Nem valószínű, hogy megoldódnak a magyar őstörténet problémái – Mende Balázs a Mandinernek

2020. július 31. 16:02
Nem várható olyan pillanat, amikor hirtelen megoldjuk a magyar őstörténet problémáit – mondja a Mandinernek Mende Balázs Gusztáv paleoantropológus. Szerinte bizonyos kérdések tisztázására a genetikai vizsgálat az egyetlen bevethető módszer, az őstörténet-puzzle legsűrűbb részét pedig csak most kezdik el kirakni. Szóba kerül az Árpád-ház és a honfoglaló magyarok eredete, valamint a hunok is. Interjúnk.

Tisztázzuk a fogalmakat! Mit takarnak a bioarcheológia, archeogenetika, vagy éppen archeogenomika kifejezések?

A fogalmak egymás részei, közülük a legtágabb fogalom a bioarcheológia, ami a régészeti kontextusú biológiai maradványok kutatását célozza különböző természettudományos módszerekkel. Vannak hagyományosan ide tartozó szakterületek, például a paleoantropológia, illetve mostanában nagyon felívelő tudományterület az izotópkémiai analízis, ami a különböző elemek izotópjainak vizsgálatával ad lehetőséget a táplálkozási szokások és életmód rekonstruálására, a migráció és mobilitás kutatására.

Az archaikus maradványok genetikai állományának kinyerhető és szóra bírható részének elemzésével foglalkozik az archeogenetika, az archeogenomika pedig ennek egy új típusú technológián és megközelítésen (az ún. NGS-technológiák és a WGS metódusok) alapuló ága: egy mélyebb, nagyobb adatbázist vizsgál. A korábbi archeogenetikai kutatásokban általában  csak az anyai, illetve kisebb arányban az apai jellegeket vizsgáltunk (az ún mitokondriális DNS-t, illetve az Y kromoszómát), a teljes DNS-állományt az akkori technológiai korlátok miatt nem vontuk be a műveletbe. Az évek múltával a technológiai lehetőségek gazdagodtak és az archeogenomikában már a teljes DNS-állományra koncentrálunk, nem függetlenül attól, hogy mekkora részét akarjuk és tudjuk megszóltatni. Szükséges megjegyezni, hogy a jelenkori egyének, népességek, az ún. recens minták genetikai vizsgálata is vezethet történeti – ha úgy tetszik régészeti – következtetések levonásához, felhasználva az örökítőanyag állandó változásának – az úgynevezett mutációknak – időbeli és térbeli szabályszerűségeit, illetve ezek visszakövethetőségét.

Mende Balázs Gusztáv (1971) paleoantropológus, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja Régészeti Intézetének tudományos főmunkatársa, az MTA Régészeti Intézet keretében létrejött Archeogenetikai Laboratórium vezetője, majd menedzsere. A neves kutatóval a genetika rohamos felértékelődéséről és a legfrissebb eredményekről beszélgettünk. A cikk tartalma több szálon is kapcsolódik Türk Attila régésszel készült interjúnkhoz.

Mintavétel a Régészeti Intézet Archeogenetikai laboratóriuma tiszta laborjában (Nagy-Bozsoky József felvétele)

 

Mivel járult hozzá az archeogenetika a magyar őstörténet-kutatás utóbbi pár évben bekövetkezett komoly sikereihez?

Némi hazabeszéléssel és büszkeséggel mondom, hogy az őstörténet-kutatás utóbbi pár évben bekövetkezett komoly sikerei sok mindenben az archeogenetikai kutatásokhoz köthetőek. Nem elsősorban a kutatások új következtetéseire gondolok, hanem arra, hogy egyre szélesebb körben nyer elfogadást, hogy a maradványok genetikai vizsgálatának helye van a kutatási palettán és bizonyos kérdések megválaszolására jelenleg ez az egyetlen bevethető módszer. Egyre több régész kolléga keres meg minket közös kutatási tervekkel, legyen az egyes konkrét sír, vagy akár egy kisebb régió csontanyagára vonatkozó genetikai vizsgálati igény.

A konkrétumoknál maradva: van többféle adatbázisunk a Kárpát-medence 9-11. századi csoportjairól, az uniparentális, vagyis anyai-apai adatoktól az ún. teljes genom alapúakig, a kutatócsoportok nemzetközi lapokban publikálnak, most várjuk a szegedi kollégák teljes genom alapú kutatási eredményeit 9-11. századi temetőkből. A PPKE Türk Attila vezette keleti expedícióinak köszönhetően – amelyek egy részén magam is részt vettem –

lehetőség nyílott a korai magyar történet ikonikus időszakaiból és területeiről is mintákat vizsgálni, adatbázist építeni,

ennek orosz régész kollégákkal közös első publikációja a napokban került fel a biorxiv szerveroldalára. Ebben mi is adatolunk genetikai kapcsolatokat a közép-ázsiai térség irányába, de ezek az eredmények lehetnek csupán biológiai alapúak, nem biztos, hogy történeti konklúzióval is bírnak. A laborunk kétoldalú együttműködési keretekben együtt dolgozik a legfontosabb orosz, ukrán és moldáv régészeti és antropológiai centrumokkal, és bár először kissé furcsa volt, de igazából örvendetes az a helyzet, miszerint a magyar őstörténeti kérdések a helyi régészeti-antropológiai kutatás szerves részeként, mondhatni tárgyilagosabb megítélésben jelennek meg.

Mit lehet tudni az anyai ági és apai ági genetikai összetétel eltéréseiről, a rokonságról, a genetikai ősről? Ide kötném az Árpád-háziak őseinek afganisztáni eredetét is, amiről nemrég jelentek meg hírek a különböző médiumokban és a kutatási eredmények a várakozásoknak megfelelően nagy port kavartak. Nyáry Krisztiánról például kiderült – miközben a Kásler-féle kutatócsoport eredményeit próbálta bagatellizálni –, hogy a genetika alapfogalmaival sincs tisztában.

A honfoglaló, illetve a korai magyarsághoz köthető, általunk vizsgált csoportokban az anyai vonalak összetétele jóval heterogénebb képet mutat az apai vonalaknál, a sokféleség mértéke pedig csoportonként különbözik mindkét ág tekintetében. Az anyai és az apai leszármazási vonalakat vizsgálva egyaránt találunk kelet-és nyugat-eurázsiai eredetű, elterjedésű vonalakat. Egy csoport genetikai összetételének megértéséhez az egyes apai és anyai vonalak egyedi elemzése mellett populációszintű vizsgálatokra is szükség van. Nem ritka, hogy az adott csoportban kapott anyai és apai vonalak eltérő biogeográfiai elterjedést mutatnak, sőt, az egyes anyai vagy apai vonalak származásában is lehet különbség a csoportokon belül. Ilyen esetekben nem csak az egyedi típusok számítanak, hanem fontos azok aránya is a vizsgált csoportban. A kapott genetikai eredményeket régészeti, történeti kontextusba kell helyeznünk, így érthetjük meg, milyen múltbéli események vezethettek a csoportok összetételének kialakulásához.

Ami az afganisztáni eredetet felvetésére adott különböző reakciókat illeti, ha szükségszerűnek nem is, de valahol logikusnak tartom az eltérő narrációkat. Sajnos jellegzetes félreértés a szaktudományon kívüli értelmezésben, hogy az eredet meghatározásában keveredik a női és a férfi ág, a genetikai értelemben vett ős, illetve a rokonság fogalmak használata. Ez nem tesz jót az érvelések hitelességének, teljesen mindegy, milyen célok mentén fogalmazzák meg azokat. Amikor azt mondjuk, hogy nagyon sok ősünk van, az nem mond ellent annak, hogy genetikailag, férfiként egy közös ősben találkozunk. Ahogy a sejtmagon kívüli mitokondriális DNS anyai ágon, úgy a sejtmagban található Y-kromoszóma kizárólag apai ágon öröklődik. Ezért tudni kell, hogy amikor Árpádokat vizsgálunk, akkor elsősorban férfiakat vizsgálunk – már csak azért is, mert az Árpád –ház történetileg (is) férfivonalat követ.

Valóban jellegzetes hiba az öröklésmenetek összekeverése

– nem csupán Nyáry Krisztián esetében – de nem hiszem, hogy ezt megfontolt szándék vezérelné, ahogy a többi narráció hibája is a felületes ismeretekből adódik. A megnyilatkozóknak egyszerűen van egy mondandójuk, ahhoz keresnek érveket és közben elcsúsznak néhány, a tudományosság szempontjából sajnos alapvető dolgon, fogalmon.

Örülök viszont annak, hogy nagyon sok hozzászóló – legyen az blogger, közíró, lapszerkesztő – kiemelte, hogy a cikk őstörténeti értelemben vett legjelentősebb mondanivalója mégis az, hogy az Árpád-házi Y kromoszómális vonal a honfoglalást megelőző 1000 évben felbukkan az Urál környékén, úgy, ahogy a jelenleg ott élő baskíroknál is megfigyelhető. Ez ugyan az időskálán még mindig mintegy ezer évnyi „csúszás” az ominózus területeket őshazaként megjelölő interpretációhoz képest, de további vizsgálatokkal ez az ellentmondás – ha egyáltalán az – vélhetően feloldható lesz.

A bajanovoi ásatás egyik arcmaszkos sírjánál Türk Attillával (orosz kolléga felvétele)

 

Honnan jöhettek, és milyen génekkel rendelkeztek a honfoglalók? Mi az, amit biztosan ki lehet jelenteni, mi az, ami valószínű, és mi az, ami kizártnak tűnik? Meddig érdemes „visszamenni” időben?

Pont a genetikai állomány viselkedéséből fakadóan bármeddig érdemes visszamenni időben, ameddig technológiailag és interpretáció szempontjából lehetséges. Ezt jelenleg az ún. afrikai Éva és Ádám ős többszörösen bizonyított elmélete jelenti, amely szerint minden ma élő nő és férfi egy-egy anyai és apai genetikai vonalra vezethető vissza. Persze ha az a kérdés, hogy egy honfoglaló vagy avar férfi vérségi kapcsolatai hova mutatnak, akkor nem éppen reflektív a több tízezer éves afrikai eredetre utalni, mert ezen az alapon a Földön jelenleg minden ember rokona a másiknak. Éppen ezért nagyon félrevezető az az interpretáció, ami a mostani Árpád-vérvonallal foglalkozó cikk kapcsán látott napvilágot. A jelenlegi adatok szerint nincsen okunk kételkedni abban, hogy

az Árpád-házra jellemző fiági genetikai típus kialakulásának helye a mai Észak-Afganisztán területe, a kialakulás ideje nagyjából 4500 év.

Ez azonban nem fordítható le úgy, hogy maga az Árpád-dinasztia, mint egy történeti kategória és akár egy törzsi-nemzetségi összetartozási tudat ilyen idős lenne.

Megvilágítaná ezt egy kicsit jobban?

Amit a Kásler-féle kutatócsoport a megjelent cikkben állít, az tudományos szempontból teljesen rendben van, jó szerzők, jó nevek vitték a projektet. A probléma akkor kezdődik, amikor az egyik szerző, legyen akár az utolsó szerzőként, projektmenedzserként jegyzett, Magyarországon jelenleg közjogilag is értelmezhető helyzetben lévő szerző – jelen esetben Kásler Miklós – ad a cikknek egy olyan értelmezést, ami a cikkben nincs benne. Az a megjegyzés, miszerint „a kutatások megerősítették, hogy az Árpád-dinasztia körülbelül a mostani Afganisztán északi részén alakult ki”, csupán a történeti narrációra való, jó szándékú vágyakozás, de semmiképp nem egy tudományos feltételeknek megfelelő állítás. Attól, hogy a számunkra ismeretlen és meghatározhatatlan kulturális közegben egy férfi elkóborol valamikor, valahová az ázsiai pusztán és pár ezer év múlva a DNS-ét megtaláljuk itt a Kárpát-medencében, még nem fogom történeti értelemben vett ősnek tekinteni, csupán genetikai ősnek. Gondoljunk bele az időmélységbe, ez a Kr. e. 2500 körüli időszak, Egyiptomban ekkor építik a nagy piramisokat, micsoda távolságról van szó – minden értelemben! A probléma az, hogy ez a „történeti”  értelmezés erodálja a szélesebb közvélemény előtt a cikk kiváló és értékes következtetéseit.

Ugyanakkor az is egyre egyértelműbb, hogy valaminek a kizárása, vagy éppen valószínűsítése a rendelkezésre álló adatbázisok nagyságának, mintavételi értelemben való pontosságának – azaz reprezentativitásának – és a más tudományterületek által „szállított” adatok mennyiségének, sűrűségének a függvénye.

A honfoglalók populációja genetikai értelemben többgyökerű társaság, anyai és apai ágon egyaránt,

a vérségi kapcsolataik a jellegzetes európai eredetű csoportok jellemezte területekre, valamint az Urál déli vonulata keleti és nyugati előterére, a jelenlegi Kazahsztán területére, egyes esetekben ennél is keletebbre, az Altaj északnyugati előterére, vagy éppen az Árpád-vonal tekintetében a most felderített egykori baktriai területekre mutatnak. Ez a széles származási terület az oka annak, hogy szeretjük a földrajzi és népességtörténeti-történeti értelemben vállaltan elnagyolt nyugat- és középeurázsiai eredet kifejezést használni.

Mikorra kaphatunk pontos képet a magyar honfoglalók genetikai állományáról optimista becslések szerint? Eljöhet a nap, amikor egyszer és mindenkorra kiderül, hogy mi köze a honfoglaló magyaroknak a hunokhoz és az avarokhoz genetikai szempontból?

Azt mondhatom, hogy a honfoglalók genetikai állományáról már meglehetősen sokat tudunk, ennél sokkal többet csak a tömegesen végzett teljes genom alapú kutatásoktól várhatunk. Viszont a régészeti kronológia különböző módszereinek összességében behatárolt lehetőségei egyelőre homályban tartják az ún. korai honfoglalókat. Ezek megtalálása és genetikai vizsgálata azért kiemelten fontos, mert ők azok a személyek, akik genetikai örökségüket biztosan kívülről – konkrét előzményként vélhetően az Etelköznek nevezett területről – érkezve hozzák be a Kárpát-medencébe. A következő generációk esetében adott a lehetőség, hogy a genetikai típusukat a honfoglaláskor már itt tartózkodó egyénektől, keveredés révén nyerik.

Érdemes kihangsúlyozni, hogy a genetikai kutatás régészeti alapú, az adatbázisokba bevont sírok egy-egy régészeti, geográfiai-kronológiai kontextus alapján kerülnek kiválasztásra, így szükségszerűen hordoznak bizonyos prekoncepciókat. Mivel az úgynevezett Árpád-ház program keretében vizsgálatokba vont kora Árpád-kori népesség kialakulásában minden bizonnyal jelentős rész jut a honfoglalást megelőzően is a Kárpát-medencében élt népességeknek, így a 8-9 századi populációk kutatása kiemelt fontosságú a népeségtörténeti folyamatokban. Azonban ahogyan régészeti-történeti értelemben sem a korai honfoglaló, sem pedig a tágabb értelemben vett, két-három generációsnak értelmezett honfoglalás kori népesség nem volt egységes, a Kárpát-medencében mintegy 300 évig egzisztáló avarság – pontosabban fogalmazva az avar kori népesség – még kevéssé volt az. Vannak adataink a korai avar elit genetikai kapcsolatairól, amelyek többsége – mondhatni, nem meglepő módon – egyértelműen közép és kelet ázsiai csoportok irányába mutatnak. Azonban például a 8. századi dél-alföldi avar regionális csoportok teljesen európai képet mutatnak, legalábbis anyagi ágon. Nagyon messze van még az, hogy egyértelműen kizárhassuk az avarokkal való genetikai kapcsolatokat, de az eddigi eredmények nem erősítik meg a honfoglaló és az avar népesség olyan jellegű hasonlóságát, ami őstörténeti aprópénzre váltható.

A hunokkal való összehasonlítás jelenleg nem releváns,

elsősorban azért, mert amíg az a régészeti-történeti kiindulópont, ami a honfoglalók és az avarok esetében minden nehézség mellett adott, a hunok esetében hiányzik. Jól mutatja a problémát, hogy „hun” sírt még a Kárpát-medencében is alig-alig mutat fel a régészettudomány, legfeljebb hunkorit, és ez a kategória eurázsiai kontextusban még problémásabb, mondhatni értelmezhetetlen, nem beszélve arról, hogy a hunokhoz köthető temetkezések nagy része hamvasztásos rítusú, így a maradványok rutinszerűen nem alkalmasak a DNS-vizsgálatokra. Az pedig, hogy találunk elszórt kapcsolatokat honfoglalókból nyert genetikai adatok és hunnak (vagy jobb híján hsziungnu-nak) nevezett kelet-belső-ázsiai temetkezések, vagy éppen 5. századi árpát-medencei sírok között, az nem jelenti azt, hogy genetikai értelemben bármiféle jelentősnek nevezhető hun vérségi hatás érvényesül a honfoglalóknál. A magyarok steppeihun hagyománya, mint a történeti néprajz kategóriájával leírható és vizsgálható jelenség a jelenlegi adataink szerint sokkal valószerűbb, mint bármiféle jelentős vérségi kapcsolat a honfoglalók és a hunok (melyik hunok? hol? mikor?) között.

Nomád körülmények közötti mintavétel az Ujelgi-i ásatási bázison (Türk Attila felvétele)

 

Melyek az archeogenetika buktatói és korlátai őstörténetünk esetében?

Véleményem szerint a buktatókat nem az őstörténetünk szempontjából kell megfogalmazni, mert azok nagyjából ugyanazok minden genetikai módszerekkel végzett genetikai kutatás esetében. Nem lehet kellően hangsúlyozni a mintavételi stratégia fontosságát, a stratégiára még akkor is szükség van, ha a mintákhoz sokszor ad hoc jelleggel, nehezen összehasonlítható számmal jutunk. Minden kutatás prekoncepcióra épül, de a mintavételnél, a kiértékelésnél erről nem szabad elfeledkezni, nem beszélve az interpretációról. Jelentős probléma az egyes jellemzett régiók, népességek mintaszáma, a minták megoszlása geográfiai és kronológiai értelemben. Sokan úgy vélik, hogy az ún. teljes genom vizsgálatok alkalmasak arra, hogy egy csoportot, népességet egy-két minta alapján jellemezzünk. Ez az örökítőanyag viselkedésének „történetisége” szempontjából igaz is, de nem számol az egyedi esetek lehetőségével, amikor egy jellegzetes leletanyagúnak vélt sírban mégsem az nyugszik, aki a leletanyaggal kapcsolatba hozott népességet jellemzi, hanem egy outsider. Vagyis a kapott adat nem a csoport varianciáját növeli, hanem pont az attól való kívülállást bizonyítja.

Az összehasonlító vizsgálatokra alkalmas, a szakirodalomban és az adatbázisokban leírt archaikus genomok száma ugyan már erőteljesen emelkedik, de még mindig kevés, adott területre vonatkozóan konkrétan nulla is lehet. Az ebből fakadó statisztikai gap-ot pótoljuk a recens (jelenkori, korunkbeli) népességekből származó adatokkal, adatbázisokkal. A jelentősebb kutatócsoportok sokszor egy-egy kutatás, publikáció érdekében hoznak létre ún. referencia-adatbázisokat. A Kásler-féle kutatócsoport cikkében szereplő, az ún. Árpádház-polimorfizmust hordozó baskírokat a cikkben is megjelölt területek adják, de ezek recens adatok. Ezen a területen elképesztő keveredés volt az elmúlt évezredek alatt, főleg a mongol korban telepítgették a baskír törzseket nagy előszeretettel. Megoldás lehet, hogy a terület 9-11. századi temetőinek az adataiból indulunk ki, erre az ufai és a kazanyi expedíciónk kapcsán szerzett csontminták lehetőséget adnak. Ha ezekben a temetőkben is ott van az Árpád-ház genetikai vonala, akkor az egy egyértelműbb interpretációt engedhet meg az őstörténeti kutatások szempontjából. Mindenesetre a referencia-adatbázist a lehető legnagyobb alapossággal, történeti, néprajzi, antropológiai ismeretek birtokában kell összeállítani.

Hogy néz ki az archeogenetikus munkája a gyakorlatban? Régészek szállítják az anyagot és leadják a „rendelést”, hogy mit akarnak megtudni?

Az archeogenetikai kutatás már kinőtt abból a korszakából, hogy vannak a kérdező régészek és a genetikusok válaszolnak. Már a gyakorlati, előkészítő rész is rendkívül integratív, magában a mintavételi stratégia kidolgozásában is több szakember vesz részt és jelenít meg különböző kutatási szempontokat. Természetesen vannak ún. egyszerű esetek, amikor a kérdés arra korlátozódik, hogy két, egymás melletti sírban fekvő egyén lehet-e közvetlen vérségi kapcsolatban egymással. A nagyobb kutatásokat komoly integratív igény mozgatja, erre jó példa a most induló nemzetközi ERC-SYN projektünk, amely az 5-9. század népességtörténeti folyamatait kutatja archeogenomikai módszerekkel Kárpát-medencei súlyponttal, eddigiekben nem látott mintaszámokkal (hatezer minta), nagyon erős régészeti-történeti keretben, ugyanakkor a kutatásban a genetikán felül megjelennek az izotópkémiai vizsgálatok, a betegségek és az életmód kutatása, az antropológiai variancia feltérképezése, de még paleoklimatológiai projektrész is van.

Úgy hallottam, hogy akár a vizsgált csontok honfoglaló tulajdonosának a szem- és hajszínét, a komplett kinézetét is meg tudják majd állapítani.

Be kell valljam, engem ez a rész érdekel a legkevésbé, azonban belátom, hogy szélesebb körű ismereterjesztésben, vagy éppen arcrekonstrukciókban ezek fontos adatok lehetnek, azonban ezeknek az ún. fenoptípusos jellegzetességeknek az öröklésmenete nagyon bonyolult, több gén együttes jelenlétéhez, működéséhez köthető. Ezért ezek nagy része még most is csak inkább becslés alapú, ahogyan a feltérképezni kívánt örökletes betegségek esetében. Több éve folyik próbálkozás a koponyaforma öröklésmenetének a tisztázására recens, elsősorban egészségügyi adatbázisok segítségével, azonban még mindig csak vélelmezés szinten tudjuk, mely gének, milyen típusú együttes működése hoz létre eltérő koponyaformákat, amelyeket a morfológiai antropológia pl. a hosszúfejű-rövidfejű fogalmakkal ír le.

Az ujelgi ásatás embertani leleteinek vizsgálata mintavétel előtt (Türk Attila felvétele)

 

Melyek a legígéretesebb projektek, amelyekben jelenleg részt vesz? Történt-e fontos áttörés az elmúlt hetekben, hónapokban?

Nagyon sűrű mostanában a laborunk szakmai programja, ami egyfelől nagyon jó érzés, hogy sok év után végre összeállnak a dolgok, Szécsényi-Nagy Anna kolléganőmmel, a laboratórium szakmai vezetőjével ugyanakkor egyre több megkeresésre kell nemet mondanunk, vagy halasztást kérnünk. Az Árpád-népe projekt keretében zajlanak a 9-11. századi népességek genetikai jellemzését célzó vizsgálatok, éppen visegrádi temetkezésekből tervezünk mintavételeket, illetve nemrég kaptuk meg elemzésre a zalavári temetők teljes genom eredményeit.

A harvardi Medical School szakembereivel együttműködésben folynak az oroszországi minták teljes genom elemzései, Szeifert Bea kolléganőm phD-disszertációja keretében több őstörténeti relevanciájú oroszországi szérián dolgozik, Gerber Dániel bioinformatikus kollégánk pedig erősen küzd, hogy pl. velem, földi halandóval is megértesse, ami számára egyértelmű.

A napokban adtuk le publikálásra az Urál keleti felén található híres Ujelgi temető genetikai elemzését is tartalmazó cikkünket, amit első szerzőként Csáky Veronika jegyez. Személy szerint nagy érdeklődéssel várom a székelyföldi középkori temetők vizsgálatát, ami Anna OTKA-projektje keretében zajlik. Ez sajnos a COVID miatt késedelmet szenved, de a székelyföldi falvak jelenlegi népességének vizsgálata már szépen előrehaladt. A kutatócsoportunk kapacitásait egyre inkább az ERC-SYN projekt általunk vállalt feladatainak teljesítése köti le, ennek jelenlegi laborfeladatait fiatal phD-ösztöndíjas kollégánk, Gyuris Balázs látja el.

Vaskori és bronzkori népességek vizsgálatában is érdekeltek vagyunk, amelyek elsődlegesen nem képezik a magyar őstörténet kutatás első vonalát, azonban úgy véljük, hogy a Kárpát-medence jóval a honfoglalás előtti genetikai viszonyainak ismerete is releváns része az őstörténeti kutatásoknak. Eljöhet az az idő, amikor a Kárpát-medence archaikus népességeinek genetikai adatbázisa elér egy kritikus szintet és nagyon sok mindent tisztábban fogunk látni.

Úgy vélem azonban, hogy a magyar őstörténet kutatásának annak rendkívüli összetettsége, bonyolult tudományközi viszonyai miatt nincsen Higgs-bozonja, vagy éppen Fermat-sejtése,

nem várható egy olyan pillanat, amikor „Heuréka!” felkiáltással hirtelen megoldjuk a problémáit.

Törekedni kell arra, hogy az archeogenetikai kutatás elkerülje azt a más kutatási területek által – legtöbbször szükségszerűen – elkövetett hibát, hogy a saját tudományterületének vindikálja a magyar őstörténet kérdéseinek megválaszolását. Olyan ez, mint egy referenciakép nélküli nagy, családi puzzle, sok-sok ember rakosgatja össze, de néhány darabja már végleg elveszett, vagy éppen becsúszott a szőnyeg alá. Ennek a játéknak mi fontos, de csak egyik szereplője vagyunk, és most járunk a legsűrűbb rész kirakásának a kezdetén.

Fotók: Ficsor Márton

Összesen 282 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Szóval az Árpádok genetikailag Észak-Afganisztánba vezethetők vissza. Annak szomszédságában van Tádzsikisztán, amelynek zászlaja olyan mint a miénk: piros-fehér-zöld. Lehet fantáziálni.

Miért ne. A harmincas években köz- és városi alkalmazottaknak jó száz évre visszamenőleg be kellett adni felmenőik keresztleveleit. Aki meg az SS-be jelentkezett, annak 1750-ig.

Ha valaki végignézi felmenői keresztleveleit talán meg is jegyezheti.

II. József egyszer gúnyosa kérdezte a környezetében levő magyar uraktól, hogy Álmost tényleg egy turulmadár nemzette. 'Felségednek ezt jobban kell tudnia, hiszen a tőle való leszármazás jogán uralkodik." - volt a válasz.

Arra, hogy érdemes-e felmenőinket számon tartani.

Ismerni kell a lehető legtöbbet népünk múltjából, hogy tudjuk, most mit és miért teszünk.

Nocsak, nocsak, hát megint elindultak azok a fránya bogarak, azok a ganajtúrók ott bent a fejedben és szaladgálnak körbe-körbe!
Lãm-lám még be is vörösödtek és egyrégi jobban dörömbölnek, jó sokan is lehetnek, akár a proletárok.
Mennek, mennek körbe-körbe és azt hiszik, hogy ők helikopterek, pedig csak gyökértelen szarevők.
Szedesd ki őket!

Így voltatok Trójával is.
Homérosz megírja az Iliászt, Trója ostromát pár száz évvel később szájhagyományok alapján, ez egy mese- mondják a történészek - Trója soha nem is létezett - aztán vagy kétezer év múlva egy őrült német megtalálja a várost meg egy rakás nyílhegyet körülötte.

Anonymus megírja a magyarok történetét majd ezer éve, de az nem hiteles.
A 2020-as bölcsek ezt is jobban tudják.
Tudod csak idő kérdése, mikor kerülnek nyilvánosságra tárgyi bizonyítékok még.
Az meg van bőven.




Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés