A baloldali média és a liberális ausztrál politikusok nem győzik a globális felmelegedés és az erdőtüzek közötti összefüggést hangsúlyozni, amit Scott Morrison miniszterelnök konzervatív kormánya határozottan cáfol. A cáfolat mögött tények sorakoznak.
Ausztráliában az erdő- és bozóttüzek mindig is gyakoriak voltak, a természet mondhatni hozzászokott a pusztításhoz, a mostani gyors regenerációja is ezt bizonyítja. Az ausztrál őslakosok már az európai hódítók előtt évente égették az aljnövényzetet, hogy a száraz, több rétegben felgyülemlett biomassza egy szikra esetén ne kapjon lángra, hektárokat égetve le. Az aljnövényzet felégetésével az őslakosok megakadályozták, hogy a zivataros évszakban becsapódó villámok tüzet okozzanak, a természetes tűzvész ugyanis villám segítségével fogan, a száraz aljnövényzetben pedig a mostani 42-46 ºC-os levegő sem tud tüzet indukálni – nem úgy, mint a szándékos gyújtogatók, de erről később.
A mostani tűzvészeket erősítik azok a törekvések, amelyek korlátozni akarják az aljnövényzet kontrollált leégetését.
Az indoklás szerint az égetés ugyanis kárt tesz a rovarokban és az aljnövényzet ökoszisztémájában, felborítva a természet rendjét.
A zöld-vörös erdőpolitika több éven keresztül készítette elő a katasztrófát, ami 2016-ban az ország nyugati részében be is következett, amikor egy villámcsapás következtében több száz négyzetkilométernyi erdő égett le, több mint 900 épület pusztult el, és kilenc ember halt meg. A 2016-os katasztrófa részben felnyitotta a döntéshozók szemét: egy törvény szerint az aljnövényzetet le lehet égetni a települések körül. Az intézkedésnek hála az utóbbi négy évben nagyobb katasztrófa nem történt, a hatóságok minden keletkezett tüzet féken tudtak tartani, pár napon belül eloltva azokat. A mostani tudósítások és beszámolók azt az érzetet keltik, mintha a 2019-2020-as nagy tűzvész során az egész kontinens lángolna, azonban ezt a képet is árnyalni kell: a tűzfészkek csak behatárolt területeket érintenek, vörös égboltnak pedig a legtöbb városban nyoma sincs.