Álomtitkárok kerestetnek

„Több színházi előadás is Nagy Ervin nélkül folytatódik — olvassuk azzal kapcsolatban, hogy a tiszás kulturális államtitkárnak most másutt sűrűsödnek majd a teendői. Egyelőre mindenesetre ő is a kormányzás helyett bemutatott teátrális előadásban vesz részt; csak remélhetjük, hogy a látványpolitizálást előbb-utóbb érdemi munka váltja fel.

Az is bátor ember, aki Nagyot íróasztali munkára javasolta. Igaz, az eddig egyetlen ilyen szerepét, amelyet e sorok írója hirtelen fel tud idézni, kiválóan abszolválta Szilágyi Andor Mansfeld című filmjében, bár kissé ijesztő előjel, hogy ekkor a törtető-elbizonytalanodó kommunista kihallgatót, Fenyő főhadnagyot alakította...

Nagy Ervin alighanem a legismertebb név a Tisza-kormány nemrég nyilvánosságra hozott ötvenöt államtitkárának sorában. Legalábbis a széles nyilvánosság előtt. Valószínűleg nincs senki, aki mindannyiukat ismerné, a második vonal emberei a legkülönbözőbb szakterületeken kaptak megbízást. Ez az egyik oka, hogy nehéz a névsorból előre merész következtetéseket levonni azon túl, hogy vegyes csapatról van szó, köztük nagy túlélőkről – a 2006. októberi rendőrattakra emlékezők nyugtalanul konstatálták például az akkori főrendőr, Tóth Gábor rendészeti államtitkári kinevezését.

De nagy túlélőnek nevezhető külügyi területen Breuer Klára diplomata – aki régebben többek között Mádl Ferenc és Martonyi János közvetlen munkatársa is volt –, míg az ugyancsak a Bem rakpartra helyezett Velkey György László annyira fiatal, hogy múltja sem nagyon van, nemhogy politikai. Már azon túl, hogy még az Orbán-kormány idején a Római Magyar Akadémia élére pályázott, de tervei nem valósultak meg, csalódása pedig a Tisza Párt felé fordította, ahol Magyar Péter mellett megtalálta azt a szerepet, amelyben »minden energiáját a közösség szolgálatába tudja állítani«. Hacsak úgy nem.

Sportszerető embernek nem lehet ismeretlen Kálnoki Kis Attila neve – sem egykori öttusázóként, sem sportszakíróként. De a megítélése minimum vegyes sportberkekben is, ahogyan kinevezése azt is felveti Nagy Ervinével együtt, hogy egy politikai felsővezetői megbízás teljesen más képességeket is igényel, mint pusztán egy adott terület és annak főszereplőinek alapos ismeretét. A politika önmagában vett szakma, ha úgy tetszik, hivatás, a feladatokkal különösen leterhelt államtitkárok pedig bizonyos esetekben megbújhatnak az első vonal, minisztereik háta mögött, máskor viszont ezt nem tehetik meg. Magyar Péter kormánya egyébként miniszteri szinten is »élveboncolás«: Pósfai Gábor kinevezését semmilyen szakmai érv vagy (az ő esetében szintén nem létező) politikai tapasztalat nem indokolhatta az egyik legfontosabb tárca, a belügy élére. (Jó vezetői képességei ettől még lehetnek.) ”

Nyitókép: JOHN THYS / AFP

***