Óriási a botrány: Orbán Viktor olyat mondott, amiért a „szalonból” való azonnali kitiltás jár

Most, hogy Magyar Pétertől Horn Gáboron át Mérő Veráig minden illetékes ellenzéki teátrálisan kiszörnyülködte magát azon, hogy a miniszterelnököt úgymond váratlanul érte Rónai Egon „mélyszegénységgel” kapcsolatos – téves – számadata, sőt,

(konkrétan például Mórahalmon hétfőn rántott csirkamell volt az oviban az ebéd, ferencvárosi óvodákban jövő csütörtökön lesz megint étlapon a rántott sertésszelet, Kazincbarcikán pénteken (főtt kölessel, zöldborsós rizzsel és csemegeuborkával), de nem szemlézem tovább az interneten mindenki számára elérhető menüsorokat, mert akkor meg az lesz a baj, hogy hány helyen tömik a szegény kis lurkókat olajban sült hússal),

demagóg szlogenek helyett a számok (méghozzá a helyes számok) mögé nézve, értelmesen.

Tisztázzuk először is, hogy de, az interjúban Rónai Egon sajnos egy pillanatra keverte a „mélyszegénység” és a „szegénység vagy szegénységnek való kitettség” fogalmát, amit aztán korrigált ugyan, de attól még a publikumban tévesen rögzült. Talán azért is, mert

tehát hogy az aspiráns ilyen szinten el van tájolódva, pedig nem egy interjúszituációban tévedett, illetve bizonytalanodott el, hanem ő maga posztolta ki, azon a telefonján, amelyen bármely adatot előkereshetne és ellenőrizhetne.

Ezután ráadásul a riporter hozzátette: az, hogy minden ötödik magyar gyermek ki van téve a szegénységnek vagy a kockázatának,

de természetesen nem kezdett hisztizni és propagandistázni (milyen bizarr ötlet, ki tenne ilyet?), hanem javasolta, hogy ennek nézzenek utána pontosan és térjenek vissza a kérdésre legközelebb. Nem teljesen világos, hogy ez mennyiben vállalhatatlanabb politikusi attitűd, mint szakpolitikai javaslatokkal elő nem állva, hanem csupán hergelve beblöffölni a népnek egy téves statisztikai adatot, kifejezetten kérve is mindenkit az álhír terjesztésére.

Amiben Magyarország valóban továbbra is rosszabb az átlagnál, az a súlyos nélkülözés (azaz a mélyszegénység) aránya, de az nem 20 százalékos (legfeljebb Romániában, ahol 21,2 százalék) –

Ami a tendenciát illeti, 2015-ben még 32,5 százalékon állt a mutató (Magyar Péter akkoriban lett a Miniszterelnökség csoportvezető diplomatája), majd 2021-re (amikor a Diákhitel Központ vezetőjének száját elhagyta a „soha ilyen jó nem volt fiatalnak lenni Magyarországon” állítás) 15,6 százalékra csökkent, onnan mérséklődött aztán némi ingadozással tovább 12,9-re. Ez (a 2010-es 530 ezerrel szemben) nagyjából 217 ezer gyermeket jelent.

– az érintett magyar gyerekeknek ettől semmivel nem lesz jobb, az azonban látható, hogy a javulás nem evidens, simán lehet rontani is a helyzeten.

Tegyük emellé azt a becslést, hogy „a magyar társadalom közel egyötöde szenvedélybeteg szülők mellett nevelkedik vagy nevelkedett”. Inkompetens érzéketlen valóságtagadó-e vajon az a politikus, aki ahelyett, hogy egyetlen szegénységi számadat alapján könnyes szemmel belengetné a családi pótlék megtriplázását és a segélyek növelését, vagy elkezdene vagdalkozni azzal, hogy hamis „propaganda” állítást fogalmaz meg a kérdező, inkább elismeri, hogy ezt itt jobban meg kéne kapargatni ahhoz, hogy érvényes állításokat lehessen megfogalmazni?

Ezzel szemben a herbál elleni fellépés és a vonatkozó prevenció például helyes iránynak tűnik; de aki szívén viseli a gyerekek sorsát, az demagóg szövegek helyett előállhat okos ötletekkel arra nézvést is, hogy miként lehetne felvenni a küzdelmet a kannás borral szemben, főleg, ha sokadik generációs alkoholizmussal állunk szemben. Egy biztos: lehúzó üzenetekkel, állambácsira mutogató panaszáradattal, a drog üldözésének leszólásával nemigen.

Az akár jogos felvetés lehet, hogy ezen miért most kell elkezdeni gondolkodni, 15 év kormányzás után (amely időszak alatt – a hozzáértő Forgács István romaügyi szakértőt idézem – egyebek mellett „80-100 ezer cigány ember tudott új belépőként stabilan elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, elsősorban a közfoglalkoztatásból kilépve”, és a romák körében nyolc év alatt megfeleződött a mélyszegénység), akkor viszont vegyük ezt komolyan,

miközben a pártvezér rendszeresen fotózkodik alkohollal a kezében. (Tudom, tudom, a Fidesz pedig engedélyezte a házi pálinkafőzést – de nem látok olyan tiszás tervet, amely ezt megszüntetné, vagy a kocsmákat bezárná.)

Vagy ennyire nincs már önbizalom a nagyszabású kormányváltást illetően? Mindenki csakis arra vár, hogy Orbán Viktor javítson tovább a szegénységi statisztikákon?

Itt jegyzem meg a fiatalok kedvéért, hogy az se öröktől fogva létező szabály ám, hogy a családi pótlék iskolába járáshoz van kötve, hanem az Orbán-kormány 2010-es húzása – egy 2018-as tanulmány szerint az intézkedés nyomán „egyértelműen és tartósan” csökkent az általános iskolai hiányzás, a szakiskolákban azonban problémaként merült fel, hogy az igazolatlanul hiányzók orvosi igazolásokat szereztek, és a szülők egy része még segít is a csalásokban, nem tartván problémának a lógást.

Felzúdulást váltott ki az is, hogy a kormányfő a gyermekszegénységgel kapcsolatban felvetette, meg kell nézni az etnikai arányokat. Valahol különös, hogy amikor megy a pejoratív vajdázás és Orsós-ozás, akkor szem se rebben, ám amikor maga a célszemély kiejti száján szociológiai vonatkozásban, tényszerűen a „cigány” szót, hirtelen árad a döbbenet.

Igaz, hogy az októberben közzétett legfrissebb uniós romaügyi jelentés ismét azt mutatja, hogy Magyarország relatíve jól (és egyre jobban) áll a romák oktatását, életkörülményeit és foglalkoztatását illetően, így többek között itt van kitéve a legkevesebb roma gyermek a szegénységnek – de még ez az arány is 58 százalék. 

Mélyszegénységet a kiskorú romák 32 százalékánál állapítottak meg az uniós kutatók Magyarországon – európai viszonylatban ez nem rossz szám, de látjuk, hogy ez is majdnem két és félszerese az országos átlagnak.

Itt emelendő ki, hogy az uniós jelentés szerint Magyarországon 2016 óta tovább csökkent a romák elleni társadalmi diszkrimináció: zaklatást például 9 százalék élt át –

A megkérdezett romák 62 százaléka mondta azt, hogy bízik a rendőrségben, ami egy kicsivel még jobb is, mint az össztársadalmi átlag, a munkahelyén pedig 89 százalék nem tapasztalt semmiféle diszkriminációt, ami szintén Európa-bajnok arány.

Lehetne még fejtegetni, hogy régiós bontásban a Közép-Dunántúl, Budapest és a Nyugat-Dunántúl lakói mára a szegénységnek legkevésbé kitett európaiak közé tartoznak

és furán hangzik, de az Észak-Alföld is jobb arányt produkál, mint a Kanári-szigetek, Szardínia vagy Brüsszel (ahol 26,3 százalékos a kitettség, szemben az észak-alföldi 23 százalékkal), ami mintha megerősítené a miniszterelnök azon állítását, hogy egy szám nem szám, és érdemes árnyaltan, különféle bontásokban vizsgálni a kérdést.

Sokan rémülten tekintgetnek körbe ezekben a napokban, hogy mi van, ha mégis elmarad a „rendszerváltás”. Pedig aggodalomra semmi ok: annál nagyobb rendszerváltást elképzelni sem lehetne, mint hogy az ellenzéki értelmiség négyévente felsülő jeles megmondóemberei egy napon abbahagyják az üres rémüldözést és hergelést, feltűrik az ingujjukat, és elkezdenek maguk is tenni például azért, hogy a mélyszegény ne legyen mélyszegény, a motiválatlan pedig ráérezzen a tisztes munka ízére.

***

(Nyitókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala)

***