Sztyeppék népei: hogyan gondolkodjunk Közép-Ázsiáról?

2020. június 5. 7:59
Hogyan látjuk Közép-Ázsiát Európából? Miért érdemes a térséggel szorosabbra fűzni a gazdasági kapcsolatainkat? Milyen kulturális választóvonalak szabdalják fel a régiót?  Tudósításunk a Hazai György Orientalisztikai Alapítvány kerekasztal-beszélgetéséről.

Az évtizedekig Németországban tanító, majd itthon német nyelvű egyetemet alapító professzor lánya, Hazai Cecília megnyitóbeszédében hangsúlyozta: „Édesapám felelősségének érezte, hogy életben tartsa a párbeszédet Kelet és Nyugat között. Ez az első online kísérletünk arra, hogy a nyomdokaiba lépjünk.”

Az előadások sorát Oliver Corff német sinológus, mongolista, a mongol írás digitalizálója, a berlini Szövetségi Biztonságpolitikai Akadémia oktatója kezdte, aki a tengeri kapcsolattal nem rendelkező országok problémáiról beszélt. Corff ismertette: a ma öt volt szovjet köztársaság, Kazahsztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán együtteseként értelmezett régió

mindig is birodalmak harcainak színtere volt,

a 17. századtól kezdve az itteni erőviszonyok határozták meg az orosz-kínai hatalmi egyensúlyt. A cári Oroszország és a kínai Csing-dinasztia közötti első két szerződés, az 1689-es nyercsinszki és az 1727-es kjahtai megállapodás ennek megfelelően mind a közép-ázsiai viszonyok rendezéséről szóltak.

Ki parancsol a világnak?

Corff emlékeztetett Halford Mackinder brit földrajztudós elhíresült, A földrajz mint a történelem kulcsa című cikkében megjelent elméletére, mely szerint a világpolitika szempontjából a legfontosabb terület, a heartland a Volgától a Jangcéig, a Himalájától az Északi-sarkig nyúlik – és „aki Kelet-Európát uralja, az parancsol a heartlanden, aki a heartlandet uralja, az parancsol a Világ-szigeten, aki a Világ-szigetet uralja, az a világnak parancsol.” Mivel Közép-Ázsia a geopolitikai harcok metszéspontjában, a heartland kellős közepén fekszik, Corff szerint természetes, hogy

az orosz-kínai harcok ideje óta a közép-ázsiai nemzetek sosem élhették meg szuverenitásukat,

mindig hatalmi játszmák eszközei voltak, fejlődésüket pedig az is gátolja, hogy – Türkmenisztán és Kazahsztán kivételével – tengerpartjuk sincs.

Somfai Kara Dávid turkológus, mongolista, az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos főmunkatársa, Csingiz Ajtmatov világhírű kirgiz író több művének magyarra fordítója Közép-Ázsia kulturális sokszínűségéről tartott előadást. Kifejtette: Közép-Ázsia földrajzi behatárolása rendkívül nehéz, sem a Közép-Ázsia, sem az orosz politikában használatos Belső-Ázsia kifejezés nem fog át kulturálisan egységes, egybetartozó területet, hiszen már a középkortól kezdve gyakorlatilag két Közép-Ázsiáról beszélhetünk: a nomádok lakta végtelen sztyeppékről és a letelepedett életformának otthont adó oázisokról. Ezt a két világot csak az iszlám vallás elfogadása kötötte össze, amely a területen élő karluk és türkmén törzsekhez már a 10. században beszivárgott, míg a kipcsakok és a kirgizek csak a mongolok uralma alatt vették fel. Az itt élő mongolok aztán a 14. századtól kezdve maguk is átvették a helyi türk nyelveket az iszlám hittel együtt.

A kulturálisan megosztott Közép-Ázsia

Somfai Kara úgy látja, a Közép-Ázsiát kulturálisan két részre osztó határ a Szir-darja üzbég szakasza mentén húzódik, onnan délre található a valódi Közép-Ázsia, az északabbra fekvő Kazahsztán és Kirgizisztán pedig átmenetet alkotnak Közép- és Belső-Ázsia között. A 17-18. századi birodalmi harcok és gyarmatosító törekvések idején még egyértelműen a régióhoz tartozott a mai Afganisztán északi része, ahol nagy lélekszámú türkmén, üzbég, tádzsik, kazah és kirgiz diaszpóra lakta be a Nagy-Britannia által az oroszokkal szembeni pufferként használt területet.

Bár ma öt államalkotó nemzetet különböztetünk meg a területen, Somfai Kara előadása végezetéül arra figyelmeztetett:

ezek a nemzetdefiníciók részben mesterségesek,

hiszen a Szovjetunió létrejöttekor a mai Üzbegisztán területén élő, részben nomád, részben letelepedett, nyelvileg nehezen behatárolható, nagyrészt valamilyen fokon türk és perzsa kétnyelvű lakosságot egyazon „üzbég” etnikumba sorolták az orosz etnológusok. 

Somfai Aida, Somfai Kara Dávid kirgiz származású felesége, a Türk Tanács Budapesten működő európai képviseletének munkatársa a webkonferencia résztvevőit Közép-Ázsia belső kulturális viszonyairól tájékoztatta. Kifejtette: a Kirgizisztánban ma élő, már a sztálini terror után született generáció még mindig fél attól, hogy anyanyelvét beszélje, vagy megélje saját kultúráját – annak ellenére, hogy az ország kulturálisan rendkívül sokszínű, 18 kisebbsége között megtalálhatók kisebb-nagyobb európai diaszpórák is. A kirgiz értelmiség a mai napig minőségi angol vagy orosz nyelvű iskolába küldi a gyermekeit, a kirgiz nyelvű oktatás ugyanis viszonylag fejletlen, az ifjú demokráciákban pedig még nem alakult ki az állampolgárok felelősségérzete – ezen pedig nem segít az sem, hogy a közép-ázsiai államok előtt természetes példaként álló Oroszország demokráciához fűződő viszonyát szintén terhelik nehézségek. Fontos kérdésként említette még a regionális integrációt, amellyel kapcsolatban úgy fogalmazott, nem érti, miért van a közép-ázsiai országok együttműködésének beindításához szükség külső, orosz, kínai vagy akár európai beavatkozásra, miért nem működik az szervesen, a régió országainak saját akaratából. 

Európai kapcsolatok

A következő felszólaló Hóvári János, a Türk Tanács európai képviseletének vezetője, Magyarország korábbi törökországi, kuvaiti és izraeli nagykövete volt, aki rövid előadásában hangsúlyozta: a közép-ázsiai nyelveket beszélő, a régió történelmi hátterét ismerő turkológusok és orientalisták feladata „eladni” a régiót a döntéshozóknak, meggyőzni őket annak stratégiai fontosságáról, és Európával kapcsolatban ugyanerre van szükség Közép-Ázsiában is.

Végezetül Hans Ullrich Ihm, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) üzbegisztáni projektkoordinátora számolt be a nemzetközi szervezet közép-ázsiai tevékenységéről, mely szerinte „sikertörténet”. Ihm szerint az EBESZ, amely a világ legnagyobb, Vancouvertől Vlagyivosztokig terjedő biztonságpolitikai szervezete, átfogó módon közelít a biztonsági kérdésekhez, és

a biztonságpolitika tényezőinek tekinti a helyi karhatalom reformját, a környezetpolitikát, a választások, a kisebbségek és a sajtó szabadságát,

valamint a migrációt és a csempészet drogra vagy emberre szakosodott változatait. A szervezet ennek megfelelően is határozza meg közép-ázsiai projektjeit: a régióban 25 éve jelen lévő EBESZ legnagyobb sikereiként említi a kirgiz rendőrség képzését és eszközellátásának támogatását, a türkmén határőrség hegyvidéki műveletekre, elsősegélyre és kutyás bevetésekre való felkészítését, valamint a 2010-es kazah EBESZ-elnökséget, amelynek keretében sikerült a szervezet ritkán és nehézkesen létrejövő csúcstalálkozóinak egyikét is megtartani Asztanában. Ihm zárásul a legnagyobb kudarcukról is beszélt, amely alapjaiban rázta meg a régió biztonsági viszonyait: az 1990-es évek közepén ugyanis nem sikerült megakadályozniuk a tádzsik polgárháború kitörését, ez pedig a közép-ázsiai kormányok szemében rendkívül komoly presztízsveszteség is volt a biztonságra ügyelni hivatott nagy „nyugati” nemzetközi szervezet számára.

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés