Cseh Katalin: A Momentum legfontosabb célja, hogy 2022-ben leváltsuk a kormányt

2020. január 16. 14:12
Magyarországon egyáltalán nincs jó állapotban a demokrácia – mondja Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője, aki védelmébe vette Greta Thunberget, megmagyarázta Fekete-Győr András karácsonyi üzenetét, és beszélt az ellenzéki feszültségekről is Strasbourgban adott interjújában.

Nemrég a kormány klímapolitikájának hitelességét kérdőjelezte meg. Mennyire méltányos ez a bírálat annak fényében, hogy hazánk gazdasági teljesítményét úgy tudta növelni, hogy nem emelkedett a szén-dioxid-kibocsátás, vagy hogy 2022-től csak elektromos buszok jöhetnek Budapestre?

Számomra abszolút hiteltelen, amikor Orbán Viktor a klímavédelem fontosságáról beszél. Egyszerűen csak látja, hogyan változik a világ, és hogy a zöld fordulatért dolgozó pártok kerültek többségbe az unión belül is; a klímaügy számára a politikai haszonszerzés eszköze csupán. Hiteltelen egy olyan kormány környezetpolitikája, amelynek egyik tagja Greta Thunberget beteg kislánynak nevezte. Ne feledjük, eközben a kibocsátási vállalásokat sem tartja be Magyarország.

Ha már Greta: ahogy az közismert, mögötte erős és jól felépített lobbiszervezet áll, illetve decemberi kiáltványában már a fennálló társadalmi rendszerek megváltoztatása mellett is agitált. Hogy lehet őt és mozgalmát így hitelesnek tekinteni?

A Greta Thunberg által felsorolt statisztikák és vészjelzések nem újdonságok, a klímatudósok közössége eddig is hangoztatta ezeket, csak senki sem figyelt rájuk. E passzivitás miatt tartunk az ökológiai katasztrófa felé, ezért van világszerte klímavészhelyzet. Jött egy fiatal, bátor lány, aki felhívta a figyelmet környezetünk végóráira, és emberek millióit mobilizálta világszerte.

Gretának tökéletesen igaza van abban, hogy nem lehet csak a környezetvédelem ügyére leszűkíteni a klímaválságot,

hiszen ez számos fejlett országban a felelőtlen kormányzás eredménye is. E kormányok nem léptek fel a nagyvállalati lobbival szemben, nem tudták a belső hatalmi érdekeket letörni, márpedig itt kezdődik a klímaválság elleni igazi harc. Az egy dolog, hogy nem használunk eldobható szívószálat, de az igazi megoldást az jelenti, hogy fenntartható mederbe tereljük gazdaságunkat és társadalmunkat.

A fejlett ország közt számon tartott Ausztrália épp ilyen felelőtlen politizálással járult hozzá a bozóttüzek kialakulásához, amit a baloldali véleményformálók itthon és külföldön a klímaváltozás számlájára írnak.

Az ausztrál tragédiát leegyszerűsíteni egy efféle apró, bürokratikus részletre olyan túlzás, mint amikor az Amerikában tavaly pusztító tüzek kapcsán Trump azt találta mondani, hogy az az oka, hogy emberek nem gereblyéznek a kertjükben. A több millió állat és több tucat ember halálát követelő ausztráliai katasztrófa a globális klímaváltozás következménye, amihez hozzájárul, hogy az ausztrál kormány nem hajlandó a saját energiaszerkezetének átalakítására. Amíg ilyen hozzáállást tanúsítanak egyes kormányok, addig a következő években egyre több lángoló Ausztráliát és pusztuló Amazonast fogunk látni.

Klímaügyben a Momentum az atomenergia meghaladásának szükségességét is gyakran emlegeti, noha novemberben egy uniós módosító indítványt fogadtak el konzervatív és baloldali képviselők is az atomenergia fontosságáról. Most akkor ki a korszerű?

Ez a módosító valójában annyit jelez, hogy vannak olyan kormányok, amelyek még szerepet szánnak az atomenergiának saját energiamixükben, és ezt tagállami hatáskörben is hagyta az EU. Mi azt képviseljük, hogy az atomenergia technológiai előnye a megújulókhoz képest eltűnőben van, gazdaságossága egyre kérdésesebb, így sokkal jobb lenne megújuló rendszerekbe fektetni, hogy költséghatékonyan tudjuk biztosítani áramellátásunkat. Azt is fontos látni, hogy Paks kritizálásakor elsősorban az erőmű finanszírozását ellenezzük, mert felelőtlenségnek tartjuk orosz hitelből eladósítani az országot. Ezt a szerződést fel kell mondani.

A klímakérdés mellett az EP napirendjén van a hetes cikkely szerinti eljárás. Miért támogatja a Momentum ezt a kezdeményezést, ami egyértelműen Magyarország ellen zajlik?

Fontos tisztázni, hogy a hetes cikkely eljárása nem Magyarország, hanem a magyar kormány és annak lépései ellen irányul. Mi

azokat a magyar embereket szeretnénk segíteni, akik megszenvedik a jogállamiság leépülését,

a fékek és ellensúlyok rendszerének lebontását, a korrupció elhatalmasodását. Csak egy konkrét példával, jelenleg a sikeres vállalkozásokat jogi eszközök megkerülésével tulajdoníthatják el kormányközeli üzletemberek, vagy említhetném a KESMA botrányos felállítását is. Azokat képviseljük, akiknek ellehetetlenítik a vállalkozását, vagy épp a szabad tájékozódáshoz való jogát. A hetes cikkely e folyamatokra reflektál.

A fékek és ellensúlyok lebontásával azt sugallja, hogy Magyarország már nem tekinthető demokratikus rendszernek? 

A szakértők hibrid, autokratikus rezsimnek szokták nevezni a jelenlegi berendezkedést. Amíg Magyarországot a nemzetközi felmérések is csak a részben szabad kategóriába sorolják, addig azt hiszem, kijelenthető, hogy egyáltalán nincs jó állapotban a magyar demokrácia.

Karácsonykor Fekete-Győr András olyan üzenetet tett közzé, ami alkalmas lehetett a generációk szembefordítására, tulajdonképpen arra ösztönzött, hogy a családi békét politikai vitákkal bontsák meg a fiatalok. Mennyire tartja etikusnak ezt a felhívást?

Nem tudom, hogy önöknél hogy zajlanak a karácsonyi vacsorák, de ezek gyakran intenzív politizálásba fulladnak, ami normálisnak is számít, hiszen ez jó alkalom a közügyek megbeszélésére. Fekete-Győr András üzenetének lényege az volt, hogy a fiatalok álljanak ki magukért, és vállalják fel, hogy nem értenek egyet a kormány lépéseivel. Merjék képviselni azt az álláspontot, hogy egy egész generáció jövőjét veszélyezteti kormány a klímakérdés elhanyagolásával.

De az időzítés is meglehetősen blaszfémikus, épp karácsonykor politikai vitát generálni a családoknál.

Lehet, hogy én élek burokban, de

a közéleti beszélgetés, a politizálás is a karácsonyi családi együttlét része,

hiszen a családtagok végre találkozhatnak és beszélgethetnek egymással. A Momentumnak egyébként minden szavazói generációban vannak támogatói, és mindig is arra törekedtünk, hogy a nemzedékek együttműködésével küzdjünk a jövő Magyarországáért.

Ha már a fiatalok képviselete került szóba: a Momentum Rácz Zsófia helyettes államtitkár kinevezését is támadta, pedig egy egyetemistánál hitelesebben nehéz megjeleníteni épp e korosztály igényeit. Nem érzi ezt kettős mércének?

Még képviselőtársam, Deutsch Tamás is úgy vélekedett, hogy ez kritizálható lépés volt a kormány részéről. A Fidesz törvénymódosítása az egész világ számára megmutatta, hogy személyre szabott törvényhozás zajlik Magyarországon, találnak egy embert, és hozzá igazítják a jogrendszert; kritikánk középpontjában a folyamat állt. Mindenesetre sok sikert kívánok Rácz Zsófiának,

remélhetőleg ő el tudja érni, hogy ne a mostani fiatalság jövőjét kockára téve kormányozzon a Fidesz.

Rácz Zsófia lapunknak elmondta, hogy a törvénymódosítás a pozíciónak szólt, hogy egy 22 éves is képviselhesse saját korosztályát.

Ha még párttársának is problémája van ezzel, akkor talán ezt mégis át kellene gondolni.

Nemrég fellépett a romániai USR párt rendezvényén. Mennyire tekinthető felelős politikusi magatartásnak Erdélyben a magyarok képviselete helyett a románság egyik pártját támogatni?

Számomra különösen fontos a határon túli magyarság sorsa. Édesapám a Vajdaságból származik, nagymamám még most is Bácskatopolyán él.

Tudom, hogy kellő empátiával kell kezelni a magyar kisebbségek ügyét,

ezért is ítélem el, hogy a kormány a határon túli magyarságot a belföldi kampány kiterjesztett elemeként kezeli. Ami az USR-es fellépésem illeti: oda Nicolae Stefanuta képviselőtársam meghívására mentem el, akit megbízható és felelős politikusnak ismertem meg. Az ő pártját jó szívvel ajánlottam a kinti magyar választók figyelmébe. Meggyőződésem, hogy ha a USR kerülne hatalomra, Románia fejlődése is felgyorsulhatna.

Mégis sok magyar választót sérthet ez a lépés, hiszen van már magyar képviselete a magyarságnak Erdélyben...

A szavazófülkében a döntést mindenki maga hozza meg. Ismétlem, jó szívvel tudom ajánlani a kint élő magyar választók figyelmébe a USR-t, akiket tisztességes partnernek ismertem meg. Hozzánk hasonlóan ők is egy modern és fenntartható közösségért küzdenek.

Ellenzéki téren is felkavarta az állóvizet a Momentum. Angyalföldön Kerpel-Fronius Gábor  lemondása után alakult ki elhúzódó viszály az MSZP-vel. Ha egy önkormányzati pozícióért is ilyen marakodás zajlik, hogy lehet sikeres az összellenzéki együttműködés a következő években?

A Momentum minden tagjának továbbra is az a legfontosabb célja, hogy 2022-ben a kormányt leválthassuk, és egy uniós értékeket tiszteletben tartó vezetés kerülhessen hatalomra. Hiszünk abban, hogy az önkormányzati munka során meg tudjuk mutatni, milyen víziót képzelünk Magyarországnak. Természetes, hogy helyi szinten lehetnek feszültségek, de ez nem változtat azon, hogy továbbra is egy boldog és élhető Magyarországért küzdünk.

Összesen 398 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A Momentum 2022 után csak egy rossz emlék lesz.

Válaszok:
Negue | 2020. január 16. 14:23

Az európai sóhivatalban (eu parlament), tovább lehet rágni a balliberális gittet.
Jó étvágyat hozzá balfékek! Túrót se értek vele, de ha ez az egyetlen örömötök, akkor csak áskálódjatok tovább. Valószínűleg más örömforrás nem is lesz az életetekben soha. Istennek hála!

Ki lenne jobb polgármester?

Kóté Lili (nyomd a "like" ábrát)
Kóté Csenge (nyomd a "dislike" ábrát)

Szavazz!

Látod Grosi, néha egyet lehet veled érteni! :))

"Lehet, hogy én élek burokban, de a közéleti beszélgetés, a politizálás is a karácsonyi családi együttlét része,..."

Te élsz burokban, meg az agyhúgyköves főnököd. Te, aljas mocsadék.

Cseka és Fegyőr, a két 21. századi komisszár.

Behívja a nato csapatokat.

https://www.hazipatika.com/bet..
Az idézett lap a pszichiátriai BETEGségek aloldalon található és az
oldalt dr. Stefanik Krisztina pszichológus, autizmus-szakértő lektorálta.

Valószínűleg a kormánypárt egyik tagja a házipatika.com-ot lapozgatta,
amikor minősítette Greta állapotát. Most már csak az a kérdés, hogy
szabad-e egy betegre azt mondani, hogy beteg.

Jól mondta Tarlós István, az Új-SZDSZ egy teljesítmény nélküli párt. A gazdasági programjukról pedig könnyedén kimutatták, hogy megszorításokat jelent. Isten őrizz, hogy 2022-ben kormányra kerüljenek.

A legnagyobb tévedés lenne lebecsülni a Momentumot, a globális nagytőke kiapadhatatlan forrásai állnak mögöttük.

A Fidesz, s Magyarország józan gondolkodású lakosai előtt ma a legfontosabb feladat ezt a felforgató, a nemzetközi nagytőke érdekeit kiszolgáló, erre a célra felépített, az iszlamizációt segítő, az ország migránsokkal való elárasztásán munkálkodó, a családot, a vallást, az egyházakat, felekezeteket, az etnikai, kulturális identitást gyűlölő, lebontó, a magyarság, a zsidóság fizikai és egzisztenciális biztonságát fenyegető zsoldos csapatot észérvekkel, saját értékrendünkkel politikailag szanálni.

A gyengébbek kedvéért. nem a Momentum tagjai fogjál leverni a magyar zsidó gyermekek fejéről a kipát, s nem a Momentum tagjai fognak izraeli zászlót égetni, s üvöltözni, hogy "halál a zsidókra!".

Ezt Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Svédországban teszik, azokban az országokban, ahol a Momentum modell már napi valóság, Bécsben tavaly több idegen gyermeket írattak az általános iskolába, mint osztrákot, Németország lakosságának huszonhat százaléka nem német származású, alakulnak a muszlim pártok, a CDU-ban frakció, akik kimondják, hogy nincs is német kultúra, a balliberális kormányok - a német is az - döntései nyomán beengedett migránsok verik, gyilkolják a zsidókat. Márpedig a Momentum kormányra kerülve azonnal kinyitná a határokat a zsidó gyilkos-verő muszlimok előtt, egy zsidó ember nem mehetne ki biztonságban Budapesten az utcára, de nem zsidó sem, a zsidóság menekülhetne, mint a holland, a svéd, francia zsidóság.

Felgyújtanák a templomokat, a kereszteket le lehetne venni a falakról ott, ahol még ma megtalálhatóak, s az itt élő szorgalmas embereknek kellene eltartani semmire sem való, lusta tömegeket.

S amit még hordoz a Momentum magában, kormányon mindent, az SZDSZ-hez hasonlóan eladnának külföldi érdekeltségeknek. Lásd Demszky idejét. A fővárosi lakótelepeken élő, a a hazaáruló balliberálisokat visszahozó kisember hallgathatná Lendvai Ildikó szellemi örököseit, nem lesz gázáremelés, s belepusztulna a közüzemi számláiba.

A földgáz Merkeléktől jönne, dupla áron, meg az amerikai LNG kikötőkből. A hülye, balliberálisokra szavazó proli meg nyaldoshatná a sebeit.

Orbánnak minden egyes magyar állampolgárt- már aki fogadja- fel kell keresnie, nyilvánvalóan közösségi rendezvényekre gondolok, s el kell magyaráznia, mi a tét 22-ben. Mivel alkalmatlan a médiája, magának kell ezt megtennie. Minél előbb.....

A zsidóság árulói egyszer már vörös mezben irtották a zsidó és nem zsidó polgárokat, most liberális mezben akarnak ismételni.

Ilyesminél még a bolsevikoknak is konkrétabb programjuk volt, hogy mi lesz hatalomváltásuk után.

Tarló nagyon rövid ideig volt SZDSZ szimpatizáns. Különben, annak idején az SZDSZ igazi arculatának megmutatkozásával fokról-fokra sokan távolodtak el tőlük.

Clara Zetkin reloaded

Az LMP már le is váltotta 2018-ban.
Ti ugyanúgy fogjátok leváltani 2020-ban.

És 2022-ben, és 2026-ban.

"Számomra abszolút hiteltelen, amikor Orbán Viktor a klímavédelem fontosságáról beszél."

A kormány Orbán Viktor nemcsak beszél hanem cselekszik is, a Klíma - és energiastratégiai dokumentumokban foglaltak figyelembevételével.

Hol van ilyen részletes terve az ellenzéknek, a Momentumnak?
Szerintem Botmixeres Cseh Katalin el sem olvasta.

A hozzászólásomhoz tartozó link lemaradt.
https://www.kormany.hu/hu/dok?..!DocumentBrowse

Úgy hazudik, mint a vízfolyás..

Eladósítás, infláció, elszálló költségvetések, áramhiány, kötvénykibocsátás, IMF, megszorítás, privatizáció.

"A Momentum minden tagjának továbbra is az a legfontosabb célja, hogy 2022-ben a kormányt leválthassuk, és egy uniós értékeket tiszteletben tartó vezetés kerülhessen hatalomra."

A komplett ellenzéknek bevallottan ez a legfontosabb célja 2010 óta.
És ez árulja el a legjobban a hataloméhségüket: nem arról beszélnek, hogy mit szeretnének csinálni hatalomra kerülve, hanem az egyetlen céljuk a hatalom maga.
Minden más, amit mondanak, csak süket duma, hogy őket a jogállammal, egészségüggyel, oktatással kapcsolatos gondok inspirálják, és ezt ilyenkor árulják el a legjobban.

Van akinek megvan a vatszdöpáveres csaj? Répakinga? Cseka úgyanígy fog menni a kukába. Ezek az internet sötét bugyraiban alig meglelhetőek. Nincs sok keresés rájuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés