Társadalom vadiúj alapokon: íme a radikális recept!

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szemináriumán Randy E. Barnett, a Georgetown University Law Center alkotmányjog-professzora és a Georgetown Center for the Constitution akadémiai igazgatója tartott előadást készülő könyvéből, amelynek címe megegyezik a rendezvényével: Libertarianism for the Real World. Az eseményen Barnett nem a szokásos libertariánus szakpolitikai katalógust sorolta, hanem a klasszikus libertarianizmus mély elméleti válságát diagnosztizálta – és egy arisztotelészi–thomista alapú rekonstrukciót ajánlott helyette. Barnett szerint a huszadik századi libertarianizmus – bár történelmileg fontos kritikát fogalmazott meg a koncentrált politikai hatalommal szemben – ma már gyakran figyelmen kívül hagyja a kortárs intézményi valóságot.

– fogalmazott. A professzor szerint az irányzatnak nem az alapelveit kell feladnia, hanem rendszerszinten korrigálnia azokat: kifinomultabb elméleti alapot kell adnia a magántulajdonnak, a szerződési szabadságnak és az alkotmányos „szabadság vélelmének”.

Az előadás elején Barnett a könyv központi tézisét foglalta össze. E szerint a szabadság nem öncél, hanem strukturális előfeltétel az Arisztotelészi emberi kiteljesedés számára. A modern „Nagy Társadalomban” – ahol idegenek hálózatában élünk és szinte minden szükségletünket ismeretlenektől szerezzük – három makroszociális sebezhetőség fenyeget:

• a szétszórt tudás problémája,
• az emberi részrehajlás problémája és
• a koncentrált hatalom veszélye.

Miért „dermedt meg” a libertarianizmus?

A természetes jogok – elsősorban a többes magántulajdon és a szerződési szabadság – pontosan ezekre a strukturális hibákra adnak „mérnöki megoldást”. Hayek tudásproblémájára a decentralizált tulajdonjog a válasz: csak az egyén rendelkezik a saját ízléséről, tehetségéről és körülményeiről szóló lokális tudással.

A szerződési szabadság pedig kölcsönös beleegyezéssel kényszeríti az aktorokat, hogy figyelembe vegyék mások szubjektív értékelését – ez sűríti az információt árakká. Az érdekeltségi problémát a tulajdon „vízhatlan rekeszekként” tartalmazza: egy-egy részrehajlás okozta kár nem terjed át az egész rendszerre. A hatalomkoncentráció ellen pedig a klasszikus kompetencia-elv áll: az állam csak a közhatású, másokat károsító magatartást regulálhatja, nem a magánélet belső erkölcsi világát. Barnett hangsúlyozta: a valódi közös jó nem egy kollektív végállapot vagy aggregált mutató, hanem magának az intézményi keretnek a fenntartása.

A professzor ötven éve azonosítja magát libertariánusként, de az utóbbi években egyre elégedetlenebb a „fagyott” állapottal: míg az amerikai konzervatív jogi mozgalomban az originalizmus évtizedes belső vitákban erősödött, a libertarianizmusnál hiányzott az ilyen intézményesített elméleti vita. A think tank-ek policy-t gyártanak, de politikai filozófiai mélység nincs. „Ezért dermedt meg a teória 40–50 évvel ezelőtt” – mondta. Az új kihívások is rákényszerítik a rekonstrukciót.

Kötelességek a közösség felé

A privát cégek ma olyan infrastruktúrát birtokolnak, amely nélkülözhetetlen a kommunikációhoz, utazáshoz, fizetéshez. A COVID-időszakban ezek a cégek gyakran korlátozták a szólásszabadságot – nem állami, hanem magánkezdeményezésre. Barnett a Jim Crow-törvények történetét hozta fel példaként: a déli államok a magánszférán keresztül (éttermek, szállodák, benzinkutak) akadályozták a feketék és zsidók szabad mozgását. A republikánusok 1875-ös polgárjogi törvénye ezt tiltotta volna, de a Legfelsőbb Bíróság 1883-ban alkotmányellenesnek minősítette.

A kérdések-válaszok során Barnett több konzervatív aggodalmra is reagált. Egy hallgató arra kérdezett, milyen kötelességei vannak az egyénnek a közösség felé. A válasz:

.

„Nem elég a nem-beavatkozás; a társadalomban való élethez szükség van a kultúrára is” – fogalmazott.

A „country first” külpolitika

A közterületek és a magánélet határáról szólva Barnett elfogadta, hogy az államnak joga és kötelessége szabályozni a közterek morális rendjét (pl. nyilvános szex, nyilvános részegség), mert azok mindenkiéi, és a családosok, gyermekesek jogait is védelmezni kell. Ugyanakkor a felnőttek magánéletébe való teljes tilalom helyett inkább a regulációt (pl. életkor-alapú korlátozás, közterületi tiltás) tartotta ésszerűbbnek – legyen szó pornográfiáról, szerencsejátékról vagy akár drogokról. Gyermekek védelme esetén azonban határozottabb álláspontot képviselt (in loco parentis elv).

Barnett „country first” külpolitikát is kiemelte:

Ez a megközelítés szerinte általánosítható: Magyarországon is „Magyarország first”.

A megújuló libertarianizmus

Az előadás egyértelműen hidat vert a hagyományos libertarianizmus és a konzervatív, közösség- és kultúraérzékeny gondolkodás között. Barnett nem a libertine, „csinálj, amit akarsz” modellt erősítette, hanem egy érett, realitásalapú politikai filozófiát, amely az emberi természetet, a szétszórt tudást és a valódi közös jót helyezi középpontba – anélkül, hogy feladná a szabadság alapelvét. A szeminárium egyértelműen bizonyította: a libertarianizmusnak van jövője, ha képes megújulni.

Nyitókép forrása: Kenny Holston / AFP

***