el tudnak számolni minden állami megbízásukkal, az átadás során pedig ezek a dokumentumok is ott lesznek.
Balásy Gyula jelen bejelentésével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy nem azért teszi, mert takargatnia kellene valamit, hanem azért, mert azok a tevékenységek, amiket eddig végeztek, túlmutatnak a piaci kommunikációs feladatokon és szerinte ezeknek a legjobb helye az államháztartásban van.
Az interjú során az üzletember arra is kitért, hogy szerint cége a világ top élvonalában van, és szeretné, hogy az ott dolgozók egzisztenciája biztosítva lenne. Mint mondta, legalább 3 ezer alvállalkozóval dolgoznak évente – idézte az Index.