Traumaként cipeljük Kádárék bűneit – Tóth Eszter Zsófia a Mandinernek

2019. július 6. 8:01
„Nemzedékeken átöröklődő traumaként cipeljük a Kádár-rendszer bűneit” – mondja Tóth Eszter Zsófia történész a Mandinernek. Kádár szimpla kommunista gazember volt, vagy van-e olyan aspektusa 33 évnyi uralmának, ami bármilyen szempontból elismerhető? Interjúnk a Veritas Intézet munkatársával, a korszak kutatójával Kádár János halálának harmincadik évfordulóján.

Harminc éve halt meg Kádár János, de sokak szerint a szelleme most is köztünk él. Ön szerint is így van?

Igen, köztünk el Kádár szelleme, és leginkább abban, ami kevésbé látszik: a mentalitásban. Egyre inkább úgy érzem, hogy azért ez a 35 felettiekre érvényes, és nem feltétlen biztos, hogy ezt átörökítik. Ilyen mentalitásbeli kérdés a spórolás, hogy mindenhol jól szeretnénk járni, olcsón kijönni; és az, hogy nehezen merünk változtatni, minden úgy jó, ahogy van.

Romsics Ignác szerint Kádár Jánosnak ott a helye a nagy politikusaink sorában, mivel stabilitást teremtett, jól mérte fel a mozgásterét és azt ki is használta. Egyetért?

Csak részben értek egyet Romsics Ignáccal, mivel Kádár úgy alapozta meg a hatalmát, hogy

egy idegen, elnyomó hatalom tankján érkezett,

és a forradalom megtorlójaként lépett fel, több száz embert kivégeztetve. Azért nem a szokásos 229 halálesetet említem, mert a fegyverrejtegetéses perekben halálra ítélteket is hozzászámítom. Maga Kádár mondta 1985-ben Gorbacsovnak, hogy a megtorlás során a talio-elv érvényesült, vagyis ugyanannyi embert végeztetett ki, mint amennyi az 1956-os „ellenforradalom” áldozatainak száma volt, legyen szó a meglincseltekről, a harci cselekmények során megöltekről vagy meggyilkoltakról. Az újabb kori magyar történelemben Bethlen Istvánt tartom nagy formátumú politikusnak.

Az 1957-es május 1.

A Kádár-rendszert puha diktatúraként szoktuk emlegetni, ahol a hangsúly gyakran a puhán van. Mintha nem tudnánk, hogy akkor is voltak megtorlások.

Sajnos még mindig kevésbé közismert, hogy a Kádár-rendszerben is börtönöztek be politikai okokból embereket, egy példát hozva: azokat a fiatalokat, akik a Bauer Sándor halála utáni marcius 15-én, 1969. március 15-én spontán megemlékezést szerveztek róla, és 1848-as dalokat énekeltek, letöltendő szabadságvesztésre ítélték – Székely Dezsőékről van szó –, de gondolhatunk a katonai szolgálatmegtagadókra is. A történettudomány fontos feladata ezeket a pereket feltárni.

Mi a helyzet a gulyáskommunizmussal?

Az igaz, hogy a jóléti politika elsőrendű volt Kádár számára, így

a gulyáskommunizmus látszatbiztonságába terelte az embereket.

A jóléti politika hátulütője viszont az volt, hogy az a nemzedék, akik a háborúban születtek és az ötvenes évek padláslesöprései során éheztek, azok a nyolcvanas évek elejére túlsúlyproblémákkal küzdöttek, a hirtelen jött súlygyarapodás miatt gyakori volt körükben az infarktus és a hirtelen szívhalál. Sportolni nem volt divat, az eleinte kulturisztikának nevezett testsúlyépítést kigúnyolták, kocogni is ciki volt, és mindez a gulyáskommunizmus következménye is. Ez csak Jane Fondával és az aerobiklázzal változik meg.

 

 

A puszta reálpolitika szempontjából van bármi, amit méltatandó lehet Kádárban?

Az tény, hogy tartósan uralmon tudott maradni. Ennek oka az volt, hogy a rendszer által felemeltek, például a szakérettségisek és a pártkáderek a lekenyerezettjei voltak, ők alkották a bázist. Politikustársai közül híres pályaudvari beszédében kiállt a leváltott Hruscsov mellett. Az azonban tény, hogy kíméletlenül leszámolt azokkal, akik bármilyen formában szembementek vele, gondoljunk csak Marosán Györgyre. Kádár három magyar politikustársát árulta el: Rajk Lászlót, Nagy Imrét és Marosán Györgyöt; a külföldiek közül pedig Dubčeket. 

Gyakran halljuk, hogy a „létező szocializmus” nem volt valódi kommunizmus, ezért jó lenne még kísérletezni a valódi marxizmussal. Valódi volt a létező szocializmus vagy nem?

Ha Petőfi sorait tartjuk szem előtt, miszerint ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, akkor ez nem valósult meg; bár ez már a kommunizmus stádiuma lett volna, odáig pedig Kádárék szerint nem jutottunk el, csak arrafelé tartottunk. De ettől függetlenül valódi kísérletnek tartom a kommunizmus megvalósítására a szocialista diktatúrákat, ugyanis

amit Marx és Engels elméletben megfogalmazott, azt a gyakorlatban igyekeztek megvalósítani,

több-kevesebb sikerrel; egyesültek a világ proletárjai és láncaikat vesztették. A szovjet blokkot az ateista világnézet és az  egyházüldözés uralta, a parasztgazdaságokat elérte a kollektivizálás végzete.

 

 

A rendszerváltás óta téma a közéletben, hogy milyen sokan emlékeznek szívesen Kádárra, illetve a szomszéd országokban Kádár kollégáira. Ez vajon minek köszönhető?

Ez a történettudományban is fellelhető, még a 1989-ben gyökereztethető reformkommunista nézetek továbbélése. Ha Kádárt elismerik, az azt jelenti, hogy nem volt rossz politikus. Ez az „Öreg” imidzsének a továbbélése, amelyben egy szerethető idős embert próbálnak formálni a forradalom leverőjéből. A rendszerváltáskor jelent meg egy Mr. Kádár című könyv, ami ugyanezt az ábrázolást igyekszik alátámasztani nyugati szempontból is. Mondjuk Kádár tényleg nem volt olyan, mint Gustav Husák vagy Ceaușescu; a magyar utcákon volt világítás és lehetett fogamzásgátlót kapni, de a kicsit is másként gondolkodókat bebörtönözték vagy emigrációra kényszerítették. Maga a Kádár-rendszer volt az, amely hangsúlyozta azt, hogy mennyire más világ volt az övé az ötvenes évekhez képest, de ezzel együtt többek közt ugyanúgy nem volt gyülekezési és szólásszabadság.

Hogyan oldható fel a szép gyermekkori zánkai emlékek és a diktatúra közti ellentmondás – ha feloldható egyáltalán?

Hát, jómagam nem épp kellemes zánkai emlékekkel tértem haza. A szocializmus kollektivizmus-eszméjének része volt, hogy tíz, egymásnak teljesen idegen, más társadalmi háttérrel rendelkező gyereket zártak össze egy szobába, ami elsülhetett jól, de gyakrabban rosszul is. A szomszéd szobában például az egyik gyereket úgymond megviccelték, és éjjel a takaróját odavarrták az ágyhoz. Mindemellett napi szinten folyt az ideológiai képzés, megfáradt úttörővezetőkkel. Szerintem a kellemes emlékek inkább az iskolai táborokhoz kötődnek, nekünk remek balatonszepezdi táborunk volt, amiben már csak a nyakkendő képviselte az ideológiát. Attól volt jó, hogy kiskamaszként sokat fürödtünk a Balatonban, erősödtek a barátságok, szerelmek szövődtek; s ez mindez független a rendszertől.

Mit gondol a kádári modernizációról?

Én ezt nem kifejezetten a rendszerhez kötődő kényszermodernizációnak tartom. Értve ezalatt azt, hogy

ha nincs Kádár-rendszer, ezek a modernizációs folyamatok ugyanúgy lezajlottak volna.

Persze fantasztikus lehetett átélni valakinek, hogy gyerekkorában még petróleumlámpa van, utána viszont villanyvilágítás, a pottyantós vécé helyett fürdőszoba, s bejött a televízió is. De gondoljunk bele: ugyanez hogy nézett ki a sógoroknál, a semleges Ausztriában. Amikor Viszockij először elutazott nyugatra és meglátta a csillogó kirakatokat, felesége, Marina Vlady szerint annyit mondott: de hát mi győztünk, nálunk mégis üresek a boltok. S azért nálunk más kényszerekkel is együtt járt a modernizáció. Amikor a lakótelepek felépültek, az eredetileg óbudai lakosokat Kelenföldre költöztették, ott kaptak panellakást; a cél a város kerületei lakosságának összekeverése volt, ami jó példa a várospolitikában alkalmazott erőszakos beavatkozásokra.

Mi a Kádár-rendszer politikai, gazdasági és társadalmi öröksége

Hogy miként állunk hozzá a Kádár-rendszerhez, azt alapvetően meghatározza, hogy mit hozott a családunknak a szocialista időszak. Akiket kifosztottak, akik politikai üldözöttek voltak, akiket lehetetlenné tettek, azok számára ez egy sötét korszak volt. A pártkáderek és leszármazottaik viszont ma is abból a kapcsolati tőkéből élnek, amit akkor alapoztak meg. Ezeknek az erőknek nagy szerepe volt a rendszerváltás késleltetésében, a felemás kárpótlásban és abban, hogy nálunk nem deklarálták, hogy bizonyos funkciókat nem tölthetnek be a pártállam időszakában aktív emberek. A kiemelt nyugdíjakat nem csökkentették, a Kádár-diktatúra bűneiért felelősek közül sokan megúszták számonkérés nélkül.

Az 1990-es évek közéletét ebből a szempontból folyamatos félelem és taktikázás uralta, hogy

nehogy megsértsük az ÁVH-s verőlegények utódait.

Erről a problémakörről remek cikket írt Grezsa Ferenc Apák és fiúk címmel, mégsem történt semmi, és ez káros hatással volt a közélet fejlődésére. Az első Antall-kormány egy teljesen eladósodott országot vett át, ami iszonyú tehertételt jelentett, nagyon nehéz volt ezt a helyzetet menedzselni. Társadalmi szempontból a Kádár-rendszer öröksége a megosztottság és a párbeszéd-képtelenség. A felgyülemlett frusztráció az egymás iránti türelmetlenségben csapódik le. A Kádár-rendszer bűneit transzgenerációs traumaként cipeljük, de kibeszéléssel, feldolgozással tehetünk ez ellen.

Harminc évvel a rendszerváltás után még foghatjuk a bajainkat a Kádár-rendszerre? Mennyi idő, hány nemzedék kell, hogy megtisztuljunk a kommunizmus szennyétől?

Akik már 1989 után születtek, azoknak nincsenek közvetlen tapasztalataik Kádárról, annyi sem, hogy a tévében látták volna, ezért óriási a felelősségünk abban, hogy milyen Kádár-képet közvetítünk. Abban a tekintetben optimista vagyok, hogy Kádár politikai tetteit hitelesen be tudjuk mutatni, azonban abban nem, hogy meg egy-két generációban is túlélhet a Kádári mentalitás, hogy ne csináljunk semmit, abból baj nem lehet és értelmetlenül vonjuk meg magunktól a jót: egyfajta aszkéta, puritán életmód minta ez, mely Kádárról jön, próbáljunk ügyeskedni, jól járni, spórolni, akar olyan áron is, hogy kulturálatlannak tűnjünk a világban.

Összesen 196 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Célja van. A fiatalabb olvasók tájékoztatása, megismertetése azzal a korral.

Kádárék pont azt tanították, hogy ne legyen otthon könyved, hiszen ott a könyvtár. Ne főzzél otthon ( kicsi panel konyhák) ott az étterem, vasárnap ebédelj ott.
Ezeket a " rossz" szokásokat kispolgári csökevénynek nevezték.

Ebben van igazság. Ott idegennek érzi magát,nem fogadják be teljesen az akcentusa miatt, itthon még már nem érzi itthon magát.
Az ilyen embereket hívom lelki hontalannak.

Azóta engedélyezték a gyár működését.

Olcsón kijönni:-)))
Kirandulashoz otthonról visszük a szendvicset.

Mi van???????:-)))
Lecserélted a jobbikot a munkáspártra? Ilyen hirtelen?

Jól. Biztos ki lettek javítva a hibák.
Bige és a hatóság a problémákról egészen mást mondtak, bármi volt is, megoldották.

Az utolsó Kádár-Dubcek találkozóra 1968 augusztus 17-én került sor Komáromban. (Csehszlovákiának a Varsói Szerződés csapatai által történő megszállása előtti napokban.)
A vasútállomáson váltak el, Kádár és a rá hallgatni nem akaró Dubcek.
Végül Kádár „majdhogynem kétségbeesetten” kérdezte: „Maga csakugyan nem tudja, kikkel van dolga?”

Forrás: Roger Gough: Kádár János, a jó elvtárs?, JLX kiadó, 2006, 331.old.

Kádár elvtárs miért nem mondta el az alattvalóinak, hogy a baráti elvtársakról valóban tudni kéne, hogy kicsodák is valójában?

Kádár rendszere túlélési és fejlődési stratégiákat biztosított a 60-as 80-as években a geopolitikailag és gazdaságilag elszigetelt ország számára - aminek nyilván megvoltak a maga korlátai, ellentmondásai és kompromisszumai sőt otrombaságai is, de élhetőbb volt a keleti blokk legtöbb országánál, és főleg az Észak korai jellegű Rákosi kornál.

Válaszok:
DrPepper | 2019. július 6. 12:15

Előrebocsájtva. Elnézést kérek, hogy hosszú leszek, de erről pár mondatban nem lehet, és nem is szabad írni.

A riportalany Tóth Eszter Zsófia 1975-ben született Budapesten. Mit tudhat ő az 1945 után magyarországi rendszerről? Azt amit olvasott, amit a szülei, rokonai, barátai, tanárai mondtak. Vagyis csupa szubjektív értékítéletek. Csak azok tudják megítélni a 45 évet és az 1990 utáni időszakot, akik benne éltek. Legtöbbször ők is csak felületében, saját sorsuk figyelembevételével.

Úgy vélem egy történésznek ha egy korszakot akar értékelni, figyelembe kell venni az előzményeket, körülményeket, lehetőségeket. Szilvay Gergely – bár személy szerint jó cikkírónak tartom – erről a kérdései során elfeledkezett.

Néhány dolog csak vázlatosan.

1. A szovjet megszállást nem mi magyar polgárok kértük, hanem a nyakunkba akasztották a nagyhatalmak. Az USA, Franciaország, Anglia, Szovjetunió vezető. Nem Magyarország kezdeményezte a világháborút, területileg mégis a magyar népet büntették a legnagyobb mértékben. Elvették az ország kétharmadát, kirabolták, a gazdaságát tönkretették.
2. A nagy nyugati demokratáknak tudniuk kellett – lásd Szovjetunióban zajló belpolitikát – hogy a megszállott országokra mi fog várni, ennek ellenére végrehajtották a terveiket és később sem adtak segítséget. 1956-ban is fontosabb volt Szuez, mint a magyar forradalom.
3. Magyarország a háború után nincstelen országgá vált. A szovjet vezetés – ahol ugyancsak belső koncepciós perek folytak – „exportálta” Rákosi Mátyást és bandáját, aki/akik ugyanazt tették amit a Szovjetunió vezetőitől elsajátítottak, tanultak.
4. Rajk László és társai nem a kádári időszakban lettek elítélve, hanem a Rákosi által generált koncepciós perek során 1949 évben. (Rákosi–Gerő–Farkas klikk.)
5. Jegyrendszer, kötelező beszolgáltatás, államosítás, kollektivizálás. A lepusztult országban a napi megélhetés veszélyben volt. Nagymértékű volt a feketézés, a visszaélések, lopás, rablás, élet elleni erőszak. A jegyrendszer, a kötelező beszolgáltatás ehhez kapcsolható. A „padlássöprésnek” nevezett tevékenység sok esetben törvénytelenségeket, visszaéléseket szült, amelyet a hatalom nem akadályozott meg, sőt elég volt valakire ráfogni, hogy szabotál már is ment a börtönbe, internáló táborba. Az államosítás, erőszakos kollektivizálás is ugyan ilyen törvénytelen módon lett végrehajtva, melynek következménye a polgárság felszámolása.
6. 1956-os forradalom is ennek a következménye. Nem 1956. október 23.-án kezdődött, mert előzménye is volt. Itt kell megemlíteni Rajk László és társai nyilvános újratemetését, a százezres tömegdemonstrációt és ezt követően az egyetemisták rendszer elleni tüntetését.
7. Szerintem Nagy Imre nem volt forradalmár. Ő csak a rákosi-rendszer akarta megreformálni, úgynevezett „emberarcúvá” tenni. Mondhatjuk; úgy került bele a forradalomban, mint, mint Pilátus a krédóba. Aki egy kicsit is gondolkodott rájöhetett, hogyha a nyugati nagyhatalmak nem avatkoznak be, Szovjetunió le fogja verni a forradalmat és megtorlások következnek. 1956. november 2-3.-án Münnich és Kádár egymástól elkülönítve Brezsnyevvel tárgyalt. Ekkor már eldőlt, hogy leverik a forradalmat és a két személy közül választanak kormányalakításra megbízott személyt. Szerintem úgy találták, hogy a magyarok számára Kádár János elfogadhatóbb lesz – a rákosi érában börtönbe ült, már jó előre nimbuszt fogta köré – és így indultak vissza Magyarországra. Ebben a témakörben is elmondhatjuk nem mi magyarok választottunk, hanem megint ránk erőltették a nagyhatalmak. Egyike közvetlen, erőszakkal, a többi közvetve becsukott szemmel.
8. Mindezek után bekövetkezett az, amire számítani lehetett. Kádár Jánossal kapcsolatban itt következik az egy idézet; „Ha hibáztatjuk (Mj. Kádár Jánost) ezt csak azért tehetjük, mert a sors által számára felkínált lehetőségeket szinte mindig két kézzel, minden alapos megfontolás és következmények mérlegelése nélkül ragadta meg, és sohasem kísérelte meg a kitörést a hatalom és a politika csapdáiból.” Ma mindent Kádár nyakába varnak, pedig ő csak küldetéstudatos végrehajtó volt, Moszkva előretolt keze. Ezzel természetesen nem mentegetem, de nem biztos, hogy más az adott helyzetben – Münnich – másként járt volna el. Még az is ide tartozik – amit az egyik hozzászóló is megjegyzett – a kádár korszak minimum három részre bontható és mindegyiknek más és más a hatása.
9. Rendszerváltás, vagy ahogy néhányon krónikusan nevezzük; rendszervedlés. A rendszer megreformálására különböző elképzelések voltak. Az egyik ilyen volt a részbeni államkapitalizmus, a részbeni magánosítás, amely a politikai hatalom átmentését szolgálta. Volt még másik kettő, de ez most nem lényeges, mert az előbbi torzított formája valósult meg. Ez egyben meghatározta az ezt követő történéseket. Nagyon sokan úgy gondolták, hogy az 1990. évi választásokat az SZDSZ fogja megnyerni és az MDF-el nagykoalíciót alkot. A személyi feltétele megvalósult – MDF 164, SZDSZ 94 mandátum a kettő együtt 66,84 %, vagyis kétharmad – mégsem jött létre és ez egyben azt is meghatározta, hogy ne legyen elszámoltatás, ne legyen új Alkotmány és a rendszerváltozásból rendszervedlés legyen. Lehetővé tette továbbá, hogy az utódpárt újra hatalomra kerüljön, amely hatalom gyakorlásában az SZDSZ részt vett.
Szerintem, amikor véleményt alkotunk – történészként, vagy közgazdászként – és következtetést vonunk le, személyeket minősítünk, ítélkezünk, az előzőekben leírtakat kell figyelembe venni.

Egyetértek veled. Mégsem csodálkozom, mert itt jön be; ahol mindenki hibás, bűnös, ott igazából nincs hibás, nincs bűnös. Igazi balliberális attitűd.

Nem én állítom, hanem a riportalany. Olvasd el figyelmesen és akkor rájössz.

Konkrétan nem szerepel - nem is ezt írtam - csak ráutalóan.

Igen, köztünk él Kádár szelleme, és leginkább abban, ami kevésbé látszik: a mentalitásban

a nyolcvanas évek elejére túlsúlyproblémákkal küzdöttek, a hirtelen jött súlygyarapodás miatt gyakori volt körükben az infarktus és a hirtelen szívhalál. Sportolni nem volt divat, az eleinte kulturisztikának nevezett testsúlyépítést kigúnyolták, kocogni is ciki volt, és mindez a gulyáskommunizmus következménye is.

a rendszer által felemeltek, például a szakérettségisek és a pártkáderek a lekenyerezettjei voltak

Persze fantasztikus lehetett átélni valakinek, hogy gyerekkorában még petróleumlámpa van, utána viszont villanyvilágítás, a pottyantós vécé helyett fürdőszoba, s bejött a televízió is. De gondoljunk bele: ugyanez hogy nézett ki a sógoroknál, a semleges Ausztriában. (megjegyzem. A háború utáni Magyarországot összehasonlítani Ausztriával igencsak hiányos információra épül.)

A Kádár-rendszer bűneit transzgenerációs traumaként cipeljük, de kibeszéléssel, feldolgozással tehetünk ez ellen.
Ki cipeli, A társadalom? Én ugyan nem. A rokonaim, barátaim és a gyermekeim sem. Én sem kaptam, csak elvettek. Ki fogja kibeszélni, feldolgozni? A történészek? Politikusok? A valóság alapján, vagy szubjektív alapon? Ez a része a riportnak üres duma, fecsegés.

Továbbá néhány megjelenített történet torz. Ilyen például; „Hogy miként állunk hozzá a Kádár-rendszerhez, azt alapvetően meghatározza, hogy mit hozott a családunknak a szocialista időszak. Akiket kifosztottak, akik politikai üldözöttek voltak, akiket lehetetlenné tettek, azok számára ez egy sötét korszak volt. A pártkáderek és leszármazottaik viszont ma is abból a kapcsolati tőkéből élnek, amit akkor alapoztak meg.” Elfeledkezik a zsellérekről, a „robotért” napi 12 órát dolgozó munkásokról – lásd József Attila verseit – a gyermekmunkáról.

Csak Kádár János a bűnös? Mi van a többiekkel? Róluk miért nem emlékezünk meg?

Kiemelve néhányat közülük.

Münnich Ferenc
Apró Antal
Dögei Imre
Marosán György
Biszku Béla
Kállai Gyula
Papp János
stb

"Amúgy Fiumeban még Giovanni keresztnévvel anyakönyveztek, Csermanek után rövid ideig Lupták János volt."

Kapcsolódó történetek. Ajánlom.
http://www.rev.hu/ords/f?p=600:2:::::P2_PAGE_URI:tanulmanyok/kadarrendszer/kadaroha

Válaszok:
Berecskereki | 2019. július 6. 17:12

Másként a link.
www.rev.hu/portal/page/portal/rev/tanulmanyok/kadarrendszer/kadaroha

Válaszok:
Berecskereki | 2019. július 6. 17:15

Így se működik.
Próbáld a keresőbe beírni www.rev.hu/portal/page/portal/rev/tanulmanyok/kadarrendszer/kadaroha

Vagy címként 56-os Portál - Kádár János a kortársak emlékeiben. - 1956-os Intézet

Ok. Neked is:-)
A rádióban egy No- ból Angliába költözött ember mesélte
Örülök, hogy rád nem vonatkozik.

Pedig így volt.
Úgy látom, a páncélos csöppnyi konyhákban egyetértünk.
Mindenesetre korábban volt, mint amire te hivatkozol.
Persze, lehetett kapni Szilvásit, Berkesit, Moldovát, Galgóczit.......
Érted, ugye?
Viszont nem lehetett kapni Beatlest, Elvis Presly- T.......
Könyvek voltak indexen, pl az elfújta a szél, Magvető........

„Nemzedékeken átöröklődő traumaként cipeljük a Kádár-rendszer bűneit” - Ez ugyanolyan marhaság, mint amikor egy tunya és tehetségtelen ember minden sikertelenségét a szülei meg/vagy a tanárai hatásának tudja be, valójában a saját tunyaságának következménye a mindenre alkalmatlansága.

Leggyakrabban a tömegekél az önállótlanságot, a gondoskodó (segélyező) állam iránti felfokozott igényt szokták a Kádár-rendszer káros örökségének tekinteni. Már a Kádár-rendszeren belül is megmutatkozott, hogy ez inkább egyéni tulajdonság. Amikor a téeszeknél engedélyezték a háztájit, a melléküzemágakat, az vidéknek nagyon komoly lendületet adott, az iparkodóbb emberek iszonyatos önkizsákmányoló fokozatba kapcsoltak. És amit termeltek, azt akkor még elég jól el is lehetett adni. Pont a rendszerváltás hozta azokat a körülményeket (iparágak felszámolása, munkanélküliség, ...), amelyek egyre nagyobb tömegeket kényszerítettek /szocializáltak a segélyből való megélésre.

Igazad van, hogy kihagytam, ahogy sok minden mást is kihagytam. A célom nem a részletes leírás volt, hanem a kiindulási pontok rögzítése. Mindegyik ponthoz regény nagyságú írást lehetne hozzákapcsolni.
Megemlíted a Rajk pert és ehhez kapcsolva Kádárt. Ez is egy több oldalas elemzés lehet. Pl. itt egy ehhez kapcsolódó írás, Hajdu Tibor: A Rajk-per háttere és fázisai http://www.rev.hu/sulinet45/szerviz/szakirod/hajdutib.htm

A politika mindig cinikus, így a szereplői is. Ilyenről nem tudok, hogy a szovjet vezetés állította volna le a vérengzést. Így a leállításnak és a fordulatnak - "Aki nincs ellenünk, az velünk van." egészen más okai voltak. http://mol.gov.hu/mnl/ol/hirek/aki_nincs_ellenunk_az_velunk_van

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés