Azon nincs mit csodálkozni, hogy a Supergirl áll a nyolcadik helyen, manapság hála istennek kicsit megritkultak a képregény-feldolgozások, viszont talán ez is az oka annak, hogy egy nem éppen közismert és korábban mozifilmben nem látott karakterre is ennyien kíváncsiak.
Ellenben totális rejtély számomra, hogy a májusban érkező Mortal Kombat 2 miért izgatja ilyen mértékben az embereket. A kilencvenes évekbeli adaptációk bár borzalmasak voltak, kölyökként a fél generációmmal együtt rajongtunk érte, a 2021-es változat már kicsit komolyan vehetőbb és korrektebb volt, de azért jónak nevezni nem lehetne anélkül, hogy ne váljunk nevetség tárgyává. Ráadásul a legendás videójáték körül sincs már akkora felhajtás, mint három évtizede, amikor az erőszakosságával sok szülőnél kiverte a biztosítékot. Így tényleg érthetetlen, hogy még mindig egy hívogató címről van szó – nemcsak kockák, hanem a legszélesebb közönség számára egyaránt.
Első blikkre rácsodálkoztam arra is, hogy A mandalóri és Grogu csak a hatodik a listán, hiszen az alapjául szolgáló sorozat pár éve még olyan népszerű volt, hogy a városban hirtelen megnőtt az egy főre jutó Baby Yoda-pólók száma. Ugyanakkor a Disney keményen megdolgozott azért a közelmúltban, hogy a Star Wars világa már a legelhivatottabb rajongókat is hidegen hagyja, így viszont talán már nem csoda, hogy a Pedro Pascal főszereplésével készült produkcióval kapcsolatban sokan szkeptikusak.
A lista első öt helyezettje azonban egy filmet leszámítva kevés meglepetést tartogat, de azért nézzünk rá mindegyikre egyesével.
5. Vaiana (premier: július 9.)