Nem a szegregáció csinált belőlük közösséget, mesterségesen, az inkább elszigetelte őket. Persze furcsa mód az is hozzájárulhatott a közösségi érzés erős fennmaradásához, hiszen a veszélyeztetettség és a közös ellenség, az elnyomás mindig segíti a csoporttudatot. 
Az úgyszintén Mississippi-beli, sikeres fekete üzletember, Clifton Taulbert szerint például: „ugyan a szegregáció fájdalmas valóság volt a számunkra, azért jó dolgok is történtek. Szeretem és élvezem a szélesebb társadalom adta lehetőségeket, és sosem szeretnék visszatérni a szegregációhoz, de ugyanakkor mélyen úgy érzem, fontos értékeket sajátítottunk el  gyermekkoromban, olyan értékeket, amelyeket mai, integrált világunk veszélyeztet.” 
Hupsz. Szóval a történelem egyik tapasztalata az, hogy az emberi közösségek, legyenek akár azok etnikai vagy kulturális közösségek, nem szeretnek feloldódni más közösségekben. Ehhez pedig saját terület, saját iskola és saját templom kell. (Mindkét idézett példát James C. Cobb: Away Down South – A History of Southern Identity című kötetéből vettem.)
Az integráció nagy kérdése számomra az, hogy vajon miként tud egyensúlyozni az identitásmegőrzés és identitásvesztő asszimiláció közt. És épp a fentiek miatt nem hiszek a bevándorló közösségek lehetséges integrációjában sem. A dilemma megelőzhető, ha nem engedjük, hogy nagy bevándorlóközösségek telepedjenek le az országban. 
Itt, Magyarországon a cigányok azonban a nemzet részei, itt laknak évszázadok óta. Joguk van együtt élni a többségi társadalom tagjaival. De biztosan az segíti elő a cigány közösségek jólétét, ha úgy integráljuk őket, hogy szétszórjuk őket a fehérek közé? Biztos nem jobb, ha a meglévő közösségek együtt maradnak, és gyermekeik is együtt járhatnak iskolába, ha ezt szeretnék?