Élesedik Brüsszel és Kijev mesterterve: Magyar Péter és csapata már aktiválta a fegyvert

Azt sem rejtették véka alá, hogyan működne.

Egy olyan időszakban kell döntenünk, amikor a választás és az erkölcsi döntés – a béke melletti kiállás – egybeesik.

Rendhagyó különszámot tart a kezében a kedves olvasó – rendhagyó időkben. A rendszerváltozás utáni első olyan választásra készülünk, amelyen nem indul a kommunista állampárt utódja, ami mindenképp örömteli. Sajnálatos azonban, hogy leszűkült a politikai versengés kínálata:
se a baloldali eszméket hitelesen képviselő erő, se klasszikus szabadelvű formáció, de még zöld-eszméket a programja fókuszába állító párt sem indul a választáson.
Ám a leginkább az teszi rendhagyóvá és megrendítővé ezt a választást, hogy a háború árnyékában kell döntenünk hazánk sorsáról. A 2022-es országgyűlési választás előtt kirobbanó orosz–ukrán háborúról talán még a legpesszimistább elemzők sem hitték volna, hogy 2026-ban még mindig tart, és az eszkalációra jóval nagyobb az esély, mint eddig bármikor.

Akár ironikusnak is tekinthetjük, hogy egy konzervatív eszmekört képviselő szerkesztőség választási lapszámot ad közre, hiszen mi alapvetően gyanakodva tekintünk a zajos változásokra és a világmegváltó fogadkozásokra. Ámde négyévente kénytelenek vagyunk belevetni magunkat a kampányok olykor fülsiketítő forgatagába.
Holott tudjuk: a konzervativizmus természeténél fogva nem „mozgalmi” műfaj. Nem a barikádokon születik, hanem a könyvtárszobák csendjében, a vasárnapi ebédek során, meghitt, elmélyült beszélgetéseken, hagyományőrző eseményeken.
Akármilyen is a kampány, a választás a demokrácia ünnepe. Amikor pedig választunk, nem csupán a magunk sorsáról döntünk: a választás morális súlyát éppen az erősíti fel, hogy a voksunkkal a saját boldogulásunkat a közösség erényeivel és stabilitásával, azaz a közjóval azonosítjuk.
A jobboldal meghatározó filozófusa, a múlt században alkotó, kitűnő Michael Oakeshott úgy vélte: konzervatívnak lenni annyi, mint a megszokottat előnyben részesíteni az ismeretlennel szemben, a kipróbáltat a kísérletivel, a végest a végtelennel, a közelit a távolival, a jelenlegi nevetést az utópisztikus boldogsággal szemben. Ez különösen igaznak tűnik kiélezett helyzetekben. A konzervatív realizmus – Burke-től Churchillig – mindig óvott a kalandorságtól.
Aki ma a jobboldalra szavaz, az elsősorban nem ideológiai döntést hoz,
hanem a józan ész jelentette védőbástyák mögött dönt arról, hogy Magyarország sakktáblán feláldozható gyalog lesz a nagyhatalmi játszmákban, vagy olyan szuverén ország, ahol a választói akarat érvényesül, és nem külföldi erőközpontok direktívája.
A választás tétje a jogbiztonság, a határok védelme, békénk és a magyar haza önállóságának megőrzése az Európai Unión belül.
Egy olyan időszakban kell döntenünk, amikor a választás és az erkölcsi döntés – a béke melletti kiállás – egybeesik.
Rákóczi fejedelem jelmondatát, „Istennel a hazáért és a szabadságért!”, most a voksunkkal egészíthetjük ki, s azzal a jó érzéssel, hogy felelős döntésünkkel gyermekeink, unokáink sorsát is jó irányba befolyásolhatjuk.
(Nyitókép: Shutterstock)
