Hódmezővásárhely váratlanságáról

2018. február 26. 12:57

Trombitás Kristóf
Mandiner

Az önkritika az első, ettől legyen különb a jobboldal. A pöffeszkedést, kivagyiságot és sarazást tartóztassuk meg magunktól.

Bevallom, meglehetős nyugalommal álltam neki vasárnap esti teendőimnek és csak felületesen, nem is igazán odafigyelve követtem a hódmezővásárhelyi választás fejleményeit. Aztán a tévét is bekapcsoltam és rögtön fagyos lett a hangulat.

A vasárnapi eredmény váratlan és kényelmetlen meglepetés. Váratlan, mert ha valahol nem számított az ember ilyen végeredményre, az pont Hódmezővásárhely volt; és kényelmetlen is, mert szomorú belegondolni abba, hogy ilyen szedett-vedett, semmiről semmit sem állító ellenzéket és annak kandeláberek emlegetéséig eljutó jelöltjét ennyien támogatni tudják. Mert azt ne felejtsük el, egy dolog blogokban olvasni az akasztási vágyakról, tucatnyi elvtárs helyeslését látva; és megint más, amikor az összes ellenzéki párt beáll egy ember mögé, aki ezeknek az gyűlölködő hangoknak éppen csak egy kicsit szofisztikáltabb módját tolmácsolja mindenki felé.

Mindenesetre

az önkritika az első, ettől legyen különb a jobboldal.

Ha látja, hogy valami nem stimmel, azt ne söpörje a szőnyeg alá. Valamit elrontott a kormányoldal és ennek feldolgozása során annak kell lennie az elsőnek, hogy minden egyéb háttérbe szorul, amíg a hiba okát nem azonosítják.

Ugyanakkor meggyőződésem, hogy ennek teljes kritikai feldolgozása nem történhet meg az országos választások előtt, mert tekintettel kell lenni a választói lélekre is. Április elejéig az esetei kérdésekre leszűkített tabula rasa sem fér bele. A választópolgár már csak olyan, hogy nem tűri a gyengét és a tépelődőt, főleg a kulcsmomentumokban. Ezért a következő napokban egymás között kell dűlőre jutniuk, de tavasztól a nyilvánosság előtt is.

És kétségtelenül be kell látni, hogy a propaganda bizonyos része, még inkább formája kontraproduktív. Amikor korábban is írtam arról, hogy a kesztyűt fel kell venni és beleállni férfiasan a harcba, anélkül, hogy érdekelne minket, mit szólnak az elveinkhez; az nem azt jelenti, hogy a tisztességtelenségben is hasonulni kell. A nemzetközi baloldalra jellemző végtelen önbizalmat kötelező átvenni, sőt, maximálisan felpörgetni, mert ha valaki teljesen biztos lehet elvei igazában és megalapozottságában, az egy konzervatív,

de a pöffeszkedést, kivagyiságot és sarazást tartóztassuk meg magunktól.

Lehet, hogy hosszú távon a permanens kampány nem feltétlenül működőképes. Lehet, hogy a végtelenségig leegyszerűsített ellenségképek és tőmondatok szintjére alacsonyított szlogenek végül több és főleg értékesebb embert távolítanak el – vagy legalábbis kérdésekre késztetik őket, amitől például belemennek abba, hogy egy országos szinten nem túl meghatározó, de egyébként szimbolikus választáson protestáljanak –, mint amennyit mennyiségben és minőségben hoznak. A mumus rémületi értéke pedig egyenes arányban csökken az előbukkanásának gyakoriságával.

Ám a jogos és szükségszerű önkritika után egy kényelmetlen gondolat is feltódul bennem. Az elmúlt hónapok másról sem szóltak, csak arról, hogy a kormányoldal, amint egy kicsit is veszélyben érzi majd hatalmát, akkor a legnyilvánvalóbb csalástól sem fog visszariadni, hogy megtartsa a hatalmat. A tisztességben és visszafogott, polgári semmitmondásban megőszült elemzők feltartott mutatóujjal, orruk hegyére biggyesztett szemüveggel figyelmeztettek minket arra, hogy a diktatórikus rezsim maximálisan kihasználja az emberek rettegését és tespedtségét, a demokrácia elveszett és a küzdelmet csak a legrátermettebbek vállalhatják, mert mindenki mást tönkretesznek.

A kérdésem az a mértéktartó magyarázókhoz, hogy ti mégis miről beszéltetek már megint? Ez valami olyan becsípődés, mint a félévente várt gazdasági összeomlás? Olyan reménykedés, amit akkor éreztek, ha szóba kerül, hogy a hazátokat tetszőleges fórumon és plénum előtt megróják és felmerülnek bizonyos negatív következmények? Nem kéne az ezeregyedik tévedést követően csak egy kicsit levonni a konzekvenciákat? Mondjuk egészen egyszerűen azt, hogy direkt hazudtok? A másik tippem az inkompetencia, de nem akarok rosszindulatú lenni.

Az ellenzék a Fidesz egyik fellegvárásban győzött bőséggel, és még csak a legminimálisabb ráutaló jel sem utalt arra, hogy bárki is veszélyeztette volna a demokratikus versenyt. Komoly presztízsgyőzelem a baloldalnak, de még nagyobb presztízsveszteség a kormányzó erőknek.

Ha valaha, bárkiben felmerült volna a tisztességtelen eredménybefolyásolásnak a gondolata is, azt egy ilyen stratégiailag fontos helyen és időben megrendezett választáson valósították volna meg. Nyilvánvalóan és magától értetődően semmi ilyen nem történt. Ha ezek után csak még egyszer felmerül hasonló csacskaság kimért elemzőink fejében és ennek hangot is adnak, akkor arra kérek mindenkit, összehangoltam és hangosan röhögjük ki őket, mert ezzel több teendőnk egyszerűen nincs.

Most egy ideig triumfálhat az ellenzék és mint a véres kardot hordozhatja körbe az országban e valóban szép sikert, egyúttal az IFA-platók csillogó szemmel való emlegetését is többet hallhatjuk erre fogékony szerencsétlenektől, de csak egyet kell aludni, hogy lássuk,

ez a siker országos szinten gyakorlatilag megismételhetetlen.

Mi kellett Márki-Zay győzelméhez? Olyan mértékű önfeladás az ellenzéki pártok szereplőitől, ami egy lokálisan tehetetlen és lehetetlen helyzetben létezve, kamikaze módszernek elmegy, de parlamenti választási együttműködést nem lehet rá felhúzni.

El tudja bárki képzelni azt, hogy az MSZP, a DK vagy a Jobbik az összes egyéni választókerületben meg tud oldani ilyen koordinálást? Vagy akár csak a választókerületek harmadában? És mindezen helyek többségében megoldható, hogy az így arculatot és méltóságot vesztett pártok a szimpatizánsaikat egy zászló alá tereljék? A Jobbiknál még mindig fellelhető Gárda-maradvány ugyanazt a jelöltet támogassa fegyelmezetten, mint a Momentum nagyvárosi, erasmusos egyetemistája és a DK nyugdíjas munkásőre?

Itt nem csak ennek a véghezvihetetlenségéről van szó, de arról is, hogy

ilyen mértékben egyetlen politikai szereplő sem adhatja fel az identitását.

Ez a nyílt beismerése lenne annak, hogy saját üzenetüket és arculatukat egyszerűen nem tartják fontosnak. Lehetetlen küldetés. Nem beszélve a gyakorlati következményekről, hiszen ahol adott párt visszalép, ott a töredékszavazatai is elvesznek.

Az önkormányzati választások és az országgyűlési választások egyébként is hajlamosak elég eltérő eredményeket hozni. Talán sokan emlékeznek még Kaposváron a Lamperth Mónika nevével fémjelzett időszakra, ahol a szocialista politikushölgy tendenciózusan legyőzte Szita Károlyt, a Fidesz jelöltjét, ám utóbbi magabiztosan győzött a polgármester-választásokon és azóta is a megyeszékhely vezetője. Furcsának tűnik, de ugyanazok az emberek, akik nagy többséggel megválasztották Szitát a város irányítójának, pár hónappal korábban abban nem támogatták, hogy országgyűlési képviselőjük is legyen.

Talán a kormányzó erők és a média egy bizonyos része is elhitte, hogy a legkisebb meglepetés sem érheti őket áprilisban. Az elmúlt nyolc év éppen elég volt ahhoz, hogy az ösztönök élessége csökkenjen és még a legkritikusabb támogatók is azzal a gondolattal térhettek nyugovóra minden este, hogy csökkenő kritikájuk is inkább a megszokást szolgálja, semmint a valódi hibák sorolását. Nyolc év hosszú idő, a választópolgár ennyi idő alatt még a jóba is hajlamos beleunni. Ezért kell a Fidesznek a vereség pozitív hozadékát néznie. Ami abban fog manifesztálódni, hogy a tavaszi mozgósításra a szimpatizánsoknak releváns indokot tudnak felhozni a voksolásra. Biztos vagyok benne, hogy számtalan olyan ember kapta fel most a fejét, aki a közvéleménykutatók előnyét látva, elbizakodottan arra gondolt, ha szép az idő, ő inkább kimegy a kertbe kapálni vagy kirándul a családdal. Úgysem rajta múlik, lesznek elegen. Ezeket az embereket kell most felráznia a Fidesznek, és a hódmezővásárhelyi eredménnyel erre kaptak is egy adut.

A párt vezetésében pedig minden eddiginél jobban megbizonyosodhattak róla, hogy az előny előzetesen mért nagysága az urnák előtt néha nem számít.

Ez a pofon pont jókor jött, mint egy nemzetközi tornára készülő, az aranyéremre leginkább esélyes fociválogatott veresége az utolsó felkészülési meccsen, egy futottak még ország legjobbjaitól. Az edzőtáborban még finomítani lehet a formát, megtalálni a legjobb kezdőcsapatot és beváltani a fogadóirodák papírfomáit. Aztán jól, sikeresen és tisztességesen végigjátszani a következő négy év meccseit.

A bejegyzés trackback címe: https://mandiner.hu/trackback/125729

Ajánljuk még a témában