Itt a TikTok-kultúra kora? – szociológus a Z generáció olvasási és kultúrafogyasztási szokásairól a Mandinernek

Gyorsuló technológia, egyre nagyobb kommunikációs-kulturális szakadék a nemzedékek között? 

Valóban, régóta beszélünk arról, hogy az utóbbi évtizedekben milyen mélyreható gazdasági és kulturális változások zajlanak. Ezzel párhuzamosan a technológiai fejlődés üteme is rendkívül felgyorsult, sok jövőkutató – például Raymond Kurzweil – pedig már a technológiai szingularitás lehetőségéről beszél. Vagyis arról a pontról, amikor a technológiai fejlődés olyan mértékűvé válik, hogy a korábbi értelmezéseinkkel, ok-okozati összefüggésekkel nehezen értelmezhetővé válik a világ. Itt már nem csak arról van szó, hogy a boomerek nem értik a mai fiatalokat. 

Hanem miről? 

Hogy a technológiai fejlődés és a társadalmi változások szinte követhetetlen módon változtatják meg a környezetet. Nem csupán az figyelhető meg, hogy az idősebb és fiatalabb generációk máshogyan használják a technológiát, megváltoztatva a kultúrafogyasztási szokásaikat; de arról is, hogy a technológia maga alakítja az érzékelésünket, a gondolkodásunkat és a társas viszonyainkat. A technikáról való gondolkodásban két alapvető megközelítést szokás elkülöníteni: az instrumentalista irány szerint a technológia értéksemleges eszköz, amely önmagában nem jó vagy rossz; a felhasználás módja határozza meg erkölcsi jelentését. Ebben az értelemben a tűz, a kalapács, az atombomba vagy akár a mesterséges intelligencia is ugyanabba a kategóriába tartozik, és az emberi szándék dönti el, hogy később hogyan ítéljük meg a társadalomban betöltött szerepét. 

Melyik a másik? 

A technológiaformáló, antropológiai, vagyis a nem értéksemleges megközelítés viszont azt hangsúlyozza, hogy a technológia nem pusztán eszköz, hanem aktívan formálja is az embert: a gondolkodását, a figyelmét, a társas kapcsolatait és azt is, ahogyan a világot értelmezi. Ebben az értelemben nem csupán azt változtatja meg, hogy mit csinálunk; de azt is, hogyan látjuk és értjük a valóságot. Ez a különbség különösen jól látszik a mai fiatalabb generációk kultúrafogyasztásában. 

Hogyan? 

Néhány évtizede internet még csak a háztartások egyharmadában, számítógép pedig az egytizedében volt, ma pedig az okostelefon folyamatosan velünk van, így a virtuális tér állandóan hozzáférhető. Ha elfogadjuk Marshall McLuhan híressé vált megállapítását, miszerint „a médium maga az üzenet”, akkor belátható, hogy a tartalmon túl a közvetítés módja is formálja a befogadást. Ennek következtében a fiatalabb generációk másképpen értelmezik a világot, mint a közösségi média és az okostelefonok elterjedése előtti világban élők tették. 

a közösségi média átalakítja az önkép és a társas elismerés logikáját, az algoritmusok pedig befolyásolják, mit tartunk fontosnak és igaznak. Jól tetten érhető ez a változás abban is, hogy a tárgyi kultúra folyamatos átalakulásával a tartalmakhoz való viszonyunk is radikálisan megváltozott. 

Milyen módokon? 

Az olyan fizikai adathordozók, mint a vhs, a cd, a kazetta és a bakelit kikoptak a mindennapokból, a helyüket a streamingszolgáltatók vették át. A 2000-es évekig a korlátozott hozzáférés volt a jellemző, így a filmekhez, zenékhez erősebb, elmélyültebb kapcsolatot alakítottunk ki, nap­jainkra viszont sokkal inkább 

így sokkal rövidebb, felszínesebb élményeket élünk meg. Tehát a megváltozott kultúrafogyasztási szokások miatt a lassabb, közösségibb élményből inkább személyes élmény lett, a kultúrafogyasztás pedig töredezetté vált. Ennek következtében 

Ma már nem a közös filmnézés vagy zenehallgatás dominál, sokkal inkább az egyéni tartalomfogyasztás. 

A Gutenberg-galaxisra hogyan hat mindez? Gyakran hallani például, hogy a Z generáció tagjai kevésbé vesznek a kezükbe könyvet. 

Ezzel kapcsolatban valóban elterjedt vélemény, hogy a nyomtatott könyvnek nincs jövője, mert a digitális korban felnövő gyerekek már nem olvasnak. A kutatások azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják. 

Azaz? 

Az Eurostat 2022-es adatai szerint az Európai Unióban a 16 év feletti lakosság 52,8 százaléka olvasott könyvet az elmúlt egy évben, és 

a 30– 54 éveseknél ez 53,5 százalék, az 55–64 éveseknél 52,6 százalék, a 65 év felettieknél pedig 47,2 százalék volt. A felmérés arra is rámutat, hogy a nők nagyobb arányban olvasnak, mint a férfiak: előbbiek 60,5 százaléka, utóbbiak 44,5 százaléka olvasott könyvet. 

Tehát inkább arról van szó, hogy más módon találkoznak a könyvekkel, más csatornákon keresztül kapcsolódnak az olvasáshoz. 

Pontosan. Ebben a közösségi média is meghatározó szerepet játszik, jó példa rá a BookTok-jelenség is. A Publishers Association, a brit könyvkiadók fő szakmai szervezete 2022-es, több mint 2000 fiatal – 16–25 évesek – körében készült kutatása szerint a BookTok, vagyis a könyvekre fókuszáló TikTok-közösség érdemben formálja az olvasási szokásokat. A megkérdezettek csaknem kétharmada (68 százaléka) mondta azt, hogy a BookTok olyan könyvek elolvasására ösztönözte, amelyeket egyébként nem vett volna kézbe, több mint a felük (55 százalékuk) pedig kifejezetten innen kér könyv­ajánlást. A válaszadók 59 százaléka azt is jelezte, hogy a BookTok vagy könyves influenszerek segítettek neki felfedezni az olvasás iránti szenvedélyét. A kutatásból az is látszik, hogy ennek hatása sokkal mélyebb, mint azt elsőre gondolnánk. A fiatalok jelentős része a BookTokon látott könyvek miatt megy be a könyvesboltba, és sokan közösségi élményként is megélik az olvasást, akár új kapcsolatokkal is gazdagodva. A Publishers Association szerint ez azt mutatja, hogy egy digitális trend képes közvetlenül visszahatni a fizikai könyvolvasásra is, és akár újra „menővé” tenni az olvasást. 

Ami már csak azért sem árt, mert közben a könyvkínálat mintha egyre hízna. 

Ráadásul ma már nem csak a nagy kiadók határozzák meg, mi jelenhet meg. Az írók a könyvük megjelentetését nem pusztán azon az úton érhetik el, hogy meggyőznek egy nagy kiadóvállalatot; hanem akár saját maguk, akár kisebb és független kiadók segítségével is közzétehetik az írásaikat. Ez egyrészt szabadságot és sokszínűséget jelent, másrészt viszont sokkal nehezebbé teszi, hogy az ember megtalálja az igazán értékes könyveket. Visszatérve az olvasó rétegekre: a kutatások szerint ma legkevésbé a középkorúak olvasnak rendszeresen. Ennek oka sokszor az élethelyzetükből fakad, ugyanis a 35–55 éves „szendvicsgeneráció” egyszerre nevel gyereket és gondoskodik az idősödő szülőkről, így kevés ideje marad olvasni. Pedig az ő szerepük kulcsfontosságú lenne, mert a gyerekek olvasóvá válásában a szülői minta meghatározó. Itt visszautalnék arra is, hogy a változás nemcsak abban érhető tetten, hogy a fiatalok többet vagy kevesebbet olvasnak, hanem hogy mely könyveket és írókat „látják”; vagyis hogy a hatalmas kínálatból a személyes kapcsolataik – szülők, barátok, tanárok – javaslatára választanak-e könyvet, vagy pedig a közösségimédia-felületeken működő algoritmusok ajánlásai alapján. 

Ugyanez igaz mondjuk a zenére, a képző­művészetre is? 

2023-ban az Ifjúságkutató Intézetben a fiatalok zenefogyasztási szokásait is vizsgáltuk. Az eredmények azt mutatták, hogy a fiatalok nagy többségénél a zenehallgatás napi rutin, és ez elsősorban személyes, mintsem társas élményként jelenik meg. Elsősorban otthon, utazás közben hallgatnak zenét, s csak ezt követően baráti társaságban. Azt is látjuk, hogy a könyvek kiválasztásához hasonlóan – a kortárs kapcsolatok és a család szerepe mellett – itt is a streamingplatformoknak van ízlésformáló ereje. A barátok között cserélődő másolt vagy válogatáskazettákat fokozatosan felváltották az algoritmusok által javasolt tartalmak. És bár a fiatalok mindennapjaiban meghatározó jelentőségű a zene, klasszikusokat a java részük mégsem hallgat. Aki mégis, ő sem elsősorban művelődésből vagy élményszerzésből teszi, sokkal inkább elalváshoz, koncentrációhoz vagy relaxációhoz. Vagyis a klasszikus zene hallgatása mára jellemzően nem a koncerttermekben valósul meg, hanem funkcionális szerepe van a fiatalok életében. Azt is látjuk, hogy 

és ez nem elsősorban a hozzáférhetőség miatt van. 

„Felülről” hogyan lehetne elérni változást akár ezen a területen is? 

A kulturális intézmények és szereplők számára a legnagyobb kihívást nem feltétlenül a fiatalok érdeklődésének csökkenése vagy hiánya jelenti, sokkal inkább a figyelem szerkezetének radikális átalakulása. Ez a változás természetesen a kulturális szférában is megjelenik. A fiatalok kultúrafogyasztása erősen fragmentált, platformvezérelt, és be van ágyazva a digitális mindennapokba, vagyis a tartalmakhoz nem elsősorban intézményeken vagy hagyományos, analóg csatornákon keresztül jutnak el. Nem arról van szó tehát, hogy a digitális környezetben a klasszikus művészeti formák elveszítenék a közönségüket; hanem arról, hogy folyamatos versenyhelyzetbe kerültek a figyelemgazdaság más szereplőivel. A kultúra területén dolgozóknak – legyenek alkotók vagy közvetítők – ezért nemcsak a tartalom átadásával kell foglalkozniuk, hanem azzal is, hogyan válik a kultúra hozzáférhetővé és átélhetővé a fiatalabb generációk számára. 

Például? 

Itt van a klasszikus zene kérdése. Ahogy az előbb említettem, a probléma nem a technikai hozzáférés hiánya, hiszen gyakorlatilag minden elérhető az interneten. A klasszikus zenéhez való funkcionális közelítés viszont komoly különbséget jelent a hagyományos intézményi, művelődésközpontú logikához képest. Éppen ezért, ha a klasszikus zene versenyben kíván maradni a figyelemgazdaság többi szereplőjével, akkor magát a koncertszervezést is újra kell gondolni. A klasszikus zenei események sokszor merev, formalizált miliője helyett rugalmasabb, közvetlenebb, a mindennapi élethelyzetekhez közelebb álló formákra van szükség. Erre számos sikeres nemzetközi és hazai példa is létezik, amely azt mutatja, hogy a klasszikus kultúra és a fiatal generációk közötti kapcsolat új nyelven és új keretek között továbbra is megteremthető. 

Vagyis egyáltalán nem arról van szó, hogy a – nevezzük így – hagyományos kultúrafogyasztásnak leáldozott a digitális térnyerés árnyékában. 

Túlzás volna ilyesmit állítani, inkább azt mondanám, hogy a kultúrafogyasztás keretei alakultak át radikálisan. Az analóg technológiák, a fizikai adathordozók egy sokkal lassabb, közösségibb kultúrafogyasztást tettek lehetővé; a hozzáférés a kulturális tartalmakhoz korlátozottabb volt, a közösségi és kulturális helyszínek jelentősége fontosabb volt. Ma már inkább a bőség, a gyorsaság, a rengeteg tartalom a jellemző, így a kulturális élményeink is rövidebbek. A személyes kapcsolatok – barátok, család – szerepe az ízlés alakulására továbbra is meghatározó, de a digitális média, az algoritmusok, a közösségi platformok szerepe is egyre fontosabbá válik. A lassabb, közösségibb kultúrafogyasztás helyett a tartalomfogyasztás rendkívül gyorssá, személyesebbé és egyénibbé vált. Tehát sokkal inkább versenyről beszélhetünk. A hagyományos kulturális formák új helyzetbe kerültek, a könyv, a színház, a klasszikus zene vagy a múzeum továbbra is jelen vannak, csak nem kizárólagos kulturális csatornaként működnek. A kérdés tehát nem az, hogy a digitális kultúra kiszorítja-e a hagyományos kultúrát, hanem az, hogy a hagyományos kulturális intézmények képesek-e alkalmazkodni az új médiahasználati környezethez. Azok az intézmények és alkotók tudnak sikeresen megszólítani fiatalabb generációkat, amelyek a kulturális értékek átadásán túl képesek azokat új nyelven, új formákban is közvetíteni.

Nyitókép: Shutterstock