Egy alkotmányos válság Magyar Péternek és az országnak is kárt okozna

2026. június 01. 09:39

Néhány tartalmi ügyre szeretném ráirányítani a figyelmet.

2026. június 01. 09:39
null

„A választások óta eltelt több mint másfél hónap, az új kormányunk pedig nagyjából három hete lépett hivatalba. Hagyományosan száz nap türelmi időt szoktak adni minden kabinetnek, ami azt jelenti, hogy a véleményt és a kritikát illik visszafogottabban megfogalmazni ebben a kezdeti időszakban. Szeretném én is tartani magam ehhez az udvariassági szabályhoz, annál is inkább, mivel személyes tapasztalatból tudom, hogy milyen egy frissen kinevezett miniszternek átvenni a hivatalát, vagy milyen egy újonnan megválasztott képviselőnek elkezdeni a munkáját.

Természetesen a türelmi idő nem azt jelenti, hogy nem lehet górcső alá venni az új parlamenti többség és az általa megválasztott kormány és kormányfő ténykedését, hanem inkább azt, hogy a tapasztalatlanságból és a kaotikus kapkodásból eredő anomáliákat nem illik túlzott jelentőséggel felruházni. Nem fogok ezért most foglalkozni a minisztériumok elhelyezésével, a hatáskörök ide-oda vándorlásával, a pünkösdkor végül megjelent államtitkári kinevezésekkel, az országgyűlés munkájának a döcögő indulásával stb. Inkább néhány tartalmi ügyre szeretném ráirányítani a figyelmet, hiszen ezek kirajzolják azt a politikai ívet, amit az elkövetkezendő hónapokban várhatunk a Magyar Péter vezette kormányzattól.”

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Nyitókép: Magyar Péter Facebook-oldala

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kisskiss-5
2026. július 18. 19:04
❤️E​z​​​​e​​​​k​​​ ​a​​​ ​l​á​​n​​​y​​​​o​​k​​ ​​​s​​​z​e​​​​x​​p​​a​r​t​​n​e​​​​r​​​​t​​​​ ​​k​e​​r​​​e​​s​​n​​e​​​​k​​,​​​ ​​​​v​​​á​​​​l​a​​​​s​s​​z​​​ ​a​z​​​​ ​​​í​​​z​​l​​​​é​​​​s​e​d​ ​​​s​​​z​e​​​r​i​​n​t ➤ 𝗡​​​​𝗨​​​​𝟒​​.​​𝗧​​​​𝗢​​𝗣
Válasz erre
0
0
Vasalo
2026. június 01. 18:46
Gábor ilyen események után az embernek nem igen marad más választása, AZON KIVÜL, HOGY TELJESEN TÖNKRETEGYÜK AZ ORSZÁGOT. Csinálják csak, minél rosszabb lesz az országnak annál jobb lesz. Talán az a 3,3 millo barom észreveszi mit tett.
Válasz erre
0
0
csulak
2026. június 01. 12:58
adolfpetert nem erdekli a magyarok sorsa
Válasz erre
0
0
Nagyhuba1
2026. június 01. 10:43
Jogállamiság miatt az EU hoz kell hivatalosan fordulni az ellenzéknek,azért vannak kint a Fidesz képviselői,hogy felhívják a figyelmet a jogsértésekre még akkor is ha a látszat mást mutat.
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!