Zenével derűssé tett életek

III. évfolyam 19. szám | Meta - Feminens
2021. május 13.
Zakariás Anikó diákok nemzedékeit nevelte a muzsika szépségének befogadására, utazásszervezőként pedig százakat vitt Erdélybe.

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.

„Kimondhatatlan jól van, ami van. / Minden tetőről látni a napot” – írta Pilinszky Aranykori töredék című versében. Zakariás Anikó bő egy év karantén után telefonon szavalja ezeket a sorokat. Csak azért említi az idézetet, hogy egykori tanítási módszereit szemléltesse – Pilinszky sorait használta vezérfonálnak egyik évben az énekórákon –, mégis mintha az egész beszélgetést, a háta mögött lévő nyolcvanegy évet is összefoglalná vele.

A zenében nem követjük az újat, ott ragadtunk valahol a romantikában”

Zakariás Anikó karnagy, pedagógus, olykor utazásszervező, lelkes sportoló, újabban „vírus szülte” hobbipék is. Az már gyerekkorában nyilvánvalóvá vált, hogy van keresni­valója a zenészvilágban, tehetségesen zongorázott, ám a minden fellépés előtt érzett erős lámpaláz gátat vetett zongoraművészi pályafutásának. Mégis a Zeneakadémia falai között képezte magát: karnagy lett, majd 1964-től peda­gógusként dolgozott. Annak az oktatási intézménynek, ahová betette a lábát – legyen szó zenei tagozatos általános iskoláról, szakközépről vagy éppen valamelyik „verseny­istállóról”, például a Fazekasról vagy az Apáczairól –, biztosan lett kórusa néhány hónapon belül. „Iskolája válogatta, hogyan éreztem magam, de a tanítás csodálatos volt. Akadt intézmény, ahol úgy éreztem, bármit meg tudok csinálni a gyerekekkel, olyan ügyesek voltak, és akadt olyan is, ahol el kellett felejtenem a zeneelméletet, a szolmizálást és a Kodály-módszert is, ahogyan van, mert nem érdekelte őket semmi. Aztán valahogy mindig sikerült megtalálni a hangot” – emlékezik vissza

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés