Ezer év múlva nem lesz Románia vagy Magyarország

2019. október 16. 10:08

Lucian Boia
Magyar Hírlap
A magyar és a román átlagemberek viszonya szerintem egyébként inkább jó, Romániában vagy Magyarországon nincs igazán közöttük feszültség, csak a politikusok között. Interjú.

„Negyedszázaddal később viszont az oroszoktól tartó németbarát románok igaza bizonyosodott be, már ami az orosz veszélyt illeti.

Természetesen felismerték ezt, az orosz veszély teljesen világos volt az első világháború alatt is, és később csak fokozódott ez a felismerés. Sőt, manapság a románok számára a legszimpatikusabb nép a világon a németek – nemrég készült erről felmérés –, miközben most is az oroszokat tartják »az igazi veszélynek«, és ők a legutáltabb nép is a románok szemében.

A második hely gondolom a magyaroké.

Persze, a második az önöké, de még mindig messze lemaradva az oroszoktól. A magyar és a román átlagemberek viszonya szerintem egyébként inkább jó, Romániában vagy Magyarországon nincs igazán közöttük feszültség, csak a politikusok között, az is politikai és nem mindennapi ügyek mentén. Ami meg a múltat illeti, annak is megvan a maga jelentősége, de az a múlt. Nekünk viszont a jövőre kell koncentrálnunk, ami teljesen másmilyen lesz, mint a múlt, és ezt közösen kell építenünk. Alapvetően inkább hiszek a szövetségi Európában, mint a szeparált nemzetállamokban.

Véleménye szerint a nemzetállami gondolat meghaladott?

Jelenleg nem feltétlenül, hiszen a nemzeti gondolat erős. És szerintem is fontos jellemzőnk a nyelvünk és kultúránk, hiszen ez teszi gazdaggá és sokszínűvé Európát, ezeknek nem is szabad eltűnniük. A kultúránk megtartása mellett viszont egy politikailag egységes Európára van szükségünk. Más kérdés, hogy ezer év múlva szerintem a mai formájában már nem lesz Románia vagy Magyarország, mert az államiság megint más kérdés lesz akkor, és a nemzeti identitásnak is más szerepe lesz talán. (...)

Ezerkilencszáztizennyolc december elsején a gyulafehérvári román nagygyűlés nagy ígéreteket tett a kisebbségeknek. Hogy érzi, száz év után mennyire teljesültek ezek? Mit gondol erről?

Történetesen nemcsak a kisebbségeknek, de az erdélyi románoknak tett ígéretüket sem tartották be, nem véletlenül írt tiltakozó levelet maga Iuliu Maniu, aki magát a nagygyűlést is szervezte. Az erdélyi románok is elégedetlenek voltak az eredményekkel, mivel Bukarest nekik is autonómiát ígért, de végül Románia igencsak centralizált állam lett. Ugyanígy járt Besszarábia is. Szóval nem igazán tartották be az ígéreteiket senkivel szemben.

Mennyire látja reális esélyét annak, hogy valaha bármilyen autonómia létrejöhet Romániában? Akár Székelyföldé, akár Erdélyé vagy legalább valamiféle decentralizáció Bukaresttől?

A román politikai és kulturális élet központosított, és ez mélyen az emberekben gyökeredzik, így nem tudom, vajon a közeljövőben szó lehet-e valamiféle autonómiáról. Amikor az EU-hoz csatlakoztunk, felmerült a decentralizáció, de ugyanemiatt a modell miatt nem jutottak messzire.

Könyvében emlékeztetett arra, hogy a Magyar Királyság lakosságának csupán a fele volt magyar ezerkilencszáztízben, ami előrevetítette a királyság szétesését, ha nagyobb nyomás alá kerül. Ugyanakkor arról is írt, hogy Erdély lakossága alig felerészben volt román, mégis ez előrevetítette a Romániához kerülését. Nem érez ebben némi ellentmondást?

Az ezerkilencszáztizes népszámlálás szerint Erdélyben ötvenhárom százaléknyi román élt, a magyarok harmincnégy, a németek tíz százalék körül voltak. A világháború után az etnikai szemlélet érvényesült, mégpedig, hogy kié a többség. Erdély etnikai képe Svájchoz volt hasonlatos, és lehetséges lett volna a svájci kantonrendszer modelljét követni, ahol három nemzet élhet kantonokban, de mégis egy politikai entitást alkotnak, és közösen dolgoznak. Ehelyett
a nemzetállami modell érvényesült. De még egyszer hangsúlyoznám, hogy figyelmünket elsősorban nem ennyire a múltunkra, hanem a jövőnkre kellene fordítanunk.

És mit gondol, milyen lesz ez a jövő? Mi lesz a legnagyobb kihívásunk nekünk, kis európai nemzeteknek?

A jövőt pontosan senki sem láthatja előre, hiszen emlékezhetünk, az első világháború elején mindenki rövid háborúra számított, mondván, „mire a falevelek lehullanak, katonáink hazatérnek” – ennek ellenére négy évig dúlt a harc. Ami viszont a legnagyobb kihívást illeti, szerintem a saját nemzeti identitásunk megőrzése lesz az, miközben ezzel párhuzamosan részt kell vennünk az egységes Európa építésében.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 39 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés