Káosz vagy reform? Így írhatják át Magyar Péterék az állam működését!

A Tisza kétharmados győzelme után vajon újabb államreform érkezik?

A politikai hírforgatagban szinte elsikkadt egy hétköznapi hős nem mindennapi hőstette. Hét perc alatt, a nyílt utcán varrta össze egy férfi szívét az Onkológiai Intézet légimentős főorvosa.

Dr. Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa a nyílt utcán nyitotta meg egy szívenszúrt, harmincéves férfi mellkasát, és mindössze hét perc alatt varrta össze a dobogó szívet. Ez Magyarországon eddig példanélküli, Európában is ritkaságszámba menő orvosi bravúr – tudtuk meg, miután megkerestük az érintettet.

A riasztás április 26-án, az ügyelet vége előtt nem sokkal érkezett. „Öt szúrt sebbel a mellkasán feküdt a mentőautóban az a súlyosan sérült férfi, akihez riasztották a légimentőket, aznap én is ügyeletes voltam” – mondta a Mandinernek a főorvos, aki főállása mellett immáron húsz éve vesz részt a mentőszolgálat munkájában, ahogyan ő fogalmaz: „hobbi-kedvtelésből”.

Már a légimentő fedélzetén, a helyszín felé tartva számoltak azzal, hogy szükség lehet a nem mindennapi beavatkozásra. A helyszín nem volt messze a bázistól, így gyorsan kiértek.
Amikor kiérkeztünk, érdemben már nem tudtunk beszélgetni a súlyosan sérült fiatalemberrel, látszott, hogy kritikus állapotban van”
– idézte fel a történteket Dr. Dubóczki Zsolt. Mint a főorvos hangsúlyozta, ilyenkor nincs idő hezitálni, de a döntés mégsem ösztönös: szigorú szakmai protokoll mentén történik. A légimentőknél rendszerszinten (legalábbis elméletben) fel vannak készülve az ilyen, rendkívüli életmentő beavatkozásokra.
„Folyamatosan értékeltük a sérült állapotát, és azt is, milyen gyorsan romlik. Néhány perc alatt egyértelművé vált, hogy a helyzet súlyosbodik, egy gyors ultrahangvizsgálat pedig kimutatta, hogy vér van a szív körül.
Ez volt az a pont, amikor eldőlt: vagy azonnal beavatkozunk, vagy meghal a beteg a kórházba szállítás előtt”
– írta le a helyzetet a főorvos.
A drámai művelethez meglepően kevés eszköz kellett:
„A légimentő helikoptereken minden adott ehhez, steril körülmények között is” – mondta.
Bár a jelenet szinte filmszerű, a főorvos szerint ilyenkor nem nagyon van lehetőségük átélni a pillanatot. „Ott közben nincs idő azzal foglalkozni, hogy mit érzünk. A feladatot kell megoldani. Utána viszont nyilván hat az emberre – új lendületet ad, hogy folytassuk, és még jobbak legyünk.”
Egyébként az ilyen típusú beavatkozás rendkívül ritka. Erről már Gebei Róbert, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. orvosigazgatója is beszélt. Mint mondta, az elmúlt tíz évben mindössze 10–15 hasonló esettel találkoztak. A légimentők évente nagyjából 3–4 ezer riasztást kapnak, hét helikopterrel dolgoznak országosan. Ez az eset Pest megyében történt, ide a budaörsi központi bázisról érkezett a segítség, ahol évente mintegy 900 riasztás van.
Ha tíz évre vetítjük, körülbelül harmincezer riasztásból mindössze 10–15 ilyen extrém beavatkozásra volt szükség”
– fogalmazott.
Hozzátette: éppen ezért nagy rutint nem lehet szerezni ezekben az esetekben, de minden kolléga olyan képzést kap, hogy szükség esetén el tudja végezni ezeket a kritikus beavatkozásokat.” Kiemelte: a mostani eset sikeréhez az is hozzájárult, hogy „a beteget a megfelelő időben a megfelelő csapat, megfelelő felkészültséggel látta el”.
A helyszíni életmentés után a beteget műtőbe vitték, ahol szívsebészek, mellkassebészek és traumatológusok vették át az ellátását. A sérülések súlyossága miatt további beavatkozásokra is szükség volt, többek között a tüdő és a szív további sérüléseinek ellátására.
A történetnek azonban van egy ritkán hallott, emberi oldala is: a beteg később kérte, hogy találkozhasson megmentőivel.
„Az egész csapat meglátogatta. Ilyenkor nehéz mit mondani, de nagyon megható pillanat volt. Látszott rajta, hogy átértékelte a dolgokat.”
Visszatekintve az esetre, Dr. Dubóczki Zsolt hangsúlyozta: a siker mögött hosszú évek munkája áll. „Ez nem egy ember érdeme. Ebben nagyjából egy évtizednyi felkészülés, gyakorlás és rengeteg tapasztalat van. Végtelenül hálás vagyok a kollégáimnak és a sorsnak, hogy ez így történhetett meg.”