Demokrata politikusok: Harris alelnökjelöltsége történelmi jelentőségű

2020. augusztus 12. 7:25
Barack Obama volt elnök szerint Biden „nagyon jól” döntött.

Percekkel azt követően, hogy Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje kedden közleményben bejelentette, Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének, demokrata párti politikusok egész sora dicsérte, és történelminek minősítette a döntést. Harris „ideális partner lesz ahhoz, hogy segítsen (Bidennek) megküzdeni az Amerikát jelenleg és a következő években érő, igazi kihívásokkal” – fogalmazott közleményében Barack Obama. Joe Biden az Obama-adminisztráció alelnöke volt. Amy Klobuchar, minnesotai szenátor – aki maga is indult a Demokrata Párt elnökjelöltségéért, és jó ideig a potenciális alelnökjelöltek között szerepelt - a Fox televíziónak Harris felkészültségét és politikai tapasztalatait emelte ki.

Az afroamerikai Stacey Abrams, akinek neve szintén lehetséges alelnökjelöltként forgott, a Twitteren közzétett bejegyzésében együttműködést ígért „a Biden-Harris-párosnak”, és méltatta, hogy Joe Biden „az ország minden sarkára odafigyel”. Gratulált Harrisnak az alelnökjelöltségért versenyben volt többi politikusnő is. Susan Rice, Barack Obama afroamerikai volt nemzetbiztonsági tanácsadója „kitartó és úttörő politikusnak” nevezte a kaliforniai szenátort, Karen Bass képviselő pedig a Twitteren Harris igazságért folytatott küzdelmét dicsérte.

Harrissal jobban tudnak mozgósítani

Kamala Harris nagyszerű választás” – írta a szintén afroamerikai Bass. Jim Clyburn, dél-karolinai fekete politikus, a képviselőház rangidős demokrata párti tagja az MSNBC televíziónak azt nyilatkozta, hogy Kamala Harris kiválasztásával a demokraták mozgósítani tudják majd a választókat novemberben. „Most az a legfontosabb, hogy minél több embert elvigyünk a szavazóurnákhoz” – fogalmazott Clyburn, akinek nagy szerepe volt a tavaszi előválasztások során Biden elfogadottságának erősítésében az afroamerikai közösségek körében.

Los Angeles demokrata párti polgármestere, Eric Garcetti, aki a Biden-kampány egyik társelnöke, „kedves barátjának” nevezte Kamala Harrist, és megjegyezte, hogy személyében a kisemberek igazi szövetségesre leltek a hatalom folyosóin. Hillary Clinton, az Obama-kormányzat volt külügyminisztere és a demokraták elnökjelöltje 2016-ban, a Twitteren azt írta: Harris „már bizonyította, hogy milyen hihetetlen vezető és közszolga”.

Trump szerint Harris agresszív

Donald Trump elnök keddi sajtókonferenciáján újságírói kérdésre radikális baloldalinak nevezte Kamala Harrist. Felidézte a szenátornő szerinte agresszív viselkedését Brett Kavanaugh főbíró meghallgatásán. „Nagyon komisz volt” – fogalmazott Trump. Felidézte azt is, hogy az előválasztások során Harris többször is rasszistának nevezte Bident és „tiszteletlen volt vele”.

Katrina Pierson, Trump kampánytanácsadója közleményt adott ki, amelyben „hamisnak” nevezte Harrist. Mint írta, Harris „vidáman magáévá tette a radikális baloldal elképzeléseit, több ezermilliárd dollárt kitevő új adók bevezetésére és az egészségbiztosítás Bernie Sanders (vermonti szenátor) által meghirdetett államosítására szólított fel”. Pierson szerint Harris jelölése a „bizonyíték arra, hogy Biden csak egy üres váz, amely a baloldal radikálisainak szélsőséges programjával van tele”.

(MTI)

Fotó: Kamala Harris szenátor, a 2020-as amerikai elnökválasztás demokrata elnökjelölt-aspiránsa támogatóihoz beszél egy kampánygyűlésen Los Angelesben 2019. május 19-én. MTI/EPA/Etienne Laurent

 

 

Összesen 127 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kamala Harris bőrszíne fekete.
George Orwell Állatfarm című regényében az állatok egyik alaptörvénye így hangzott:
"Négy láb jó, két láb rossz!"

Remélem, hogy a Demokraták buknak egy orbitálisat. Undorító, mocsok bagázs, hányingerem van tőlük.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés