Szeptemberben kezdődhet a szerbiai sorkatonai behívók postázása
A tervek szerint a férfiak számára 75 napos lenne a kötelező sorkatonai szolgálat, míg a nők önkéntesen jelentkezhetnének katonai kiképzésre.

Kijött a részletes elszámolás is.

Sajtóhírek szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt 643,8 millió forintot költött el az elmúlt hónapokban, az állami támogatást pedig vissza kell fizetniük, mivel az április 12-i választáson nem érték el az egyszázalékos támogatottsági küszöböt.
A kimutatás szerint az elmúlt hónapokban összesen 643,8 millió forintot költöttek el.

Ebből a központ 461 millió forintot használt fel kampánycélokra, míg az egyéni jelöltek 20 millió forintot költöttek.
A fennmaradó, nagyjából 160 millió forintos összeg a Rózsa Sándor Népi Kampánypénztékozló Alap kiadásaira ment. Ebben a programban civilek pályázhattak különböző projektek támogatására.
A részletes elszámolásból az is kiderül, hogy a párt mely cégekkel szerződött, milyen pályázatokat támogatott, illetve az egyes tételek mekkora összeget jelentettek.
Nyitókép: Mandiner / Mátrai Dávid
***
Ezt is ajánljuk a témában
A tervek szerint a férfiak számára 75 napos lenne a kötelező sorkatonai szolgálat, míg a nők önkéntesen jelentkezhetnének katonai kiképzésre.
