Káosz vagy reform? Így írhatják át Magyar Péterék az állam működését!

A Tisza Párt 2026. április 12-i fölényes választási győzelme a magyar közigazgatás jövőjével kapcsolatban is rengeteg kérdés merül fel. Vajon marad a mai rendszer, vagy teljesen felforgatja a kétharmados többség az elmúlt években kialakított államot? Kis változások jönnek, vagy éppen megszűnnek a megyék és jön az uniós régiós rendszer? Megpróbáljuk kibogozni a várható lépéseket. 

Így alakult át 2010 után az állam

A magyar közigazgatás 2010 és 2026 közötti időszaka jelentős átalakulásokkal jellemezhető: egyszerre zajlott egy erőteljes centralizáció és egy intézményi racionalizáció, amely alapjaiban formálta át az állam működését és a helyi önkormányzatok szerepét. Az átalakulások mögött részben hatékonysági megfontolások, részben pedig politikai célok húzódtak meg, és ezek együttesen alakították ki a mai közigazgatási rendszert.

Ennek jegyében létrejöttek a megyei (később vármegyei) kormányhivatalok 2011-ben, amelyek a korábban széttagolt államigazgatási szerveket integrálták területi szinten. A járási rendszer 2013-as visszaállítása tovább erősítette ezt a centralizációt: a járási hivatalok átvették az önkormányzatoktól számos államigazgatási feladat ellátását, például okmányügyeket, szociális igazgatási hatásköröket és egyes hatósági ügyeket. Ezzel párhuzamosan az önkormányzati rendszer is átalakult: a 2011-es új önkormányzati törvény szűkítette a települések feladatkörét, különösen az oktatás és az egészségügy területén, amelyeket fokozatosan állami kézbe vontak.

Oktatás és egészségügy 

Az oktatás államosítása különösen látványos változás volt: az iskolák fenntartása a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (majd később annak utódszervezetei) kezébe került, míg az önkormányzatok szerepe nagymértékben csökkent. Az egészségügyben hasonló centralizáció ment végbe, ahol az állam fokozatosan átvette a kórházak fenntartását. Mindemellett a megyei önkormányzatok szerepe is jelentősen átalakult: korábbi intézményfenntartó funkciójuk megszűnt, és elsősorban területfejlesztési feladatokra korlátozódott.

Legalsó szinten a települési önkormányzatok állnak (községek, városok, megyei jogú városok és a fővárosi kerületek), amelyek helyi közügyekkel foglalkoznak. Fölöttük helyezkednek el a vármegyék (korábban megyék), amelyek ma már korlátozott hatáskörrel rendelkeznek. Speciális helyzetben van Budapest, ahol kétszintű önkormányzati rendszer működik: a fővárosi önkormányzat és a kerületi önkormányzatok párhuzamosan látnak el feladatokat. Az államigazgatás területi szintjeit a kormányhivatalok és a járási hivatalok alkotják, amelyek a központi kormányzat végrehajtó szerveiként működnek.

Hogyan jöttek vissza a járások? 

A magyar közigazgatás egyik legjelentősebb, a mindennapi ügyintézést közvetlenül érintő átalakulása a járási rendszer 2013-as újjászervezése volt. Bár a járás mint közigazgatási egység nem új találmány, hanem történeti gyökerekkel rendelkezik, a 2010 utáni kormányzati reformok új tartalommal és funkcióval ruházták fel ezt az intézményt, szorosan illeszkedve az állam egészének centralizációs törekvéseihez.

A járások eredetileg a 19. századi magyar közigazgatás fontos területi egységei voltak, amelyek a vármegyék alá tagozódva láttak el igazgatási feladatokat. A rendszer a szocialista közigazgatási reformok során, 1983-ban megszűnt, és helyét egy tanácsi, majd később önkormányzati alapú struktúra vette át. A rendszerváltás után a hangsúly a települési önkormányzatokra került, amelyek széles körű autonómiát és feladatkört kaptak. Ez a modell azonban idővel egyre inkább széttöredezetté vált: az eltérő méretű és erőforrású önkormányzatok nem tudták egyenletes színvonalon ellátni az államigazgatási feladatokat.

A 2010-ben hatalomra kerülő Orbán Viktor vezette kormány egyik alapvető célja az volt, hogy ezt a széttagoltságot felszámolja, és egy egységesebb, hatékonyabb államigazgatási rendszert hozzon létre. 

A reform lényege az volt, hogy az önkormányzatoktól visszakerüljenek az államhoz azok a hatósági és igazgatási feladatok, amelyek egységes állami működést igényelnek.

Szemléletváltás

A járási hivatalok kialakítása nem pusztán intézményi átszervezést jelentett, hanem egyfajta szemléletváltást is. A kormányzat abból indult ki, hogy az államnak közvetlenebb módon kell jelen lennie a polgárok életében, különösen az alapvető ügyintézési szolgáltatások terén. Ennek megfelelően a járási hivatalok átvették például az okmányirodai feladatokat, a gyámügyi igazgatást, egyes szociális ellátások kezelését, valamint különféle hatósági ügyeket. A cél az volt, hogy az állampolgárok egységes színvonalú szolgáltatást kapjanak, függetlenül attól, hogy az ország mely részén élnek.

A rendszer kiépítését kiegészítette a kormányablakok hálózatának bővítése, amelyek a „one-stop shop” elvét követve egy helyen biztosítják számos ügy intézését. Ezek az ügyfélszolgálati pontok a járási hivatalokhoz kapcsolódnak, és a közigazgatás „arcát” jelentik az állampolgárok felé. 

Ugyanakkor a járási rendszer bevezetése nem volt mentes a vitáktól. Kritikusai szerint a reform túlzott centralizációt eredményezett, és jelentősen csökkentette a települési önkormányzatok mozgásterét. Az addig helyben intézhető ügyek egy része állami kézbe került, ami bizonyos esetekben növelte a bürokráciát és távolabb vitte a döntéshozatalt a helyi közösségektől. Mások viszont azzal érveltek, hogy a korábbi rendszer egyenlőtlenségeit éppen ez a centralizáció képes kiegyenlíteni.

A 2010 utáni járási reform tehát egyszerre jelentett visszatérést egy történeti modellhez és annak modernizált újraértelmezését. A járások nem a régi közigazgatási struktúra egyszerű másolatai lettek, hanem egy központosított államigazgatási rendszer alapegységeivé váltak. A jövő szempontjából kulcskérdés, hogy ez a rendszer mennyiben marad fenn változatlan formában, illetve hogy a politikai és szakmai viták nyomán milyen irányba fejlődik tovább: a további centralizáció, vagy éppen a decentralizáció felé.

Mi következhet most? 

A 2020-as évek közepére egyre erősebb kritikák fogalmazódtak meg a túlzott centralizációval szemben. Ezek a kritikák részben a helyi autonómia csökkenésére, részben a rendszer rugalmatlanságára hívták fel a figyelmet. Ebben a politikai környezetben jelent meg alternatív programmal a Tisza Párt, amely több ponton is átalakítaná a közigazgatási rendszert.

A Tisza Párt elképzelései között hangsúlyos a decentralizáció és az önkormányzatiság megerősítése. Programjuk szerint visszaadnák a településeknek azokat a feladatokat és forrásokat, amelyeket az elmúlt másfél évtizedben az állam vont el, különösen az oktatás és a szociális ellátás területén. Emellett a járási rendszer szerepét is felülvizsgálnák, és nagyobb döntési szabadságot adnának a helyi közösségeknek. Felmerült a vármegyei rendszer újragondolása is, akár a régiós szint megerősítésével, amely jobban illeszkedhetne az európai uniós fejlesztési struktúrákhoz.

A most kormányra készülő párt elképzelései azonban nem mutatnak koherenciát. Nincsen teljesen kiforrott elképzelés arról, milyen irányba is szeretnének menni. Egyik legjobb példa a koherencia hiányára, hogy mit jelentene az oktatási és egészségügyi intézmények visszaadása a településeknek. 

• Vajon mekkora forrást jelentene ez számukra? 
• Vajon mennyiben érintené ez országos egészségügyi és oktatási átalakításokat, ha helyben intézményeket kapnak az önkormányzatok? 
• Ki gyakorolná az irányító felügyeletet? 
   

Szintén nem lehet sokat tudni arról, mi lesz a járási rendszerrel. Ennek a szintnek megszüntetése rövid távon mindenképpen komoly zavarokat okozna az állam működésében, mert ez szorosan kapcsolódik a kormányhivatalokhoz. Ennek alapján nem várható, hogy ezzel nyit majd az új kabinet. A vármegyék szerepe sem tisztázott, valamint a megyei jogú városok jövőbeli szerepéről sem beszéltek a leendő kormánypártban. 

Mindezek mellett pedig ismét napirendre kerülhet az uniós régiós rendszer átvezetése a magyar közigazgatásra. Ebben az esetben azonban a kistelepülések és a megyék szerepe szinte biztosan háttérbe szorulna. Rengeteg tehát a kérdés, de válaszok egyelőre még nincsenek. 

Összességében a 2010–2026 közötti időszak a magyar közigazgatás erőteljes központosításáról szólt, amely hatékonyabb állami működést kívánt létrehozni, de közben jelentősen szűkítette a helyi autonómiát. A jelenlegi politikai viták már inkább arról szólnak, hogy szükséges-e és milyen mértékben egyensúlyt teremteni a központi irányítás és a helyi önrendelkezés között. A jövő közigazgatási reformjai pedig rengeteg még a homály. 

Nyitókép: Attila KISBENEDEK / AFP