Karantén kazamaták: több kézmosás, kevesebb agymosás

2020. március 28. 7:58

Játszótéri Filozófus
Mandiner
A jóléti dekadencia általunk ismert formáit kis időre elfelejthetjük.

„A vírusnak is vannak jogai. Alapjoga például, hogy terjedjen. Határok nélkül. Ez így korrekt politikailag.” Kortárs Nostradamus

 

Március idusán kezdődött. Az óvodában egy édesanya felháborodott körlevélben méltatlankodott: az óvoda vezetője nyomatékos kérésének megfelelően gyermekét két hétre önkéntes karanténban célszerű tartania, mivel a szülők munkájuk révén jártak a járvány európai epicentrumai közelében. Több szülő is egyetértéséről biztosította, elindult a lavina. Korábban volt már ehhez hasonló, felháborodott eszmecsere a kéz-láb-szájfertőzés felbukkanásakor is. Akkor azért, mert az óvónők fegyelmezetten kérték a szülőket, tartsák otthon fertőző gyermekeiket, amennyiben lehetséges. 

Felelősség, demokrácia, alapvető jogok, emberi jogok, egyéni szabadságjogok és persze a közösség jogai. Minden érv elhangzott, hiszen a 21. században az önkormányzati intézmények is egyértelműen az egyéni igények kiszolgálására hivatottak. 

Közösség és egyén viszonyát jól példázzák ezek az eszmecserék. Meglepő módon a közösségben lévő gyermekek és pedagógusok érdekére rámutató körlevelemre magán válaszokban köszönték meg a „bátor kiállást” azok a szülők, akik egyébként ellenvéleményt formálnának, de a csoportnyomás miatt inkább hallgatnak. Néma gyereknek pedig az anyja sem...

Napjainkban az ellenvélemény – értsd sokszor: józan vélemény – megformálása a bátrak kiváltsága lenne?

Ellenvélemény az, amikor az intézmény és a szülő az egyéni részérdekek helyett a közösség érdekére rámutatva jár el? 

A kisebbség diktatúrája a többség felett: bárányhimlős, szipogó, köhögő, lázas óvodásokkal megérkezni az óvodába a lehető legelegánsabban, majd értetlen arccal fogadni az óvónők visszafogott kérését: igyekezzünk ne fertőzni másokat. Sértődötten sarkon fordulni, a leghatározottabban kikérve magunknak ezt az arrogáns, képmutató, okostojás magatartást. Priceless! A holland csak ennyit mondana: „doe maar normaal dan doe je al gek genoeg!” (Viselkedj normálisan, úgy is kellően őrült vagy...)

Emlékszem, pár éve a hegyvidéki dűlőn kértem meg rendkívül udvariasan egy budai úrihölgyet arra, hogy legyen kedves miniatűr kutyája piszkát zacskóba csomagolni, mire ő a retiküljét lendítette felém. Thatcher-rajongóként ez kimondottan imponált.

Meglehetősen groteszk módon az önkéntes karantén lehetőségét és valamint a világbéli folyamatokat sokáig figyelmen kívül hagyó

világpolgárok követelik most a leghangosabban a határok lezárását, az iskolák bezárását, a kijárási tilalmat, a radikális állami cselekvést.

Figyeljük ezt kellő humorral és sztoicizmussal!

Mialatt a digitális tanrendre és a távoktatásra szoktunk itthon, a főzés-kert-tanulószoba háromszögben nem volt alkalmam pennát ragadni – így utólag látom, hogy már számos cikkben fogalmazódtak meg velős karantén-gondolatok. Primer forrásként kiemelném, hogy Békés Márton a nemzeti ünnepre megírta szabadságharcos gondolatait: „A koronavírus-járvány első halálos áldozata a liberalizmus”. Pontos. A jelenlegi vészhelyzetben természetesen a politikai józanság és higgadtság a lényeges, ugyanakkor érdemes felfigyelni arra, hogy most múlik pontosan egy időre a globalista és határok nélküli liberalizmus eszméje. Ennek ékes tanúbizonysága az, ahogyan egyes baloldali és liberális gondolkodók és aktorok az olvasztótégelyes, világpolgár életmódból is levezethető pandémia kezelésének hiányosságait a nemzetállamok nyakába varrják. 

Emlékezzünk csak vissza az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója, Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus februári nyilatkozatára, aki még akkor is a szolidaritásra és a stigmák, a kirekesztés elkerülésére szólította fel a világtársadalmat, amikor már javában tombolt a járvány Kínán innen és túl is. Végül csak deklarálták a világjárványt, aminek a kezelése ezt követően a nemzetállamok hatáskörébe került. A közösségi médiában zajló kommentfolyamokat figyelve sokunkat elgondolkodtat, hogy milyen sokan gondolják a történelmi elefántcsonttornyokban– úgymint az ENSZ, WHO – aktákat tologató, cselekvőképességükben pehelysúlyú hivatalnokokat, diplomatákat rendfenntartó katonáknak. Az utópisztikus nemzetközi szervezetek lennének a béke, a biztonság és a humán egészség letéteményesei? Aligha. Az ENSZ és egyéb nemzetközi szervezetek missziójukat tekintve a nemzetek fölötti légtérben lebegve csak ajánlásokat képesek megfogalmazni: mindez az egyes államok helyi cselekvéseit aligha tudja pótolni. A matek járvány idején is valóban egyszerű.

A járványra tekinthetünk sokféleképpen, egy azonban nehezen vitatható: a globális-lokális dilemmák lakmuszpapírja lett. Az idő és a történelem mond ítéletet a pandémia kezelésének hatékonysága és ésszerűsége fölött. A virális és hálózatos technológiákhoz szokott globalizmus jelenleg önmagát emésztgeti (fel), és meglepően lomhán reagál a vírus verdiktjére. 

Ne riogassunk ugyanakkor világvégével, hiszen

a nehézségekből általában új távlatok, lehetőségek, üdvözítő katarzisok fakadnak.

Böszörményi Nagy Gergely recenziója szerint minden nagy birodalom életében eljő a kijózanodás kora: a válságból bukás, majd paradigmaváltás is kicsírázhat. Az Európában régóta óhajtott, minden szegmenst átszövő digitalizációt is előmozdította például a koronakrízis, ami szintén izgalmas folyamatokat indíthat el. Itt van például egy zseniális Zuckerberg-szatíra február 25-éről: a guru lelkesítő felhívása a lusta, böjtölő keresztényeknek címezve. „Szenteskedő böjt helyett hedonizmust és még több Facebook-bejegyzést, aktivitást szeretnék látni. Nem menő a digitális böjtölés!” Ha már humor: vannak, akik magát a magyar miniszterelnököt tartják a koronavírus-járvány felelősének, de nem lehet, hogy mégiscsak Zuckerberg a gyanúsabb? Az otthonukba szoruló digitális bennszülöttek száma exponenciálisan nő, megfelelve ezáltal a zuckerbergi posztolási algoritmusnak...

A jelenlegi vírushelyzet kapcsán sem tudom elhessegetni a houellebecq-i gondolatvilágot. Az egy sziget lehetősége című regénye továbbra is piedesztálon van e sorok írójánál. A provokatív, disztópikus regény számos mozzanata szolgál analógiául a koronavírus féktelen terjedése nyomán kialakuló társadalmi folyamatokra. Amennyiben a regény narratíváját domináló fiatalságkultuszt globalizációkultuszra cseréljük, számos érdekes következtetést vonhatunk le. De nem kell ennyire messzire mennünk. Elég ha olvasunk kortárs konzervatív politikusokat és filozófusokat a világ bármely szegletéből, akik egybehangzóan állítják: a nemzetállamok szerepe felértékelődik – mi több, akik az elmúlt évtizedekben a történelem végét vizionálták, most mind mennek a levesbe egy „nyavalyás ragály” miatt (itthoni gyerekszáj).

Drágán add az életed. Die Hard. A globalizáció bizonyos jóléti aspektusai esetében ez „die easy”, legalábbis egy kis időre biztosan. Mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából – ezt mondja a miniszterelnök is.

A jóléti dekadencia általunk ismert formáit kis időre elfelejthetjük.

Itt van viszont a Dekameron, olvasmánynak. A kazamata pedig hűs és megvéd a lövegektől. A végén minden a helyére kerül.

 

Nyitókép: Vanília égbolt - Tom Cruise rohan át az üres Times Square-en

Összesen 54 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A hvg még mindig azzal mossa az agyat, hogy itthon magas az elhunytak száma!
Lehet, hogy ők msem tudnak osztani, ugyanis 3,2 százalék, hozzá téve, hogy egy ember is sok, aki belehal a vírusba.
A hvg az ilyenekkel aláássa az egészségügybe vetett bizalmat.

De ez most aljas!!!!
Nem békeidőben vagyunk!

Úgy tűnik, a nagy többség a kormány intézkedéseit támogatja. Szerencsére az átlagember normális. A ballib politikusokról és médiájukról ugyanez már nem mondható el.

Kína kirobbantotta a III. világháborút a biológiai fegyverével.

Mit érdemel ezért Kína?

Nem gondolom, hogy a Népszabadság sorsára jutnak.

A Dekameron jót tesz a libidónak is...

Figyelj ide barátom!
Tehetsz bármit,
holnap felkel a nap.
Ugyanúgy,
mint eddig,
mióta is?
És ez így lesz mindvégig.
Az ember hatalmas,
és nagyon picike.
Még a legnagyobbak is.
Sőt.

Igaza van, de azt nem veszi észre, hogy ezt saját magára is alkalmaznia kellene. Mert a jóléti dekadencia egyik ága a komikusan túldimenzionált sportélet, amelynek éppen ő az egyik fanatikusa. A vírusnak köszönhetően megy a levesbe a viccesen sok közpénzt felemésztő és tragikusan eredménytelen magyar foci is, az összes szar és korrupt akadémiával egyetemben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés