Nemzetközi Energia Ügynökség: Atomenergia nélkül nincs klímavédelem

2019. május 29. 18:12
A szervezet aggódik a német atomerőművek lekapcsolása, és az ezeket helyettesítő szénerőművek növekvő széndioxid-kibocsátása miatt.

Az atomenergia használatával való felhagyás a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) szerint veszélybe sodorja a nemzetközi klímavédelmi célokat – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. Az atomenergia jelenleg az egész világon a második legnagyobb széndioxid-mentes energiaforrás a víz után. Olyan iparosodott államokban, mint Amerika, az európai országok és Japán, az atom az elmúlt harminc évben pedig a legnagyobb széndioxid-szegény energiatermelő eszköz lett.

Németországban 2022-ben az utolsó erőművet is le kell kapcsolni. Az atomenergia nem számít elég biztonságosnak, és hiányzik annak a lehetősége is, hogy a sugárzó hulladék megfelelően lehessen tárolni – írja a lap. Az energiaszektor újra és újra jelezte, hogy a lekapcsolási folyamat miatt több szénerőművet kell működtetni, hogy az áram-alapellátás garantálva lehessen – ami miatt a német széndioxid-kibocsátás továbbra is viszonylag magas.

„Az atomenergia jelentősen hozzájárul a klímavédelemhez”

Az IEA aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a működő erőművek közül sokat hamarosan le kell kapcsolni, vagy azért, mert műszaki életidejük letelt, vagy politikaii, esetleg gazdasági okokból. Azok az államok, amelyek a nukleáris energiatermelésben látják a jövőt, szintén nem tettek eleget azért, hogy ezek a létesítmények megmaradhassanak – véli az ügynökség.

Ellenintézkedések hiányában 2025-ig az iparosodott országok nukleáris kapacitásuk egynegyedét, 2040-re pedig kétharmadát veszítik el. Ez viszont további 4 milliárd tonna széndioxid-kibocsátáshoz vezethet. Ez több mint négyszerese Németország éves kibocsátásának.

Az atomenergiát vissza kell helyezni a nemzetközi energiapolitika palettájára – követeli az IEA. Az atomenergia fontos hozzájárulása nélkül egyre nehezebb lesz teljesíteni az éghajlatvédelmi célokat – jelentette ki az IEA ügyvezető igazgatója, Fatih Birol. A megújuló energiaforrások és az energiahatékonyság mellett a nukleáris energia „jelentős hozzájárulást” adhat a klímavédelmi célok eléréséhez.

(FAZ)

 

 

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A zöldek jelmondata lehetne akár az is, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.
Kíváncsi vagyok most majd melyik iparágat sikerül a padlóra küldeni, amiről majd utólag, pár évtized múlva kiderül, hogy fatális hiba volt...

Egyébként hogy is szokták mondani odaát a migránsügyről, az emocionális, félelemből hozott döntések tévútra vezetnek.
Vajon áll ez a tétel a környezetvédelemre is, vagy ott szabad bekötött szemmel vagdalkozni?

Mürkül a zöldek előre törése miatt hatalmi okokból zàratta be a működő termelő erőműveket. Most megkapta a zöldeket meg a CO2-t is a nyakàba. Együtt.

"Ellenintézkedések hiányában 2025-ig az iparosodott országok nukleáris kapacitásuk egynegyedét, 2040-re pedig kétharmadát veszítik el. Ez viszont további 4 milliárd tonna széndioxid-kibocsátáshoz vezethet. Ez több mint négyszerese Németország éves kibocsátásának."

Fordítanék: Németország a _világ_ nukleáris kapacitásának hatodának megfelelő szinten égeti a szenet. Danke Grüne.

Meg a szabàlyozhatóbb gàz. Mindent elmond a zéro CO2 blablàról hogy pénteken írtàk alà a Nord Stream 2 egyezmènyt. Hètfőtől lépett életbe az orosz embargó. Azóta növekszik a nèmet-orosz kereskedelem.

És miért is nem hajlandók végre feltalálni a fúziós erőművet?
Sokak üzleti érdekeit zavarná.

Feltalàltàk. Annyira sérti sokak üzleti érdekeit hogy több energiàt kell beletolni mint amennyit termelne.

Ezt, Tellett Ede is mondta évekkel ezelőtt.

Adott a feladat akkor. Neked kell létrehoznod a magfúziós energiatermelőt.

De Saller Robi elmondta mi a megoldás. Minden háztartásnak kell adni 1 millió forintot és utána ingyen lenne az áram. Részletesebben azóta sem fejtette ki.

Hány gyakorlatilag sebezhetetlen napelem van a házadon? Miért nincs?

Akitlosz a nyáron nappal termelt energiát a garàzsában akkumulátorban estére és télire tárolja és megoldja a magfúzióból kinyerhető energia képletét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés