Már az „önfeloszláskor” nyilvánvalóvá vált, hogy az egész időközi választás nem lesz könnyű menet: a Mohácsi Újság megírta, hogy Pávkovics Gábor, Mohács fideszes alpolgármestere (és immár polgármesterjelöltje) a július 6-ai ülésen felszólította a Csorbai Ferencet, hogy mondjon le, mert ezzel szerinte elkerülhető lenne, hogy az időközi választáson képviselőket is választani kelljen, ne csak polgármestert. Csorbai nemet mondott, ugyanakkor – némileg érthetetlen módon – a feloszlatásról szóló indítványt ő maga is támogatta, a jelenlévő tizenegy képviselővel együtt.
Jelezte a zavart a rendszerben, hogy július végén az MSZP-s polgármester azonnali hatállyal kirúgta Kovács Mirellát, Mohács jegyzőjét méltatlanság okán. A fideszes önkormányzati képviselő, Csizmadia Csaba az esetet követő sajtótájékoztatón kiemelte, hogy Kovács Mirella hosszú éveken át közmegelégedésre szolgálta Mohács városát, sőt, maga Csorbai Ferenc polgármester is elégedettnek tűnt az elvégzett munkával, hiszen maga is jutalmat hagyott jóvá a jegyző asszonynak. Kovács Mirella ráadásul a Helyi Választási Iroda vezetője is volt menesztéséig, így viszont ez a megbízatása is megszűnt. Halkan hozzátesszük, hogy Kovács Mirellát 2011-ben az Év jegyzőjének választották. A következő fordulatra sem kellett sokáig várni: „Augusztus elsejétől jogász munkakörben a megyei önkormányzat foglalkoztatja köztisztviselői jogviszonyban dr. Kovács Mirellát” – nyilatkozta a Pécsi Újságnak dr. Partos János, a Baranya Megyei Önkormányzat jegyzője. Hozzátette: „Dr. Kovács Mirella a Területi Választási Iroda tagja is lett, ebben a minőségében letette az esküt is.” A bonyodalmasnak tűnő ügy megfejtése a következő: az esetben, ha valahol, valamiért megüresedik a Helyi Választási Iroda vezetői posztja, a Területi Választási Iroda vezetője nevezi ki az új vezetőt – Mohács esetében pedig dr. Partos János dr. Kovács Mirellát választotta, aki minden feltételnek kiválóan megfelel. Pont.
Aztán augusztus 7-én jött az újabb meglepő, vagy a jól értesültek számára nem is olyan meglepő fordulat: