„Semmi sem volt már ugyanaz, mint előtte” – Woodstock 50

2019. augusztus 15. 11:53
Most ötven éve zajlott Woodstock: mindaz, amit ez a hippifesztivál magába sűrít – ellenkultúra, polgárjogi küzdelmek, szexuális forradalom –, olyan zenei, kulturális és életfilozófiai mozgalmat jelentett, amely nélkül az elmúlt hatvan év kultúrtörténete értelmezhetetlen – mondja Jávorszky Béla Szilárd zenei szakíró lapunknak.

Fél évszázados lett Woodstock, vagy ahogy akkoriban hirdették, a Vízöntő korszakának előadása. Milyen volt a korabeli közhangulat, a miliő, ami Woodstockhoz vezetett?

Ahogy néhai szerzőtársammal, Sebők Jánossal írtuk A rock története 1. című kötetünkben: ha egyetlen jelképben kellene összesűríteni a hatvanas éveket, a többség valószínűleg Woodstockra szavazna. Diáklázadások, forró nyarak, polgárjogi küzdelmek, hippivilág, ellenkultúra, underground, szexuális forradalom, kábítószerek, újművészek, rockzene – mindaz, ami egy generációt foglalkoztatott anno benne van ebben a szóban. Az 1969. augusztus 15. és 17. között megrendezett, közel félmillió fiatalt vonzó fesztivál azóta is az álmok, a remények, a végérvényesen és visszavonhatatlanul elmúlt ifjúság szimbóluma.

Magam ugyan egy fiatalabb generációt képviselek, így a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján szocializálódtam, azaz közvetlenül nem éltem át ezt a korszakot, de kétségtelen, hogy az a zenei és életforma forradalom, ami a hatvanas években – persze változó intenzitással – az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában vagy akár Magyarországon – végbement,

alapjaiban határozta meg a későbbi nemzedékek gondolkodásmódját.

Az emberek egy része mégis valamiért máig szkeptikusan áll ehhez az eseményhez: 1969 nyarának végén egy sebtében összerakott, mondhatni a világ végére helyezett és végül anyagilag veszteséges rockfesztiválon óriási tömeg gyűlt össze, ahol a sárban hempergett és drogozott egy több százezer fős hippitömeg. Mitől lett ez mégis kulturális csúcspont? Mi történt tulajdonképpen? Mi adta Woodstock valódi varázsát?

Szerintem erősen torzító hatású a fesztivál lényegét így megragadni – nekem valahol olyan, mint amikor a kilencvenes évek derekán a korai Szigetről olvastam a hatásvadász tudósításokat. Túl azon, hogy az egyik éjszaka valóban végigsöpört egy hatalmas zápor és ezt követően valóban emblematikus – és filmkamerák által is megörökített – sárdagonyázási jelenetek zajlottak, meg nyilván a drogok használata is többszöröse lehetett a korabeli amerikai átlagnak, azért ez a fesztivál nem erről szólt. Hanem hogy ott egy új, felnövekvő generáció – hangozzék bármilyen patetikusan –

egy élhetőbb világ utópiáját álmodta.

Más kérdés, hogy alig néhány hónappal Woodstock után, 1969 decemberében az Egyesült Államok másik partján, a kaliforniai Altamontban a Rolling Stones fellépése alatt egy – szintén a filmkamerák által rögzített – késszúrás mindezt az illúziót egy pillanat alatt kompromittálta. És annak a fekete fiúnak az értelmetlen halálával szimbolikusan is véget értek a hatvanas évek.

A hippimozgalom pár évig tényleg létezett, de akik ebben voltak vagy ennek rajongói, hajlamosak azt hinni, hogy erről szólt a hatvanas évek Amerikája – ön szerint mekkora volt a valós súlya a hippiknek a korabeli amerikai társadalmi valóságban és kultúrában?

A hatvanas évek második felében a Kaliforniából (azon belül is San Franciscóból) indult hippimozgalom – melynek amúgy se vezetője, se főideológusa nem volt – kétségkívül a korszak legfontosabb ifjúsági szubkultúrája. Nyilván az akkori fiataloknak csak egy része kapcsolódott bele, ahogy a hatvanas évek végi polgárjogi megmozdulások vagy a vietnami háborút elítélő demonstrációk sem vonzottak mindenkit, miként a párizsi és más európai nagyvárosokban zajló diáktüntetéseken sem vett részt az akkori diákok többsége. Ám a korszakot mégiscsak ezek az események, folyamatok jellemzik, formálták. Ahogy a hetvenes évek végének ifjúsági szubkultúrájában a punkforradalom volt a meghatározó, a nyolcvanas években a hip-hop és rave, a kilencvenes években pedig a grunge, az alterock vagy az elektronikus tánczenék. Értelemszerűen nem kizárólagosan.

A Woodstocki Fesztiválon sok nagy zenész név fellépett, sok más nagy név viszont nem: mennyire számított ott és akkor a popkultúra sztárjainak a részvétel?

Ott az akkor már nem koncertező Beatlest, a más babérokra – lásd Altamont – törő Rolling Stonest és a nyilvánosságot épp kerülő Bob Dylant leszámítva lényegében

mindenki ott volt, aki akkoriban a popszakmában számított.

Az egy tévéshow miatt végül lemaradt Joni Mitchell pedig megírta Woodstock című dalát, ami a Crosby, Stills, Nash and Young előadásában a nemzedéke egyik himnusza lett.

Mi volt Woodstock közvetlen hatása –’69-70-ben mennyire emelkedett legendává az esemény, vagy ez csak későbbi legendaépítés eredménye-e? És mi lett a közvetett hatás, tehát a hatvanas évek végi ellenkultúra hatása végül az amerikai és a nyugati kulturális, popkulturális életre és közéletre?

Woodstock nyilván azért is lett ennyire legendás, mert jó időben jó helyen történt: utólag elmondható, hogy tényleg magába sűrítette az adott korszakot; miközben – és a legendává válásban ez legalább ennyire fontos – képben és hangban is kellőképpen dokumentálták. Egyrészt annak idején született róla egy háromórás mozifilm, másrészt egy tripla és dupla nagylemez, azóta pedig számos előadó teljes ottani koncertjét megjelentették CD-n.

És hogy mi volt a közvetlen hatása a popkultúrára? Ahogy mondani szokás,

semmi sem volt már ugyanaz, mint előtte.

Ha Woodstockot a legfontosabb popkulturális pillanatok közé emeljük, akkor mit nevezne meg a rá következő évtizedekből a legfontosabb hasonló súlyú fordulópontoknak? Említette a punkot, a hip-hopot és elektronikus zenét. Történt bármi ilyen kaliberű fordulat a kétezres években?

Woodstock tényleg kitüntetett popkulturális pillanat lett, de annak, hogy a későbbi évtizedből nehezebb megnevezni hasonlós súlyú eseményeket, nem annak túlzott mérete vagy jelentősége az oka, hanem egyszerűen az, hogy az addig nagyjából egy irányba tartó műfaj épp a hatvanas-hetvenes évek fordulóján bomlott különböző irányzatokra, majd születtek újabb és újabb alirányzatok. És ezáltal egy-egy fordulópontnak a súlya is folyamatosan csökkent.

A Sex Pistols 1977-es God Save The Queen című dala, az MTV 1981-es elindulása, Michael Jackson 1982-es Thriller albuma, az 1985-ös Live Aid poptrendfordító hatása, Roger Waters 1990-es berlini Fal-koncertje, vagy a Nirvana 1991-es Nevermind lemeze mind-mind mérföldkő a műfajban, de jelentősége nehezen összevethető Woodstockkal. Nyilván a kétezres években is kijelölhetünk majd – utólag – ilyen csomópontokat, de

közben a popzenének az emberek életében betöltött jelentősége, össztársadalmi hatása sokat csökkent.

Vannak, akik szerint a könnyűzenei popkultúra, annak az ’50-60-as évektől számított klasszikus korszaka véget ért, és nem is jön vissza többet; és minden, ami most van, már csak újrakeverése, visszaidézgetése a régebbi koroknak. Mit gondol erről?

Főbb vonalakban valóban ez történik, de hát az értékválság minden területen látványos, akkor miért lenne más a pop területén? Az újra és újra megélénkülő nosztalgiahullám is ezt jelzi. Még ha számomra sokszor mókás, hogy olyan kilencvenes évekbeli popzenék, például a britpop iránt támadt fel a nosztalgia, amelyek maguk is nosztalgikus érzékekből születtek,

és két kanállal merítenek a hatvanas évekből.

Akkor mondhatni azért halványodott el a popkult klasszikus korszaka, mert kifulladt és nincs már nagy megújulás; vagy éppen mert annyira mindent átformált – kultúrafogyasztásunkat, értékrendünket, és életmódunkat –, hogy gyakorlatilag minden popkultúra mára –még a politika is részben?

Leegyszerűsítve így is mondhatjuk.

Mi történt később az akkori fiatal generációval, az akkori virággyerekekkel? Hiszen az a generáció aztán felnőtt – már aki persze nem halt meg a húszas-harmincas éveiben –, s ez a generáció került aztán különböző vezető pozíciókba, mint például Bill Clinton vagy az akkoriban született Barack Obama.

Felnőttek és jórészt betagozódtak a felnőttek társadalmába. De közben nyilván dolgoztak bennük ezek az alapélmények, amelyek erős áttételekkel idővel a nagypolitikában is megjelentek. Az 1993-ban hivatalba lépő Bill Clinton volt az első amerikai elnök, aki korosztályánál fogva egyetemistaként élte át a hatvanas évek ellenkulturális forrongását, egyetemistaként többedmagával háborúellenes demonstrációkat szervezett, és aki azzal írta be magát a poptörténetbe, hogy kampánya során az MTV-ben is fellépett. Kétszáz diák előtt tartott ott nyílt sisakos fórumot, majd az Arsenio Hall Show-ban még arra is hajlandó volt,

hogy egy szám erejéig – fekete napszemüvegben! – szaxofonozzon.

Nem meglepő hát, hogy hivatali ideje alatt gyakorta mutatkozott popsztárokkal, sőt elnöksége lejárta után is tartotta a kapcsolatot a populáris zenei világgal.

Hasonlóan erősen kötődött a popkultúrához 1997-ben megválasztott brit munkáspárti miniszterelnök, Tony Blair is, aki oxfordi egyetemista évei alatt rockzenekarban énekelt és gitározott. A populáris zene iránti érzékenysége később is megmaradt, kifejezetten jó viszonyt ápolt a britpop nagyságaival, például Noel Gallagherrel (Oasis) és Damon Albarnnal (Blur). Bill Clintonhoz hasonlóan az ő esetében sem meglepő, hogy miniszterelnöksége alatt messze nem írtak róla olyan gyilkos erejű, velejéig vitriolos dalt, mint tették azt egykor Ronald Reagan vagy Margaret Thatcher esetében.

Mi Woodstock öröksége, hagyatéka napjainkban?

Nehéz lenne erre pár mondatban válaszolni, de tény, hogy mindaz amit Woodstock magába sűrít – ellenkultúra, polgárjogi küzdelmek, szexuális forradalom –, olyan, generációk sorának alapélményeit adó zenei-kulturális-életfilozófiai mozgalmat jelentett, amely nélkül az elmúlt hatvan év kultúrtörténete egyszerűen értelmezhetetlen.

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

"
Más kérdés, hogy alig néhány hónappal Woodstock után, 1969 decemberében az Egyesült Államok másik partján, a kaliforniai Altamontban a Rolling Stones fellépése alatt egy – szintén a filmkamerák által rögzített – késszúrás mindezt az illúziót egy pillanat alatt kompromittálta. És annak a fekete fiúnak az értelmetlen halálával szimbolikusan is véget értek a hatvanas évek.
"

Az a fekete fiú mindenáron fel akart menni a színpadra, és fegyver volt nála. Úgy tudom, hogy a Pokol Angyala tag motorost, amelyik leszúrta, később felmentették. Nem a halála volt értelmetlen, hanem nagyon is rávilágított arra, hogy a drogtól betépve nem mindenki ártatatlan álmodozó. Jó ellenpontja volt Woodstock utópiájának.

1969, Budapest után 13, Prága után 1 évvel...
A Wall Street - amely megszervezte a vietnami háborút - elfoglalása elmaradt.
Sajnálatosan.
Helyette megszervezték, a potenciális WS-foglalók lekötésére Woodstock-ot.
Sajnálatosan.
Így ugyanis minden a terv szerint haladt, maradt a háború, de még előtte maradt a WS, és maradt a kábszer, a szex és minden extázis, amely olyan boldoggá teszi az embert, hogy az USA azóta is a WS boldogság-dugóhúzójában vergődik, miközben évente 1000 milliárd dollárt

1000 MILLIÁRD DOLLÁRT FIZET A WALL STREETNEK,
CSAK KAMATKÉNT...

Ügyes, de ezt nem Kohn bácsi mondja.
W. S. Kohn bácsi a bevételt számlázza.

Nem maradhatott ki.

Mint a francia forradalom esetében. Az ipari forradalommal nagyon megváltozott a helyzet. A régi uralkodóházak, az örökletes jog egyszerűen nem maradhatott fenn. A francia forradalom szétverte a régi rendszert, de újat nem nagyon tudott alkotni. hetente-havonta változott, hogy ki uralkodik, ki az ellenség, kit fognak lefejezni. Elkerülhetetlenül vezetett Napóleon felemelkedéséhez, a tömegek ismét rendet akartak, mert a káoszban nem lehet éni, nem lehet jövőt tervezni.

A régi rend megszűnése többé-kevésbé mindig káoszhoz vezet. Mint nálunk 1918-abn. Vagy a rendszerváltás után, kicsiben.

A 60-as években a szexuális forradalomhoz véleményem szerint elsősorban a fogamzásgátló tabletta megjelenése, és elterjedése vezetett. Ez megváltoztatta a szexhez való viszony, a nők először váltak képessé, hogy saját kezükbe vegyék a saját reproduktív képességüket.

Ebben a helyzetben automatikusan megkérdőjeleződtek a régmúlt erkölcsei, ami a férfi-női viszonyokat szabályozták. Ha a nőknek innentől nem kell félniük attól, hogy egyedül maradnak egy gyerekkel, akkor mik az irányadó szabályok? Senki nem tudta.

Aztán most látjuk, hogy a szexuális szabadosságnak nem csak a nem kívánt terhesség volt az egyetlen akadálya. A szifiliszt ugyan tudjuk gyógyítani, de az AIDS-et már nem igen. És a nők számára érzelmileg sem könnyű ez a helyzet. Ebben az egész #metoo jelenségben benne van a szexuális forradalom minden lelki patológiája.

Válaszok:
Csomorkany | 2019. augusztus 16. 6:42

Jaja, Woodstock már a korszak végefelé történt. Közben Mansonék már élezték a késeiket.

"Egy régi kedves barátom, még nem sokkal az esemény után, Déry Tibor popfesztiválos darabjáról azt mondta: ez az ember nem érti mi történt ott."

Mások szerint Déry Tibor egy, a szocialista ideológiának megfelelő értelmezést nyújtott. Tipikusan dekadenciának állította be az egészet, ahogy azt az elvtársak akkoriban elvárták.

Egy kicsit azért mégis. Déryné talán mégis értette, de szándékosan kiforgatta.

Válaszok:
Megtalálta | 2019. augusztus 15. 17:21

Bocs az eládokért. Kinyírom azt, aki ezt az automatikus korrekciót a telefonba tette.

Válaszok:
Megtalálta | 2019. augusztus 15. 17:22

Bocs az elírásokért!!! Ááá!!!

Gratula, okos szöveg. Én is valami ilyesmin tűnődtem. Azért talán kiegészítve azzal, hogy a nem kívánt terhesség az elsődlegesen női probléma, míg a nemi betegségek mindkét felet fenyegetik. Ebből következően viszont nem akadályai annak, hogy a nemek harcában kiegyenlítődjenek az erőviszonyok.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés