Arra a kérdésünkre, hogy miben hozna újat Bernáth Csilla polgármestersége, azt a választ kaptuk, hogy „szükség van a változásra, de nem kívánok egy meggyőződésemmel ellentétes ideológia mögé beállni, csak azért, hogy ez valóra is válhasson. Vagyis kicsit visszautalva az előző kérdésre is,
egyik városvezetési elképzeléssel sem tudok teljes mértékben azonosulni.”
”A legfontosabb célokról szólva a Mi hazánk jelöltje elmondta: „Kiemelt célként szerepel a mezőgazdaság feltámasztása, és önkormányzati kézben lévő élelmiszeripari kisüzemek létrehozása. Ehhez kapcsolódóan modern mintagazdaságokban, nyári napközis kalandtáborok szervezésével mutathatnánk be a gyermekeknek, hogy a fenntartható fejlődés alapja a természettel való együttélés, megmaradásunk feltétele pedig az értékteremtő munkavégzés. A programba – a közösségi szolgálat kibővítésével – a középiskolás tanulókat is bevonnánk. Számomra a másik jelentős célkitűzés a városőrség felállítása. Mindez az ásotthalmi mezőőrség mintájára, a rendvédelmi szervek munkáját kiegészítve és azt segítve jönne létre”