Magyar dúlás: így állt ellen a kollektivizálásnak a magyar parasztság

2020. május 18. 8:45
Az önálló identitású parasztság az utolsó olyan társadalmi réteg volt, amelyik még saját tulajdonnal rendelkezett, így potenciálisan ellenfele lehetett a kommunista diktatúrának. Ezért vált tömeges állami erőszak áldozatává 1958–1962 között, ez pedig a mai napig kibeszéletlen traumája a magyar társadalomnak. Írásunk a NEB új történelmi tanulmánykötetéről.

Nyitókép: Nagygyűlés a téeszesítés idején Szabadszálláson (forrás: Indafoto)

 

Mindenki számára szabadon letölthetővé tette honlapján kiadványait a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB). Ennek kapcsán kértük fel az egyik legújabb, a Magyar dúlás – Tanulmányok a kényszerkollektivizálás történetéből című kötet társszerkesztőjét, Galambos Istvánt a könyv bemutatására.

A Magyar dúlás című kötet a magyar parasztság szovjet mintára megszervezett termelőszövetkezetekbe kényszerítésének történetét mutatja be,

alulnézetből, a társadalmi tapasztalatra helyezve a hangsúlyt

– mondja Galambos István szerkesztő. A cím beszédes, egy 1960 eleji panaszos levél szófordulata. A plasztikus képet festő szerző a kényszerkollektivizálási kampányban a magyarok által magyaroknak okozott szenvedéseket és károkat csak a török pusztításokhoz tudta hasonlítani.

Hozzáteszi: a kommunisták célja a hagyományos magyar paraszti társadalom felszámolása volt. A folyamat már 1945-ben elkezdődött, majd 1948-tól a szovjet kolhozrendszer bevezetésével és a kuláküldözés meghirdetésével folytatódott. A kollektivizálásnak nevezett téeszszervezési kampányban a kezdetektől fizikai erőszakot és lelki kényszert alkalmazva akarták rábírni a gazdálkodókat a belépési nyilatkozat aláírására. A kommunista párt egyfajta hadműveletnek tekintette már az első téeszszervezési kampányt is, amely során a Jászság bizonyult az egyik „legkeményebb harci területnek”, ahogy ez Csikós Gábor tanulmányából kiviláglik.

A megalakult termelőszövetkezetek gyakran gazdaságtalanul működtek, és a párt által előírt tervek sem voltak mindig – eufemisztikusan fogalmazva – észszerűek. Az erőltetett gyapottermesztés Békés megyei sajátosságait Balogh Dorottya mutatta be tanulmányában.

A magyar gyapot kudarca egyfajta jelképe a szocialista mezőgazdaság-politikának,

az állami kényszernek, az átgondolatlanságnak és a gazdasági racionalitás teljes hiányának.

Az 1956-os forradalom hatására az addigi termelőszövetkezetek nagy része kártyavárként hullott szét – mondja a társszerkesztő. A Kádár János vezetésével újjászervezett kommunista párt azonban 1958–1962 között

egy koncentrált és precízen megszervezett kampánnyal végrehajtotta, ami Rákosiéknak nem sikerült maradéktalanul,

a parasztság téeszekbe kényszerítését. A folyamat végére 1,6 millióról 150 ezer alá csökkent az egyéni gazdálkodók száma. Ennek hátterét megvilágítva: 1956-ig a földek nagyobb része egyéni gazdálkodók tulajdonában maradt, még az is előfordult, hogy a téeszektől is béreltek-földet. 

Az 1945-tel kezdődött folyamatot mutatja be röviden a NEB Apáink földje című rövidfilmje, amelyben archív felvételek mellett megszólalnak benne a korszak szemtanúi, az események elszenvedői is.

A szerkesztő megjegyzi:

a parasztokat a téeszekbe kényszerítő brutalitás és erőszak Kádár idején semmivel nem maradt el a Rákosi-korszaktól.

A fő módszerek az erőszakos agitálás (gyakran éjszaka), a verések, a családtagokkal való zsarolás – például a gyerekek továbbtanulásának lehetősége – és egyéb rafinált, ávós módszerek – például kályha melletti izzasztás nagykabátban – voltak. Soós Viktor Attila tanulmányából ugyanakkor az is kiderül, hogyan kívánták felhasználni a kommunista állammal együttműködő békepapságot a termelőszövetkezeti kampányok támogatására.

A Magyar dúlás a NEB és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont közös Vidéktörténeti Témacsoportjának munkája nyomán, több szerző tollából származó tanulmányokból összeálló kötet. 

A céljuk, hogy egyfajta paradigmaváltást valósítsanak meg – hívja fel a figyelmet Galambos. A történészek 1990 előtt főleg a téeszesítés eredményeivel foglalkoztak, míg a témacsoport kutatói a helyi forrásokra, valamint visszaemlékezésekre támaszkodva a társadalom tapasztalatára helyezi a hangsúlyt. Így a kötetben Káli Csaba a Zala, Czetz Balázs a Fejér, Cseh Géza a Szolnok megyei tapasztalatait foglalta össze a kényszerkollektivizálás második hullámának. Ö. Kovács József összefoglaló tanulmánya pedig nem csak egyedül a téeszesítést vizsgálja, hanem azt egy folyamat részeként mutatja be, mint a kommunista ideológiának és politikának a vidéki társadalom elleni stratégiáját, ami a földosztással kezdődik, a végeredménye pedig a magyar paraszti társadalom, a hagyományos életmód felszámolása. Horváth Gergely Krisztián, a kötet másik szerkesztőjének tanulmánya azért is érdekes, mert a korabeli szociográfusok reflexióit elemzi a kuláküldözésről és kollektivizálásról, s egyúttal azt is bemutatja, miként lehetett erről beszélni a diktatúrában.

Vita a téeszesítésről Mérgesen

 

Galambos István elmondja: a tabu oldása volt a célja a NEB és az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóságának együttműködésében készített Sorsfordítás – A paraszti társadalom felszámolása, 1945–1962 című vándorkiállításnak, amelyet több vidéki helyszínen is bemutattak. „Az egyes vidéki helyszíneken rádöbbentünk, mennyire kibeszéletlen ez a korszak, többen elsírták magukat, újra átélve az akkori traumát, és hálásak voltak, hogy valaki foglalkozik a témával. Olyan dolgokat meséltek, amiket nem mondtak el évtizedek óta senkinek.” 

A kötet másik újdonsága, hogy több tanulmány foglalkozik az ellenállás kérdéskörével. Az 1990 előtt született munkákban megfogalmazott álláspont szerint – amely a rendszerváltozás után is érezteti hatását –, ha volt is ellenkezés, a gazdálkodók hamar belátták, hogy boldogulásuk letéteményese a közös gazdálkodás. A kötetben publikált kutatási eredmények ellentmondanak ennek a narratívának.

A parasztság Galambosék kutatásai szerint igenis sokféle módon igyekezett ellenállni,

előfordult, hogy a gazda elbujdokolt a téeszszervezők elöl, vagy próbált alkudozni, számos helyen volt tiltakozás, sokan panaszleveleket írtak a párt vezetőinek, az újságoknak vagy a rádiónak. Ilyen leveleket is idéz tanulmányában a Kecskemét környéki tapasztaltakról beszámoló Rigó Róbert. Az ellenállás egyik sajátos példája a nyírcsaholyi asszonytüntetés volt 1960. február 26-án, amelyről Farkas Györgyi írt tanulmányt a kötetbe. 

A kollektivizálás egyik legsúlyosabb következménye – erről szintén kevés szó esik a korábbi munkákban –, hogy látványos elvándorlás indult a falvakból az ipari központokba. 1949 és 1966 között Szabolcs-Szatmár megye népessége például 146, Bács-Kiskuné pedig 86 ezer fővel csökkent. A téeszszervezés során átélt erőszak, megfélemlítés miatt megnőtt az öngyilkosságok és az alkoholizmusba menekülők száma, sőt – mutat rá Galambos István – új kórképként jelent meg a kollektivizálás traumájának leírására az ún. „tsz-pszichózis”

 

Az önálló identitású parasztság az utolsó olyan társadalmi réteg volt, amelyik még saját tulajdonnal rendelkezett,

így potenciálisan ellenfele lehetett a kommunista diktatúrának. Ezért vált tömeges állami erőszak áldozatává 1958–1962 között, ez pedig a mai napig kibeszéletlen traumája a magyar társadalomnak.

Összesen 191 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Gyerekként én még emlékszem a gárdonyi szomszédunkra, aki pár holdon gazdálkodott. Agyvérzést kapott a beléptetés miatt, lebénult azután belehalt. Amit itt írnak az bizony igaz, kegyetlen volt a téeszesítés.

A kommunizmus egy csomó helyen megvalósult. Oroszországban, Kínában és Kelet-Európában nagyjából egyidőben, aztán Kubában, Koreában, Kambodzsában, Venezuelában, hogy csak a legismertebbeket hozzam elő. Ezek az országok nagyon más kultúrával rendelkeztek, a kommunizmus azonban mindenhol nagyjából egyforma teljesítményt volt képes produkálni. Erőszakot, és pusztulást hozott mindenhol, ahol csak megvalósították.

A kezdetekben tényleg volt minimális eredmény, kissé csökkentek a társadalmi egyenlőtlenségek, de aztán pár év alatt elnyomásba fordul mindenhol. Társadalmai egyenlőséget így fenntartani nem lehet, csakis kiterjedt elnyomással, és erőszakkal.

Az a szöveg, hogy ez nem kommunizmus volt, csak ócska kifogás. 100 éven át rengeteg lehetőség volt létrehozni az utópiát, mégsem sikerült senkinek sem. Észak Korea nem élhetőbb, mint Dél-Korea. A nagy országok, mint amilyen a kommunista Kína vagy Oroszország volt, sem tudtak jobban teljesíteni. Teljesen mindegy volt, hogy egy kétezer éves kultúráról van szó, vagy olyan országról, amelyik nyersanyagban bővelkedik, az eredmény mindig gazdasági lemaradás, erőszak, cenzúra és hullahegyek voltak. Elég volt az emberkísérletekből!

Válaszok:
Karvaly | 2020. május 18. 12:14

Nagyon leegyszerűsítve, a kommunizmus kicsiben úgy néz ki, hogy odamennek az átlagemberhez, hogy nézd már, annak sokkal több pénze van, mint neked, ez igazságtalanság, menjünk oda hozzá, és vegyük el tőle, aztán majd osztozunk.
Itt minden értelmes embernek leesik, hogy ő oda csak baleknak kell, nem lesz ott semmilyen osztozkodás.
Na pont ez történt nagyban is.

Ahogy emlékszem rá becsületes, dolgos ember volt, középparasztnak számított volt két lova, meg tehene is. A kockázat az alkata és a természete volt, nagydarab, könnyen dühbe guruló ember volt, de amikor lehiggadt jószívű, kedves emberré vált. A fiával sokat játszottam együtt.

Az a baj, hogy a téeszek eszközállományát a "rendszerváltáskor" ellopta az akkori vezetés, ugyanúgy, ahogy az állami cégek nagyjánál is megtörtént. Amiről van tapasztalat is: rendszerváltás közeli idők, helyi tsz eladja a traktorokat, kombájnokat, mindent, de mindezt zárt árverésen, meghívásos alapon, ahova természetesen a tsz tagokat nem engedték be...
A másik meg az, hogy utána rengeteg volt a szélhámos, mindenki azt ígérte, hogy ilyen-olyan szövetséget hoz létre, közös értékesítésre, szóban minden szép és jó volt, hogy jóval a felvásárlói árak alatt vesznek át mindent, van már hozzá minden, saját tőke, vevő, csak éppenséggel be kell lépni, és fizetni a tagdíjat, meg esetleg még valami tulajdonrészt is kell venni a cégben. Aztán természetesen nem csináltak semmit, csak beszedték a pénzeket, és felszívódtak. És ilyenek jöttek egymás után, nem csoda, a gazdálkodók egy idő után immunisak lettek mindenfajta szövetségi kísérletre.

Nem is értem, az ilyen archetipikus DK propagandista trollt hogy nem tiltottam még él. Na mindegy, jobb későn mint soha.
x

Igaz. A névleg kommunista Kína kapitalistább állam, mint az USA. Más kérdés, hogy nem demokrácia, hanem diktatúra, és a diktatúrát egy önmagát kommunistának nevező pártszervezet gyakorolja.

Válaszok:
Megtalálta | 2020. május 18. 13:32

Hajlok arra a gondolatra, hogy ez is központilag volt levezényelve, a hatalom és vagyonátmentés részeként, mert rengetegen mondják ugyanezt, egymástól függetlenül.

Speciel nem a mostani Kínára gondolok, hanem ami 1949-ben jött létre. Ami most van, ami 1990 után alakult ki, az már sok tekintetben nem kommunizmus. Ha a jövedelmi különbségeket nézem, akkor marhára nem az.

Válaszok:
Karvaly | 2020. május 18. 16:36

Nyilván, ez egyértelmű volt, Mao Kínájában nem volt jobb élni, mint Kim Dzsong-Un Észak Koreájában ma.
Oroszország és Kína pont azért vérkapitalista ma, mert az a rendszer nem volt fenntartható.

Válaszok:
Megtalálta | 2020. május 19. 0:11

Nem , én arra gondolok, hogy azt írtad, hogy Kína nagyon más. A kommunista, vagy inkább maoista Kína azonban, hullahegyek szempontjából, nagyon is hasonló volt, mint a Szovjetunió. Tízmilliókra saccolják Mao Nagy Ugrás-, és Kulturális Forradalom programjának áldozatai számát. Szóval, szerintem nagyon is hasonló volt a rendszer, mert az eredmény is nagyon hasonló volt.

Nem ostoba, csak egy modoroskodó, hazug tróger. Irtanivaló bolsi pondró.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés