vagyunk győződve arról, hogy a régiónknak az Európai Unió jövőjében különleges szerepet kell kapnia, és ez így is lesz”.

Röviden ismertette azt a hét pontot, amit a magyar kormány az EU jövőjével kapcsolatban a múlt héten megfogalmazott, és hozzátette, tudja, hogy ezek kemény szavak, de „minden, Európa jövőjére vonatkozó magyar javaslat mögött komoly tapasztalat áll – hiszen mi nem csak ennek az európai integrációnak vagyunk a tagjai 2004 óta, hanem európaiakként évszázadokon keresztül védtük Európa határait, és tehetségünkkel, vérünkkel gazdagítottuk a kontinenst”. Hangsúlyozta, „Európa ma válaszúton van: vagy újradefiniáljuk az integráció jövőjét, vagy hagyjuk, hogy politikai döntések, politikai elfogultságok prédájává váljon”.

Szóba hozta 2009 és 2018 között az Európai Parlamentben megszerzett tapasztalatát is. Úgy fogalmazott, „a valóság nem az volt, amit a tervezőasztalon láttunk, mielőtt beléptünk volna az Európai Unióba. A nap végén a mateknak ki kell jönnie, és ha őszinték vagyunk egymáshoz, mindenki azt gondolja, hogy Magyarország az első, Németország az első, Franciaország az első – akkor pedig már lehetnénk őszinték is egymáshoz”. Figyelmeztetett: Közép-Európában „megszabadultunk a kommunizmus béklyóitól, és attól a nyelvtől, ami nem engedte az állampolgároknak azt, hogy kimondják, amit gondolnak – mi pedig nem akarunk újra egy olyan érába lépni, ahol a politikai korrektség miatt nem mondhatod ki azt, amit gondolsz”.

„Én ezt egyszerűen csak newspeaknek nevezem” – mondta Varga Judit. Szerinte az őszinteség hiánya lehet az, ami kudarccá teheti az európai integrációt, és örömét fejezte ki amitt, hogy a közép-európai régióban „teljesen más a hangszín, az őszinteség hangját szeretjük”.

Beszélt arról is, hogy „ha nem tanítjuk meg nyugati partnereinknek a történelmünket, a különlegességeinket, nem fognak tudni megérteni minket”. Úgy véli, mivel Közép-Európa folyton aspirál a nyugat felé, sokat tanulunk a nyugatiak történelméről, és

„Mikor jogállamisági vitákon veszek részt, és azt a kritikát kapom, hogy mi még új demokráciák vagyunk, és vajmi keveset tudunk az alkotmányozásról, mindig azt mondom, hogy hét évvel a Magna Charta Libertatum után nekünk már megvolt az Aranybullánk, a hatalom korlátozásának alapdokumentuma” – fogalmazott az igazságügyi miniszter. „Fogadjanak el minket úgy, ahogy vagyunk; a newspeaket pedig nem akarjuk megtanulni, inkább nevükön nevezzük a dolgokat” – zárta sorait.

Következőként Bogyay Katalin, Magyarország 15. ENSZ-nagykövete szólalt fel. Szerinte a közép-európai identitás keresésekor „lélekröntgenezésen” megyünk keresztül. Személyes anekdotával kezdett: elmesélte, hogy dunántúli szülőfalujában tudta nézni az osztrák tévét, ezért Ausztria mindig vele volt. Márai Sándor gondolatára kapcsolódva, mely szerint a magyarok keletről jönnek, de mindig nyugatra néznek, úgy fogalmazott, a magyar identitást ez a kettősség határozza meg.

– vélekedett Bogyay. A kulturális emlékezet szerinte „egyfajta ragasztó”, ami mindent összetart, a közép-európai regionális együttműködés pedig segíthet megérteni egymást. „Akárcsak a tangóban: nézned kell a másik embert, különben egyszerűen nem fog működni” – mondta a volt ENSZ-nagykövet, aki hangsúlyozta a kultúrdiplomácia jelentőségét is: szerinte ez „az az eszköz, ami legalább ahhoz elvezet minket, hogy ne értsük félre egymást, és legalább erőfeszítéseket tegyünk egymás megértésének érdekében”. A külpolitika számos területén megfordult Bába Iván erre úgy fogalmazott, „a kultúrdiplomácia a diplomácia legkellemesebb eleme – az összes másik ágában ugyanis konfrontálódni kell a másikkal”.

Ezután Klaus Wölfer nyugalmazott osztrák diplomata, Ausztria volt szingapúri, indonéziai és törökországi nagykövete kapott szót, aki felvezetőjében emlékeztetett: a Visegrádi Négyek fennállásának harmincadik évfordulója egybeesik egy másik harmincéves jubileummal, mégpedig Jugoszlávia felbomlásáéval. Azt mondta, akkor elképzelhetetlennek tűnt, hogy a második világháborút követően épp itt történjen meg az első népirtás – mégis így lett. Az időszakra visszaemlékezve azonban úgy fogalmaz, „mindazon szkepticizmus és zordság ellenére, ami minket itt Közép-Európában összeköt, Európa szelleme, a szabadságban és békében való hit már akkor erős volt, és vezércsillagként szolgált minden kelet-európai ország jövőjében”.

Hazájára rátérve úgy fogalmaz,

– de „néha talán egy kicsit elkalandozik a figyelme, és nem néz eléggé keletre”. Szerinte „mára szinte feledésbe merült, hogy a Vasfüggöny leomlása előtt Közép-Európában szoros értelmiségi hálózat létezett a Baltikumtól Horvátországig és Macedóniáig”. Úgy vélekedett, hogy „a pandémiában teljesen világossá válik, mennyire fontos a földrajz”, így például Alexander Schallenberg osztrák külügyminiszter is meglepődött azon, milyen jól működtek a válságkezelés során a szomszédokkal való egyeztetések, amelyek lendületet adtak a covidon túlmutató együttműködésnek is, például a Nyugat-Balkán integrációjának ügyében. 

Wölfer Európa jövője kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy „Európának jobb irányérzékre és alapvető ügyekben több egységre van szüksége, és nyíltan, világosan, komolyan kell beszélnünk egymással, ahogy Varga miniszter asszony már említette”. Az EU bővítési programjával kapcsolatban úgy fogalmazot, hogy az „mély krízisben van”, Afganisztán pedig szerinte most úgy áll, mint Vietnam Saigon eleste előtt. Zárásul a hallgatóság emlékezetébe idézte az EU első számú íratlan szabályát: „Köss kompromisszumot!”, majd boldog születésnapot kívánt a V4-nek, és Közép-Európa szellemét köszöntve átadta a szót Mladen Andrlić budapesti horvát nagykövetnek.

– Európa geometriai közepe ugyanis tudomása szerint „valahol Lengyelországban, a semmi közepén van”, és hasonló a helyzet a „Nyugat-Balkán” fogalmával is, hiszen „hol a Kelet-Balkán? A Dél-Balkán? Az Észak-Balkán? Senki nem tudja.” Horvátország szerinte Magyarországgal, Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal ellentétben többdimenziós ország, mivel területének 90 százaléka a Habsburg Birodalomhoz tartozott, nyilvánvalóan közép-európai, de az adriai tengerpart miatt mediterrán is. Elmesélte, hogy Orbán Viktor miniszterelnökkel való legutóbbi tárgyalásán azon viccelődött, hogy „a Balaton és az Adria nem vagy-vagy, hanem és!” Jelezte azt is, hogy a közép-európai gazdaságok ma még nem elég erősek: „amit az autóipar jelent Magyarországnak, azt jelenti a turizmus Horvátországnak – mindennek az egyharmadát. Ha nincs turizmus, ha nincs autóipar, akkor – és ugyanez áll Csehországra is! – minden egyharmada veszélybe kerül” – summázott Andrlić.

Tibor Bial, Csehország magyarországi nagykövete arra hívta fel a figyelmet, hogy a Központi Ötök, (a V4 és Ausztria együttműködése), a Visegrádi Négyek és a Slavkovi Hármak (Csehország, Szlovákia, Ausztria) nem egymás versenytársai, hanem egymás kiegészítői, hiszen „mind NATO-tagok vagyunk, nyelvünk, lelkünk, gondolkodásunk sokkal érthetőbb, mint a másoké”. Szerinte „nem elég beszélni egy másik ország nyelvét, azt is érteni kell, hogy mit értenek a szavaik alatt”. Természetesen nem tudta kikerülni a minapi cseh-holland mérkőzés örömteli témáját sem: „Könnyű most csehnek lenni, Budapesten éreztük ezt a fantasztikus atmoszférát, a Cseh Köztársaság úgy játszott, úgy érezte magát, mintha otthon lett volna”, ráadásul „segített nekünk legalább harmincezer cseheknek szurkoló magyar is”, akiknek ezúton is megköszönte a szurkolást. Szerinte a cseh-holland meccs hangulata épp olyan eufórikus volt, mint a magyar-franciáé, míg a cseh-horvát meccs „kedves döntetlen lett, de azért még barátok vagyunk”. Megköszönte Magyarország, Ausztria és a visegrádiak támogatását a hodoníni tornádó által okozott károk elhárításában is, és úgy fogalmazott,

Az utolsó felszólaló Nagy Andor, Magyarország ausztriai nagykövete volt, aki – hogy a hallgatóságot kissé felfrissítse – anekdotával kezdett. „Mikor a nagykövetek új pozíciót foglalnak el, udvariassági hívásokat kell bonyolítaniuk. Én öt évig szolgáltam Izraelben, közvetlenül Tel-Avivból jöttem Bécsbe, és azt mondták nekem, hogy ez egy békés hely, mindenki Red Bullt iszik, bécsi szeletet eszik és Sacher-tortát nassol” – fogalmazott Nagy Andor. Azt mesélte, hogy hivatalba lépésekor megkérdezte olasz kollégáját, Sergio Barbantit, milyen is valójában Bécsben nagyköveteskedni, aki erre azt válaszolta: „Ha szereted a természetet és a kultúrát, jó dolgod lesz, de ha az adrenalint szereted, menj vissza Budapestre vagy Izraelbe, mert Ausztria azért unalmas egy kicsit”. (A többi nagykövet bonmot-t harsány nevetéssel nyugtázta, Klaus Wölfer megadóan bologatott.)

Nagy Andor Erhard Busek volt néppárti osztrák alkancellár szavaival definiálta Közép-Európát: szerinte „Közép-Európa az a hely, ahol kérdés nélkül egy pohár vízzel hozzák ki a kávéházban a kávét, és a férfiak segíthetnek levenni a nők kabátját”. Bécsi nagykövetünk úgy látja, hogy a Központi Ötök kormányai jó viszonyban állnak egymással – ami viszont számára szenvedést jelent, mert „ha a miniszterelnökök jóban vannak, folyton SMS-eket küldözgetnek egymásnak, mi nem tudjuk, mi folyik közöttük, majd pedig szólnak nekünk, hogy el kéne a munkát végezni”.  

Varga Judit záróbeszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy erős nemzetekre és családokra azért van szükség, mert Európa csak az ő segítségükkel élhet túl. Szerinte intő jel az, ahogy az olaszok nagy közép-európai projektje, a CEI (Közép-Európai Kezdeményezés) eltűnt, és ügyelni kell arra, hogy a V4 ne tűnjön el ugyanígy. Az igazságügy-miniszter úgy vélekedett, hogy „minél dominánsabbakká leszünk az együttműködés során, minél inkább hallatja a hangját Közép-Európa az EU-ban, annál inkább megkapjuk a gyanússág stigmáját”. Mindeközben viszont az áprilisi „kanapébotrányról” azt ondta, „ilyen jelenet nem történhetett volna meg, ha egy közép-európai lett volna Charles Michel helyében, ha egy hölgy áll a szobában, az úriemberek nem foglalnak helyet, ez Közép-Európában ösztön”. „Örömmel fogadjuk el a lekabátolásban nyújtott segítséget, és szeretném, ha száz év múlva is elfogadhatnánk” – zárta a kerekasztal-beszélgetést Varga Judit.