Hogyan olvassa félre a Telex a kormányzati családpolitikát?

„A Telex »Az Orbán-kormány nem nőket, csak anyákat lát« címmel írt az elmúlt tizenhat év nőket érintő intézkedéseiről vádiratot. A narratíva ott szűkíti le a valóságot, ahol a konzervatív és liberális társadalomkép közötti különbség lényege áll. A kormányzat ugyanis nem »az anyák támogatásáról«, hanem egy családközpontú társadalmi modellre épít, szemben az individualista, egyenlőtlenség-kultuszt problematizáló, gyakran inkább hiányokra és sérelmekre építő baloldali szemléletmóddal. A különbség így nem pusztán az intézkedésekben, hanem már azok előfeltevéseiben, tehát a probléma meghatározásban ragadható meg, míg az egyik modell az egyént, a másik a családot tekinti alapegységnek. De mit jelent ez a gyakorlatban, szemben a Telex támadásaival? Elemzésünkben ennek jártunk utána.

A jobboldali társadalomkép alapja, hogy a társadalom nem elszigetelt egyének összessége, hanem kapcsolatokból épülő rendszer, amelynek legfontosabb egysége a család. Ezért a támogatáspolitikában történt intézkedések is ezt az egységet célozzák. Így a 2011-ben megvalósult családi adókedvezmény sem egyéni, hanem megosztható kedvezmény, míg az apasági szabadság bővítése – amelynek felhasználása négy hónapra vált kiterjeszthetővé – kifejezetten a férfiak szerepvállalásával erősíti a nőket a munkavállalásuk és karrierjük támogatásával, valamint a családi terhek megosztásával. Erről a Telex cikk olyan egyoldalú címadásokba bocsátkozva számol be, mint: »A gondoskodás mint női privilégium«. A liberális kritika ezt gyakran anyákra szűkített politikaként értelmezi, ám a rendszer logikája éppen ellenkező, nem kizár, hanem integrál, és a gyermekvállalást mint társadalmi szinten is értékes tevékenységet támogatja. Ezt a világnézeti különbséget érdemes figyelembe vennie egy kormányzatot bíráló újsáírónak, ha nem csupán saját szemüvegén képes értelmezni a körülötte zajló világot.

A telexes kritika abból indul ki, hogy a családközpontú politika visszafogja a nők munkaerőpiaci részvételét. Az adatok azonban épp az ellenkezőjét mutatják ennek. A KSH adatai alapján a 25–49 éves nők foglalkoztatási rátája 74,2%-ról 84,9%-ra nőtt 2010 és 2025 között. Ez nem pusztán piaci trend, hanem egy tudatos gazdaságpolitika eredménye.  Olyan eszközök ugyanis, mint a rugalmas gyed-rendszer vagy a munkavállalás melletti gyermeknevelés támogatása, nem választás elé állítják a nőket, hanem lehetőséget teremt nekik abban, hogy egyszerre tudjanak a családban és a munka világában is érvényesülni.

A Telex cikke világnézete miatt is tisztán egyéni döntésként kezeli a gyermekvállalás kérdését, míg a konzervatív társadalmi modell rámutat, ennek kollektív következményei vannak. Magyarországon a termékenységi ráta a 2010-es 1,25-ről emelkedett, és bár a népességcsökkenés sajnálatos európai trend, a visszaesés mérséklődött Magyarországon. Európai Uniós összevetésben az elemzések szerint a magyar születési ráta az élmezőnybe tartozik, ami rámutat, hogy miközben az EU teljes termékenységi rátája 1,53-ról 1,46-ra csökkent, Magyarországon 1,56-os értékkel a hatodik legmagasabb születési arányt mérték 2022-ben, megelőzve számos nyugat-európai országot. Ez különösen annak fényében jelentős, hogy 2011-ben a magyar mutató még az uniós átlag alatt volt (1,23), vagyis az elmúlt évtizedben érdemi felzárkózás történt.

A családtámogatások sikerességét a cikk is elismeri, bár egy olyan idézettel vezeti ezt be, amelyet a miniszterelnök 2021-es egyik Kossuth Rádiónak adott interjújából ragadott ki. Orbán akkor a pandémia okozta online oktatásra áttérés nehézségei miatt dicsérte az anyákat, félkövérrel mutatjuk mit hagyott ki ebből a Telex, hogy így sugalmazzon valamit 16 év kormányzati politika családtámogatásáról: »Csak a legnagyobb elismerés hangján lehet beszélni azokról az édesanyákról, akik otthon maradtak a bezárt iskolák idején a gyerekeikkel, és próbáltak átállni velük együtt a digitális oktatásra. Megpróbálták átvállalni, visszavállalni az iskoláktól azokat a terheket, amelyeket a bezárt iskolák miatt nekik kellett viselniük, és fantasztikusan helytálltak. Tehát le a kalappal a családok előtt! De hát mindannyian tudjuk, hogy amikor családot mondunk, akkor elsősorban az édesanyákra gondolunk, mert a magyar életben a család az asszony körül rendeződik el, tehát előbb-utóbb mindenki a konyhában köt ki, ha vacsorát készít az ember édesanyja, ez szerintem mindenkinél, nemcsak nálunk van így, vagy a felesége. Tehát nagyon nagy terheket viseltek. És most, hogy az újraindítás minden várakozást felülmúlóan sikerült, és hogy a Szijjártó Péter, Varga Mihály, sőt a jegybank is benne van ebben, nevével fémjelzett gazdaságpolitika a növekedést képes lesz az 5,5 százalék fölé emelni, és ma úgy látom, hogy erre komoly esélyünk van, vagyishogy sikerült annyi fejlesztést és beruházást végrehajtanunk a pandémia ellenére, hogy annak megjön az eredménye, akkor döntést kell hozni arról, hogy mi legyen ezzel a többletbevétellel.«

Így válik egy interjúban elejtett tréfából a telexen feminista provokáció, bár ezt követően elismerően foglalják össze a kormányzati intézkedéseket. A kontextus nélküli cherry-picking az idézetekkel az egész telex cikket végigkíséri, pedig a teljes beszédek családcentrikusak, nem leértékelők, ahogyan ez a fenti idézet teljes olvasatából is látható. Az adatok azt is mutatják, hogy a közép- és kelet-európai térség – benne Magyarországgal – demográfiai szempontból felülteljesít, miközben Nyugat-Európában erősebb a visszaesés. Mindez arra utal, hogy a családpolitikai ösztönzők képesek érdemben befolyásolni a gyermekvállalási hajlandóságot, még ha a reprodukciós szintet (2,1) egyetlen európai ország sem éri el.

Egyik családtámogatási rendszer sem képes minden probléma megoldására, de az adatok alapján a magyar kormány pozitívan tudta befolyásolni a demográfiai trendeket. A világnézeti különbség alapja tehát, hogy az egyik modell nem avatkozik be, míg a másik ösztönzőkkel próbálja korrigálni az egyéni döntésekből fakadó társadalmi problémákat.

A családpolitika egyik kulcselemét az adópolitika jelenti. A családi adókedvezmény folyamatos bővítése és a tervezett további csökkentések – például a többgyermekes anyák SZJA-mentességének kiterjesztése esetében – azt mutatják, hogy a támogatáspolitika nem segélyként, hanem hosszú távú ösztönzőként tekint a családtámogatásokra. A családokra fordított éves összeg idén például eléri a GDP mintegy 5%-át, ami európai összevetésben is kiemelkedő. A kormányzat álláspontja ebből a szempontból következetes és könnyen érthető, ezeket a kiadásokat nem pusztán költségvetési kérdésként azonosítja, hanem aszerint közeledik hozzá, hogy a társadalom fenntarthatósága befektetést igényel. Ennek legkisebb, de értelmezhető egységeként azonban nem nőkre és férfiakra, hanem a családok szintjén gondolkodik.

Az Orbán-kormányok társadalmi modelljének egyik kevésbé hangsúlyozott, de kulcsfontosságú eleme, hogy a család nemcsak támogatást kap, hanem funkciókat is ellát. Gondoskodás, szocializáció, idősgondozás – ezek mind olyan területek, amelyeket más modellekben az államnak kellene finanszíroznia. Az olyan intézkedések, mint a nagyszülői GYED vagy a nyugdíjas nők munkavállalásának ösztönzése, ezt a logikát erősítik. A jövőbeni tervek is ezt az építkezést folytatják a jelek szerint, a családok további támogatása és a juttatások bővítése szerepel a kormányzati tervekben továbbra is.

A vita tehát nem arról szól, hogy »támogatják-e a nőket«, hanem arról, hogyan értelmezzük a társadalmat. A baloldali megközelítés az egyéni egyenlőtlenségekre fókuszál, és ezek csökkentését tekinti elsődleges célnak. A konzervatív modell ezzel szemben abból indul ki, hogy a társadalom hosszú távú fennmaradása – demográfia, stabilitás, közösségek – nem biztosítható pusztán egyéni szinten. Ezért a családot erősíti, és ezen keresztül a nőket is. Az adatok alapján pedig úgy tűnik, hogy ez a megközelítés nem korlátoz, hanem strukturált módon bővíti a lehetőségeket. Az adatok alapján pedig az rajzolódik ki, hogy ez a megközelítés nem korlátoz, hanem strukturált módon bővíti a lehetőségeket. A kérdés így már nem az, hogy a kormány »csak anyákat lát-e«, hanem hogy a kritikusai képesek-e egyáltalán családban gondolkodni, vagy kizárólag egyénekben látják a társadalom szerkezetét?”

Nyitókép: Faktum