Milyen lesz a világ a koronavírus után? – Harari töprengései

2020. március 21. 11:59
„Ma, az emberi történet során először, a technológia lehetővé teszi azt, hogy mindenkit állandóan megfigyelés alatt tartsunk.” Globális szolidaritás és információcsere, avagy bezárkózás? Rendőrállam vagy állampolgári szabadság? A világ jövőjéről értekezett Yuval Noah Harari izraeli történész a koronavírus kapcsán. Szemlénk!

„Ez a vihar is elmúlik majd. De a döntések, amelyeket meghozunk, évekig formálhatják az életünket”kezdi publicisztikáját a Financial Times hasábjain Yuval Noah Harari izraeli történész, a Sapiens és Homo Deus, valamint a 21 lecke a 21. századra c. sikerkönyvek szerzője.

„Amikor a lehetőségek közül választunk, nem csak azt a kérdést kell feltennünk magunknak, hogy miként győzzük le a közvetlen fenyegetést, hanem azt is, hogy milyen világban fogunk élni, amikor elmúlik a vihar. Mert igen, a vihar el fog múlni, legtöbbünk még életben is lesz – de egy másik világban fogunk élni.”

 

A jövőt kutató középkor-történész – Juval Noah Harari portréja

 

Harari úgy látja, a vészhelyzetek természetükből fakadóan felgyorsítják a történelmi folyamatokat. „Olyan döntéseket, amelyeket békeidőben évekig fontolgatnánk, órák alatt meghozunk. Kiforratlan és akár veszélyes technológiákat is szolgálatba állítunk, mert a semmittevés még nagyobb kockázattal jár. Egész országok szolgálnak kísérleti nyúlként nagy léptékű társadalmi kísérletekhez” – fogalmaz Harari. Szerinte a kormányok, vállalkozások és iskolavezetések békeidőben soha nem hagynának minket azzal kísérletezni, hogy mi történik, ha mindenki otthonról dolgozik, vagy ha egész iskolák és egyetemek költöznek a világhálóra.

A történész rámutat arra, hogy a krízis idejében két különösen fontos döntés előtt állunk: egyrészt

döntenünk kell a totalitárius rendőrállam vagy az állampolgári hatalom kiterjesztése között,

másrészt pedig vagy a nacionalista elszigetelődés, vagy a globális szolidaritás oldalára kell állnunk.

„Ma, az emberi történet során először, a technológia lehetővé teszi azt, hogy mindenkit állandóan megfigyelés alatt tartsunk. Ötven éve a KGB nem tudott 24 órán át követni 240 millió szovjet állampolgárt, és arra sem volt lehetősége, hogy hatékonyan feldolgozzon minden megszerzett információt” – fejti ki Harari, majd megjegyzi: „A kormányok ma viszont bízhatnak a mindenhol jelenlévő szenzorokban meg a hatalmas algoritmusokban a hús-vér spiclik helyett”.

A szerző Kínát hozza erre például: a polgárok okostelefonjainak felügyeletével, a több százmillió arcfelismerő kamera segítségével és a rendszeres testhőmérséklet-bejelentés kötelezővé tételével a kínai hatóságok nem csak gyorsan felismerhették a koronavírus hordozóit, de követhették mozgásukat és kapcsolataikat is. Olyan alkalmazások is születtek, amelyek figyelmeztetik az embereket fertőzött polgártársaik közelségére, de Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is bevetett terrorizmusellenes megfigyelési technológiát a koronavírusos betegek követésére – amikor pedig a döntését elkaszálta az illetékes parlamenti albizottság, „vészhelyzeti rendelettel” mégiscsak keresztülvitte azt.

„Ha nem vigyázunk, a járvány fontos vízválasztó lehet a megfigyelés történetében, nem is csak azért, mert mindennapossá teheti a tömeges megfigyelési eszközök használatát az ilyesmiket eddig elutasító országokban, hanem azért is, mert drámai váltást jelenthet ’bőr feletti’ helyett ’bőr alatti’ megfigyelőeszközökre” – figyelmeztet Harari. „Eddig, ha az ujjad az okostelefonod képernyőjéhez ért és egy linkre kattintott, a kormány arra volt kíváncsi, pontosan mire is klikkelt az ujjad. A koronavírussal azonban az érdeklődés tárgya megváltozik. A kormányt most az ujjad hőmérséklete és a bőröd alatti vérnyomás érdekli.”

Egy ilyen rendszer hátránya azonban Harari szerint az, hogy

legitimálna egy rémisztő új megfigyelési rendszert.

„Ha például tudod, hogy egy Fox News-linkre kattintottam, nem pedig egy CNN-linkre, az mondhat neked valamit a politikai nézeteimről és esetleg a személyiségemről is. Ha viszont ellenőrizni tudod, hogy mi történik a testhőmérsékletemmel, a vérnyomásommal és a szívverésemmel, amíg nézem a videót, megtudhatod, mitől nevetek, mitől sírok és mitől leszek nagyon-nagyon mérges.”

A történész kiemeli, „kulcsfontosságú észben tartani, hogy a harag, az öröm, az unalom és a szeretet ugyanolyan biológiai jelenségek, mint a láz és a köhögés. Ugyanaz a technológia, ami felismeri a köhögést, felismerheti a röhögést is. Ha a cégek és a kormányok tömegesen kezdik el gyűjtögetni a biometrikus adatainkat, sokkal jobban megismerhetnek minket, mint amennyire mi ismerjük magunkat, és nem csak előre láthatják az érzéseinket, de manipulálhatják is azokat, eladva nekünk akármit, amit csak akarnak – legyen az termék vagy politikus”.

Harari Észak-Koreával illusztrálja gondolatmenetét: képzeld el Észak-Koreát 2030-ban, amikor minden állampolgárnak biometrikus karkötőt kell hordania a nap 24 órájában.

„Ha a Nagy Vezér egy beszédét hallgatod, és a karkötő a harag jeleit tapasztalja, véged.”

Azt az érvet pedig, miszerint a vészhelyzetekben bevezetett ideiglenes megoldások a vészhelyzet elmúltával úgyis megszűnnek létezni, Harari nem fogadja el. Arra figyelmeztet: „Az ideiglenes megoldásoknak csúnya szokásuk, hogy túlélik a vészhelyzeteket, főleg, mivel a láthatáron mindig felbukkan egy-egy újabb vészhelyzet.” Saját hazája, Izrael például az 1948-as függetlenségi háború miatt bevezetett vészhelyzetet azóta sem oldotta fel, ahogy a rendkívüli intézkedések (sajtócenzúra, földkisajátítás, és így tovább) zömét sem, kivéve a 2011-ben megszüntetett rendkívüli pudingfőzési irányelveket.

Harari úgy látja, a privát szféra és az egészség közötti választási kényszer hamis dilemma, mindkettőt lehet és kell is élveznünk egyszerre. A koronavírus ellen a leghatékonyabban védekező országok között említi Dél-Koreát, amely szerinte „széleskörű tesztelésre, őszinte sajtómunkára és a jól informált lakosság együttműködési hajlandóságára” épített a küzdelem során. Hozzáteszi: „ha az embereknek elmondják a tudományos tényeket, és ha az emberek bíznak a közhivatalokban, hogy ezeket a tényeket elmondják majd nekik, az állampolgárok képesek a jót cselekedni anélkül is, hogy a Nagy Testvér ott kukucskálna a válluk mögül. Egy motivált és jól informált lakosság általában sokkal erősebb és hatékonyabb, mint egy ellenőrzött, közömbös lakosság.”

Erre bizonyítéknak látja a szappanos kézmosás elterjedését a 19. század óta, amikor az orvosok és a nővérek se mostak kezet a műtétek között. Ma emberek milliárdjai mosnak kezet naponta,

„nem azért, mert félnek a szappanrendőrségtől, hanem mert értik a tényeket”

– fogalmaz Harari.

Dél-Korea

Az állampolgárok együttműködéséhez azonban a szerző szerint bizalomra van szükség a tudomány, a közintézmények és a média iránt, amit felelőtlen politikusok az elmúlt években szándékosan romboltak. Harari azonban úgy látja, a rendkívüli időkben a bizalom újjáépítésének hosszú folyamata is le kell, hogy rövidüljön, az új technológiákat pedig az állampolgárok önmaguk feletti hatalmának a növelésére kell felhasználni. „Ha napi 24 órában követhetném az egészségi állapotomat, nem csak azt tudhatnám meg, hogy egészségi kockázattá váltam-e más emberek számára, hanem azt is, hogy melyik szokásaim járulnak hozzá az egészségemhez”, lelkesedik Harari. Arra viszont figyelmeztet: „Ha nem tudjuk meghozni a jó döntést, elkótyavetyélhetjük a legértékesebb szabadságainkat abban a hitben, hogy csak ily módon tudjuk megvédeni az egészségünket.”

Úgy véli, „a járvány és a belőle következő gazdasági válság globális problémák”, amiket szerinte csak globális együttműködés tud hatékonyan megoldani.

Ez a gyakorlatban elsősorban a globális információcserét jelenti.

„Ez az emberek nagy előnye a vírusokkal szemben. Egy kínai és egy amerikai koronavírus nem tud tippeket adni egymásnak, hogy hogyan kell embereket megfertőzni. De Kína sok értékes leckét adhat az Egyesült Államoknak a koronavírusról és a vele való bánásmódról.” Másrészt a kétségbeesett, állami szintű felhalmozás helyett Harari úgy látja: meg kell osztozni az egészségügyi dolgozókon, az egészségügyi eszközökön és utóbbiak előállításának feladatain. „Egy gazdag, kevés koronavírusos esettel rendelkező országnak hajlandónak kell lennie arra, hogy értékes eszközöket küldjön egy szegényebb, sok esettel küzdő országnak, bízva abban, hogy ha később ő szorulna rá, más országok is a segítségére sietnének”, javasolja Harari. Harmadrészt pedig a szerző globális megegyezést ajánl az utazásról: az országoknak együtt kell működniük abban, hogy „a létfontosságú utazók átcsuroghassanak a határokon: a tudósok, az orvosok, az újságírók, a politikusok, az üzletemberek”.

Harari viszont sajnálkozva állapítja meg, hogy a globális politika nem ebbe az irányba halad,

„kollektív bénultság kerítette hatalmába a nemzetközi közösséget”,

és „nem tűnik úgy, mintha felnőttek is lennének a szobában”. Az Egyesült Államok szerinte lemondott a vezető szerepről, amit a 2008-as gazdasági válság és a 2014-es ebolajárvány idején betöltött, szövetségeseit pedig cserbenhagyta, hiszen az EU-s állampolgárok beutazásának megtiltásakor még csak nem is értesítette előre az Uniót. 

„Az emberiségnek döntést kell hoznia. A széthúzás útját követjük majd, vagy a globális szolidaritás ösvényére lépünk? Ha a széthúzást választjuk, ez nemcsak meghosszabbítja majd a krízist, hanem a jövőben valószínűleg még durvább katasztrófákhoz vezethet. Ha a globális szolidaritást választjuk, az győzelem lesz nemcsak a koronavírus, de minden jövendőbeli járvány és válság felett, amelyek csak megtámadhatják a 21. században az emberiséget” – zárja sorait Harari.

Kohán Mátyás fordítása

 

***

A koronavírus, a járvány és az egész életmódunkat átalakító karantén a kortárs gondolkodás nagy alakjait is megszólalásra késztették. A Mandiner ezért elkezdte Korona-gondolatok cikksorozatát, amiben a legkülönbözőbb országok nemzetközi hírű, legkülönbözőbb nézetrendszerű gondolkodóinak friss megszólalásait szemlézzük.

A további szemléket ezen a linken érhetik el!

Összesen 77 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ravasz írás, bár lehet: jó szándékú.
Azonban:
" az országoknak együtt kell működniük abban, hogy „a létfontosságú utazók átcsuroghassanak a határokon: a tudósok, az orvosok, az újságírók, a politikusok, az üzletemberek”."
A probléma pontosan ez: mióta ezek a "létfontosságú utazók" "utaznak" és irányítanak, a világ napról napra bizonytalanabbá válik és a kockázatok is, exponenciális mértékben: nőnek.
Ez a gond.
Azaz, szerintem, bár én nem vagyok Harari és nem vagyok zsidó:
a globális szolidaritás ellentétpárja NEM A SZÉTHÚZÁS, - figyelem: hoax, diverzió a goj agyadba! - amint ezt ez a zsidó "tudós" állítja,hanem: a saját erő + globális szolidaritás.
Ebben a sorrendben.
Ja, a saját erő, az nem SZÉTHÚZÁS, csak, hogy ne legyen félreértés.
Ezt a keresztények így értik, Harari meg - nem véletlen - úgy.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés